Azért azt meg kell hagyni, hogy a Trainspotting alkotói zenei téren nem sokat tévedtek, úgy is mondhatnánk, szinte semmit: valószínűleg kevés film van, amelyiknek ennyire egyben lenne a hangsávja (már ami a felhasznált muzsikákat illeti). A napokban több dolog kapcsán is eszembe jutott kamaszkorom egyik kedvenc filmje, ami valószínűleg ma már nem üt akkorát, mint a maga idejében, azonban a döglődő Hollywood (amire majd szeretnék visszatérni egy későbbi poszt során) ellenpontjaként mindig jó látni, hogy - még ha ezt sokan nem is akarják észrevenni - hálistennek létezik (kult)filmgyártás más kontinenseken is. No de erről máskor.
Abban a pillanatban, ahogy Renton meglátja Diane-t, lesújt a muzsika, hogy aztán végigkísérje, el ne engedje a romantikus jelenethalmazt. A szám eredetijét a Blondie nem engedte a filmben hasznosítani, így maradt Danny Boyle-éknak a Sleeper-féle feldolgozás. Bár a Blondie-t nagyon tisztelem, az igazság, hogy a kilencvenes dekád ünnepelt britpop-csapata által készített verzió véleményem szerint bizony jobb, mint amaz volt. De persze nem biztos. Én viszont még mindig legalább annyira szeretem, mint a filmet. Meg is nézem/hallgatom most őket azon nyomban.
Utolsó kommentek