Több mint 30 zenész fordult meg az idők során az 1970-ben (más források szerint 1969-ben) alakult Uriah Heepben - ugyan nem szükségképpen, de azért így van ez, ha egy banda évtizedeken keresztül működik. Még mindig aktívak, éppen negyvenéves fennállásukat ünneplik, és nem mellesleg az időjárás által egyébként egyáltalán nem kímélt székesfehérvári Fezenre is hivatalosak voltak néhány nappal ezelőtt (kevés beszámolót találok a neten, úgyhogy ha valaki jelen volt a rendezvényen és pláne a koncerten, ne legyen rest megosztani velünk az élményeit).
Egyrészt úttörőként, másrészt másodhegedűsként szokás őket emlegetni: dacára az akkortájt igen előremutató heavy metal hangzásnak és az Európában elért sikereknek, Amerikában nem tudták tartósan megvetni a lábukat, ők lettek "a szegény ember Deep Purple-je" - és ez nem dicséret, inkább utalás a tényre, miszerint nem sikerült kilépni a nagyok árnyékából.
De ne legyünk igazságtalanok, hiszen a Uriah Heep - főként Albionban - bizony kultikus zenekarnak számít, és termelték/termelik is becsülettel az igen sokszínű, hard rock, progresszív rock, heavy metal, jazz, country, pop stb. stílusjegyeit felvonultató albumokat - jókat, rosszakat, de mindenképpen sokat: csaknem három tucat lemez szerepel az életművükben. Ezek egyikéről választom most a számok egyikét. Nem lesz ismeretlen, ellenben annál inkább szeretnivaló.
Utolsó kommentek