'gyermekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni, én vagy hazudni tudok vagy hallgatni. ami az életrajzomban van, az hazugság. amit az emberek beszélnek rólam, az is hazugság. én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked se bírtam igazat mondani.'

egyszer azt mondta nekem valaki, hogy számára a legfontosabb emberi tulajdonságok egyike, a szépen hazudás művészete. tudtam, hogy azért mondja, mert egy büdös szót nem hisz el abból, amit én éppen mondok neki; és azért is mondja, mert hiányolja a hazugságaimból azt az esztétikai árnyalatot, amitől a hazugság mesévé, vagy akár művészetté is válik, és ilyenformán többet ér, mint a valóság, a maga rút valótlanságában. sosem tudtam szépen hazudni, mert nem érdekelt az igazság annyira, hogy tudjam, mi az, amit érdemes megtartani belőle. persze most  is hazudok; és még mindig nem megy, pedig már évek óta ebből élek, a hazugságaim íze csikorog a számban, mint egy odaégett pirítós kenyér. van, hogy csak azért bántom magam, hogy legyen valami, ami egyértelműen igaz körülöttem; a boldogság, meg a szomorúság úgyis folyton hazudik. néha, amikor sétálok az utcán, úgy érzem, hogy teljes erővel bele kellene rúgjak egy kőbe, csak hogy megtudjam, hogy valóban igazak-e ezek a teljesen valószínűtlen dolgok, mint mondjuk az utca, a kő, és rajtuk én; és közben kinevetem magam, mert tudom, hogy hármunk közül én vagyok, aki hazudik, mert még mindig nem vagyok elég hülye ahhoz, hogy teljes erővel bele tudjak rúgni egy kőbe, és eltörjem a lábam. ilyenkor mindig elhiszem magamnak, hogy csak törött lábbal lehet igazat mondani.

talán ezért van, hogy én olyan vagyok, akinek el kell veszíteni a dolgokat ahhoz, hogy biztosan tudja, tényleg az övéi voltak-e addig. amikor elkezdtem ezt írni, azt hittem, hogy még ezt se fogom tudni leírni, és mindazt, amit ma akarok írni, nem én fogom írni, hanem az idézőjelek. ezért elővettem azt a könyvet, amitől elhiszem, hogy még mindig van bennem valami, ami egyébként nincs, mert sokszor biztos vagyok benne, hogy én már semmin, soha többet nem fogok tudni sírni; és mégis, ennek a könyvnek még mindig van egy mondata, amitől elindul. mást nem az van, hogy nem könnyek lesznek belőle, hanem csak melegebb lesz a szemem. 'pipi azt mondta, az órádra néztél, mielőtt átfutottál volna a corvin előtt.' ez az a mondat egyébként, de ez most mindegy.

ezt a könyvet szabó magda írta, és az a címe, hogy az őz. ha valahogy igazat tudnék írni, nem csak ilyen valódi izéket, akkor azt is el tudnám valahogy mondani, hogy igazából azért vettem elő ezt a könyvet, mert ennek a könyvnek az utolsó mondata az, hogy: ____

és akkor talán már tudok majd valami szebbet hazudni arról is, hogy mit jelent nekem ez a szám.