minden napra egy zene

Nem tudom melyik lehet nehezebb, írni vagy zenélni a télről, de miközben az előbbivel próbálkozom, biztos vagyok benne, hogy a második. Na meg ezt hallgatva úgy tűnik, mintha adná magát minden egymást követő hang a leütéskor, sőt, mintha emberi beavatkozás nélkül önmagát írta volna meg. Pedig gyanítom nem így történt, azt pedig tapasztalataim alapján tudom, hogy zongorázni nem könnyű, függetlenül attól, hogy tél van-e vagy sem. Nem is tudok.
Ahogy azt sem tudom miért találtam ki, hogy a télről fogok írni, de valahogy az éjjel közepén mégis remek ötletnek tűnik. Na meg a január és február az már kicsit olyan nemtél, legalábbis hiába csap pofon a tudat reggelente, hogy meg fogok fagyni amíg elérek a metróig, és hiába érzem úgy magam, mint egy dubtechno szám, mégis inkább az az első gondolat, hogy mindjárttavasz meg hogy végre nemdecember. Mert hát valljuk be az a december igen kemény megpróbáltatás. Nem-vallásosként úgy érzem magam karácsonykor, mint akinek őszintén kéne örülnie egy olyan csapat győzelmekor, akiknek nem is szurkolt. Szerencsére egy hét múlva mindig jön az évváltás, ez pedig kiváló alkalom hitegetni magunkat, a boldogság nyitja csak abban rejlik, hogy eszünkbe se jusson visszaemlékezni az előző szilveszterkor elképzelt kétezertízre. Én sajnos megtettem. Ráadásul a magamfajta kultúrsznobok számára is ez a legkegyetlenebb hónap: rádöbbenni, hogy mennyi mindent nem hallottam, olvastam és láttam, teljesen kétségbeejtő, komolyan. Szóval ha bármikor megkérdeznek, hogy mire is jó a tél (mármint a valóbantél december), akkor biztosan az áldepresszió, gyűlölködés és önsajnáltatás szavak ugranak be. Ugyanakkor amíg ez a hárompercnegyvenmásodperc megy újra és újra, a világ legtermészetesebb, ha épp nem a legjobb dolgának tűnik az, hogy tél van. Ha a tél beszélni tudna, valószínűleg ilyen és ehhez hasonló zongoradarabok születnének, ha pedig ez a zongoradarab beszélni tudna, valószínűleg valami olyasmit hallanék, hogy "menj ki az utcára és próbálj meg örülni annak a kurva hónak, ha 15 éve még ment." Hogy mit is akartam ebből az egészből kihozni, azt már nem tudnám megmondani. Hirtelen a legokosabb konklúziónak az tűnik, hogy a legjobb amit tehetünk télen, az a zongorázás.