Fogait összeszorítva próbálja minden erejét összeszedni és kitépni magát a síkból.
Büdös van, fuldoklik és szarik a művészetre! (egyfolytában ezen gondolatok
pulzálnak torz fejében) Mitagadás, a dammárlakk könyörtelenül odapaszírozta
minden porcikáját a számára megkreált élettérbe.
Parányi megcsonkított ujjait finoman mozgatni kezdi (úgy látszik a lakk ott
vékonyabb rétegben került rá és meg sem kötött még rendesen). Pár perc
elteltével kihámozza kis kézfejét. Hosszas sercegés, kopogás-ropogás után
egyszer csak az emberi test anatómiáját csúnyán meghazudtoló gnóm kis test
lepottyan.
Ahogyan feleszmél a festőállvány faszerkezetének kiálló kis ereszében találja
magát számtalan kis tégely társaságában, melyek ugyanolyan szagot árasztanak
magukból mint ő maga. Jókorát szippant a levegőből, majd üdvözli őket, aztán
megkapaszkodik s lecsúszik a szerkezet mélybenyúló lábain. Nehézkesen halad,
mert talpa kicsit ragad a parketta fájához. Bár füle igencsak be van dugulva a
belekötött lakktól, elszántan az érzékelt hang forrása felé halad. Egyre
szaporázza. A kanapé kibolyhosodott szövetgubóiban megkapaszkodva egyre
feljebb és feljebb húzza magát. Mikor a csúcsra ér megpillantja a dobozt, amiből
a hőn áhított hang szól, s ahol sokkal színesebb, divatosabb, ízlésesebb pajtásai
sürögnek-forognak-táncolnak önfeledten, ami neki márcsak azért is lehetetlen,
mert csupán fél lábbal pattant ki "gazdája" alkoholszőtte gondolataiból.
Ekkor olajkönnyek csordulnak ki szemgolyó nélküli szemgödreiből...
S ha nem is minden figurának/agyszüleménynek adatik meg, hogy levánszorogjon a vászonról, papírról s egyéb felületekről az alant láthatóaknak ez ÖRÖM.
A közel kétezernyi akvarellbe Irina Dakeva lehelt életet.
Utolsó kommentek