Így belegondolva már elég régóta tervezgetem, hogy majd egyszer veszek egy gitárt. Valószínűleg csak Apróbetűsrész kolléga noszogat már vagy jó másfél-két éve, hogy akkor ugyan már végre valahára menjünk el egy gitárboltba. Én pedig még ennél is régebb óta halogatom a dolgot, amiben valószínűleg az is komoly szerepet játszott, hogy úgy gondoltam, valamirevaló gitáros már biztosan nem lesz belőlem. Az meg, hogy egy vagy két évvel később tanulok meg bohóckodni, igazából tökmindegy.
Aztán a napokban előkerült egy régi, esős napokra összeállított lemezem, amire többek között néhány általam kedvelt Chris Rea számot is kiírtam. Bár blogunk szerkesztői közül valószínűleg nem én vagyok a brit úriember legalaposabb ismerője, a sok hallgatás után mégis úgy döntöttem, hogy egy nótát azért posztolnék tőle.
Az unalmas gép-dob loopnak tűnő ritmusszekció ellenére is egyértelmű volt, hogy ezt a darabot választom, hiszen messze ezt hallgatom a legtöbbet. A slide-gitár és az énekhang bőven kárpótol ezért az apróságért.
És hogy hogyan jön mindez az én gitárvásárlós sztorimhoz? Hát úgy, hogy a poszt írása előtt/közben olvastam, hogy a 80-as, 90-es évek egyik legkiválóbb és legismertebb gitárosa sem volt éppen fiatal, mikor megvásárolta első hangszerét. Én ugyan már elmúltam 22 is,  Chris viszont pont ennyi volt. Úgyhogy ha neki ilyen késői kezdőként sikerült eladnia 30 milló lemezt... akkor egy pár millió még nekem is simán összejöhet.

(szóval Apróbetűsrésznek üzenem, hogy készüljön, hamarosan együtt pengetünk... Retinaturnernek meg, hogy ne aggódjon, ezek után már a Dire Straits-t is bevállalom :D )