Bár a mai poszt megírásához a csütörtöki Sven Väth hozta meg a kedvem, az érintett témával már foglalkozott D-Moll Hill kolléga is régebben, melyre érdemes egy pillantást vetni azoknak, akik akkor nem tették meg, illetve nem élték meg azt, ami a technóval történt a 2000-es években. Nálam a különbség annyi, hogy mivel az évtized elején piszkosul fiatalon találkoztam a stílussal, így kizárólag itthon hallgatva tapasztaltam azt a változást, mely a zenék (és ebből adódóan a szettek) tempójában, hangulatában, dinamikájában végbement. Ebből kifolyólag - mármint a koromból -, azt, amit másoknak a Nirvana, a Metallica, a Wu-Tang Clan vagy épp Sting, számomra Sven Väth, Chris Liebing, Johannes Heil vagy épp Umek jelentett (na meg persze az a Laurent Garnier, akiről egyszer rengeteget fogok mesélni). Olyan misztikum övezte ezeket a neveket a fejemben, melynek érzése mai napig bármikor gond nélkül előjön, ha visszaemlékezem. A hazai fellépéseikről folyton legendákat hallottam, a nagy nehezen beszerzett mp3-aktól pedig minden egyes alkalommal jobban leesett az állam.
Mindegyik nagy akkori kedvencnek megvolt a külön helye a szívemben, mindegyikük más miatt volt különleges, aztán persze majdnem mindegyikük iránt elveszett a rajongásom, méghozzá az utolsó csepp érdeklődésig, éppen a Marco Carola kapcsán emlegetett változások miatt (na persze Laurent Garnier ebben is kivétel, de erről még mindig később). Umek például elkápráztatott azzal, hogy egy olyan szettben, ahol sorra a kedvenc zenéim hallhatóak, a csúcspont mégis egy olyan zene, amiben nemcsak, hogy nincs egy igazi földbedöngölős dob, szinte semmilyen sincs! (a részlet egyébként itt van, és így legalább nem csak sikerül elcsalni az egy zenét, de még abban a környezetben is csempésztem ide, ahogy én találkoztam vele először.) Aztán olyan különböző stílusú darabokat hallottam tőle, melyek kapcsán néha el se hittem, hogy valóban ugyanaz az ember áll mögöttük. Mai fejjel ez természetesen közel sem olyan érdekes, de 10-es éveim elején nehezen képzeltem el, hogy egy előadóhoz tartozhat ennyi kemény techno ep, pörgős tech-house, a klasszikusokat idéző electro, és persze az a Neuro című lemez, melyen a mai darab is található. Súlyos kísérletezés, mely annak ellenére, hogy a tipikus Umek hangzásból táplálkozik (mily meglepő), mégis leginkább egy Aphex Twin lemezre hasonlít. Áradozni róla viszont csak félve merek, mert a sok szép emlék ellenére ezzel mégis csak akkor találkoztam, mikor az említett Aphex Twin-ről és társairól még csak elvétve hallottam, szóval értitek. De pont emiatt az emlékek miatt, na meg a zenék emléke miatt, nálam a mai napig fontos lemez  - zeneileg is -, és gyanítom ha ma találkoznék vele először, akkor is csupa jót írnék most ide.
De itt sajnos még nincs vége. Marco Carola-hoz - és még sokakhoz - hasonlóan szlovén harcosunk is olyan vizekre evezett, melyről én már hallani sem akarok. Ezt ennyi év után igazán könnyű leírni, főleg, hogy pont a nagy változások idején én is elkezdtem más vizekre evezni (melyben a legnagyobb szerepe annak a Laurent Garnier-nek van, akiről.. na jó, abbahagytam), így ezt se nem érzékeltem eléggé, se nem érdekelt igazán. Mindenesetre kár értük.