A gördeszkák andalító csapágyzakatolásának, lapok pattogásának forgatagában
a "JÓZSI" (József Attila Művelődési Központ) büszkén feszülő lépcsősoraira
heveredve, elégedetten megpihenve, sörrel locsolni telibe a kiszáradt nyelőcsövet
- az iménti sikeres, és igen magasan kivitelezett varial kickflip után - miközben
a Felszabadulási Emlékmű elismrően ereszti galambjait tenyereiből az égbe.
Aztán -az anno még- a művház tőszomszédságában, a sarokban megbúvó
"SITI" előtti padon az élvezetek tetőzéseképpen belesüppedni a nem
kimondottan szemérmetes leánymasszába, majd az intrikákba mártott nyelvek
kötelékéből kigabalyodva pillanatnyi lélegzetvételhez jutván továbbgurulni...
Tikkasztó éj száll alá.
Közvilágítást kapcsolnak.
Az előreugró üvegdoboz mélyen beszippantott lépcsősoráról feltápászkodva
nekirugaszkodunk az éjszakának. Magabiztos trükkökkel tarkítva átgurulunk
a szemközti alagútrendszer tekervényeiben lapuló éjjel-nappaliba, miközben
Chino Moreno és társai zúzzák rojtosra walkman-emben zakatoló
kazettaszalagot és dédelgetik hallójárataimat.
A sörök duzzasztotta hátizsák súlya alatt vaskos riffek diktálják a tempót
szánkból sűrített tejes tubust lógatva térünk vissza dicső zsákmányunkkal,
mely minden bizonnyal jó alaphangulatot teremt majd a végtelen
önfeledtségben tocsogó házibulira...
(1997 nyara)
Utolsó kommentek