Azt hiszem, annyi idős lehettem, mint a Kinder csokin a kisfiú (aki egyébként most 50 körül jár), amikor először feltekintettem az égre - mármint úgy istenigazából. Egy siófoki Bikini-koncerten voltam a családommal (ezt valószínűleg kár is lenne megmagyarázni), és amikor onnan hazaértünk a vityillóba, egészen felámultam a fényszennyezéstől teljesen védett égre nézve, hogy hát mi minden van odafönt.
Szóval kb. azóta érdeklődöm, és ez az érdeklődés mintegy húsz év alatt érett be annyira, hogy beláttam: kell valami, ami messzebbre lát, mint én. Már a kőbányai Csajkovszkij parkban vásárolt szovjet katonai távcsővel felszerelkezve is meglepően közel tudnak kerülni egyes égi objektumok, ezt tanúsíthatom, de a monstrum, amit most szereztem be, más dimenziókba röpít. Immár ugye nem csak a körfolyosó túloldalát, hanem egy gyönyörű, fákkal övezett indusztriális panorámát, továbbá egy nem is annyira elhanyagolható égboltszeletet látok az ablakomból - érthető hát, hogy megjött az önbizalmam.
Pedig ugye elég kis aprólék vagyok, örök gólyaként nézek szét ebben az óriási egyetemben. Helyenként talán nehéz eldönteni, hogy most akkor fantasztikus vagy éppen nyomasztó a tény, hogy ilyen kozmikus gigász brutyó vesz körül minket, de ami engem illet, én mindenképpen a tetszésüket kinyilvánítók közé sorolok be.
kép: cfa
Ha meg belegondolok, hogy a kis kezdő távcsövem is jobb, mint amivel Galilei nézelődött, elszégyellem magam. De attól ez még lenyűgöző. Különösen az, hogy az eddig csak tévében, fotókon látott égitestek megelevenednek, és hirtelen ott vannak előttem. Az ablakomból kikukkantva persze ebből nem lesz Neptunusz, pláne nem a holdjai, a mélységben lapuló galaxisokról álmodni sem merek, de már a mi Holdunk szemrevételezése közben is teljesen indokolt ujjongásba kezdtem valamelyik éjjel, hiszen kiderült, hogy tényleg, igazán nagyon sok kráter van rajta.
Van mit nézni odafönt, majd mesélek még, ha érdekel valakit.
Utolsó kommentek