Évek óta világos számomra, hogy ami Lengyelországban zajlik zenei téren, az egészen nyugodtan megállhatná a helyét akár Angliában is, hiszen a fesztivál- és koncertfelhozatal, de újabban a zenészek is progresszív és remek zenei ízlésről tesznek tanúbizonyságot.
Éppen ezért nem is lepődtem meg nagyon, amikor a lengyel származású, jelenleg Angliában élő Kari második albumával (Wounds And Bruises, 2013) összehozott a véletlen. A bejgli illattól terhes decemberben napvilágot látott album a tél frissességét és nyugalmát hozta magával arra az időszakra, amikor jólesik lelassulni, válaszokat keresni, kapcsolódni valami nagyobbhoz, ősibbhez, valami természeteshez. Üdének lenni, és áttetszőnek.
Kari már az első albumával (Daddy says I'm special, 2011) és talán a művésznevéből elhagyott Amiranival is egyértelműen a popzene mellett kötelezte el magát, holott az énekesi, dalszerzői és produceri tevékenység előtt a Fydryk Chopin University of Musicon töltött évei még inkább csak a zeneszerzés felé mutattak. Szerencsére, az ott megszerzett gyakorlatot át tudta ültetni saját zenéjébe, létrehozva ezzel egy természetes, letisztult hangzás-, és érzésvilágot, amit nagyon remélem, a harmadik albumon is viszont hallhatunk majd.
Bár ezt most nem tudom nektek prezentálni, de képzeljétek el, hogy esti fények által megvilágítva, puha, egymással összekapaszkodott gombócokban hull a hó, a hópelyhek finoman elolvadnak az arcodon miközben rácsodálkozol a kesztyűdön landolt kristályok geometrikus szépségére. Szeretném, hogy legyen még ilyen, idén...
Utolsó kommentek