és akkor jöjjön olyan, amilyen még nem volt: fickó, gitárral! na ugye. és ha azt mondom hogy jóképű és amerikai? ilyenről se hallottál még mi? pedig hogy szűküljön a kör, még azt is meg lehetne jegyezni, hogy bele van zúgva amerikába, baromi jó dalokat ír róla, és mégsem sufjan stevens.
így már nem marad sok, főleg hogy ez az úriember moszkvában született - idaho álamban is van egy moszkva, fene tudja hogy ilyenkor viccesek vagy kreatívak akarnak lenni az amerikaiak - és olyan lebegő, érzékeny dalokat ír, amikből tizenkettő szorozva pár tucattal, egészen addig, míg beléjük nem szeretsz, akkor viszont már nem érted, hogy hogy lehet, hogy nem ismerted eddig, és hogy lehet, hogy ezt a fickót egyébként is ilyen kevesen ismerik.
ahhoz képest hogy például a bon iver lemeze mekkora port kavart, érdekes én ezzel a jánossal tulajdonképpen véletlenül találkoztam, mint minden fontos dologgal eddig; egy esős napon hallottam egy dalt, ami úgy mászott bele az emlékeimbe, hogy észre sem vettem; jóval később, egy reggel vettem észre hogy olyan dalt dúdolok, amit nem ismerek, pedig még a szövegét is tudom nagyjából, holott én az a fajta vagyok, aki a saját telefonszámát is csak akkora jegyzi meg, amikor elhagyja.
ez a dal volt az idaho (elképesztő hogy lehet ilyen emelkedett és szép dalt írni arról a csúnya helyről, bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha ő például hortobágyon születik, sufjan - a stevens, akinek egyébként a számcímei is megérnek egy misét - pedig mondjuk a mátyás téren, a nyolcadik kerületben...)
'wolves, wolves oh can't you see? / ain't no wolf can sing like me' mondtam a googlének és így találtam meg josh animal years című lemezét, amit tavaly nyomtak ki újra, mégse hallottam még sehol róla. pedig beszarás, már amennyiben valakit izgalomba hoznak az effajta széles, nagy látószögű dalok, amikben nem történik elvileg semmi, csak egy fickó énekel, és szól alatta a gitár, de ha jól figyelsz, szinte érezni a táj illatát, vagy a szerelme haját, máskor meg a szobája magányát.
a nyitó dal, amit most elvileg megéneklek itten, a girl in the war, amit először akusztikus verzióban szerettem meg, így az eredetivel sokáig nem tudtam mit kezdeni, annyira más megközelítést ad az egyszál gitáros előadás; ezek után azok a torzított dobok és csilingelések olyanok, mintha egy erdőből kilépnél a nagykörútra.
viszont azóta már az eredetit se tudom kikergetni a fejemből, sőt, ha a bon iver holocenejére azt mondtam hogy a legjobb sigur rós szám, amit nem a sigúrék írtak, hát ez az erőltetett hülyeség ide is igaz, az albumon hallható hangszerelésben ez az egyik legjobb bon iver dal, amiben nem justin énekel.
saját elmondása szerint amerika történelméről akart egy számot írni, de egyre inkább olyan lett, mint egy szerelmes dal, így született a girl in the war, aminek a szövegét is külön öröm böngészni, a felettem járó generáció lehetett így a bob dylan számokkal; egy életre belém ragadt például, amit péter mond pálnak:
'because the keys to the kingdom got locked inside the kingdom'
Utolsó kommentek