Volt, hogy a társadalmi elvárásoknak ellenfeszítve a táncparkett közepén azon morfondíroztam, majd a lányok kérnek fel táncolni, mert úgyis olyan szép vagyok. Az írással is ugyanez a helyzet, majd csak észreveszi valaki milyen jók a szövegeim, én nem reklámozom magam. Egyik és másik sem sikerül-t-. A party végére a sarokba szorít a sok-sok összebújó pár, míg én a harmadik sört kortyolgatva egyre csúnyábbnak érzem magam és a leírt szavak száma is csak nő és nő, kiadássá azonban nem érnek meg.
Van, hogy magától nem megy, ilyenkor lépni kell, fel kell kérni valakit, nem félni az elutasítástól és a sorokat is szabadjára kell engedni. A legjobb mindezt zenére tenni. Lehet rá táncolni és lehet rá írni. Lágyan keringőznek előttem a betűk, és a koreográfiából azt olvasom ki ez valami kezdő szöveg lesz. Nyitótánc a 600 férőhelyes helyi sportcsarnokban, a '80-as évekbeli öltönyökbe öltözött apáknak. Akiket az ő apjuk '60-as évekbeliekben néztek, éppen 1982-ben. Valaki megörökli ezeket a ruhadarabokat, valakire úgy illik ahogy az apjára illett, valakinek újat kell szabni, valaki nem akarja a régit, valakinek molyrágta, valakinek olyan se jut. Aztán vannak olyanok akik maguknak varrják, odafigyelve milyenek voltak az előzőek. Na ez a holland srác valahogy így zenél. Egy picit kinyújtott, egy picit hipster, mindenesetre mai darab.
Utolsó kommentek