néha játékbaba is vagyok,
olyankor a nevem Külla.
tegnap szép voltam,
mert Fidula azt mondta,
Külla, ma szép vagy.
amikor Fidula azt mondja,
Külla, ma okos vagy,
akkor okos vagyok.
Fidula ma egyáltalán
nem mondott rám semmit.
ma talán egyáltalán nem is
létezem.
tessék, ilyen egyszerű a világvége, erre ti meg meteorokat, meg ilyen baromságokat vártok. és mi az hogy elmaradt a világvége?!; ma se maradt el, minden nap van, minden nap, amikor fidula nem mond rám semmit, fidula pedig évek óta nem mond már nekem semmit. felnőtt lett, azt hiszem, valahol, talán berlinben van, és már más lesz szép, amikor azt mondja neki, hogy 'ma szép vagy'.
így megy ez.
amióta vége a világnak, valahogy szebbnek tűnik, sokkal szebbnek, mint amikor még volt; nálam így megy ez.
rögtön szebb lesz minden, hogyha már nincs.
miért, miért hogy a kurva életbe, csak a végekkel tudok mit kezdeni, miért, hogy a múlt időkkel kerülnek a helyére a dolgok? miért, hogy fidula is azóta fontos igazán, amióta nincs; és miért, hogy hiába van vége a világnak, tényleg, nem megy tovább, azóta csak szürke fénymásolat minden, egyre fakóbb, egyre lényegtelenebb, de miért, hogy én mégis itt maradtam valahogy?
miért élem túl mindig a saját végeimet?
nem is tudom hogy én vagyok e még én, vagy már nekem is végem lett, akkor, amikor a világnak, és én is csak egy másolat vagyok, egyre kevesebb tinta az egyre gyűröttebb papíron; miért hogy mégis van tovább, mindig van tovább, akkor is, amikor már nincs?
így lettem az, aki már nincs.
de amíg én vagyok, fidula is van, és addig hiába pusztul a világ.
put revenge to bed, mondtam volna fidulának, de akkor már nem figyelt rám. 'cause i believe in love, ismertem volna be, de addigra már nem volt kinek; amikor kiment, az ágyon még látszott a helye, de ahogy becsukta az ajtót, tudtam, hogy a világnak igazából már vége.
Utolsó kommentek