Nemrég szóba került a Trainspotting, mely megérdemel még egy bejegyzést - legalább -, hiszen zeneileg is nagy hatással volt a (bizonyos) nézőkre, illetve olvasókra egyaránt. Rám is, hogyne. Számomra az első olyan filmek egyike volt, ami kívül esett a szokásos akció-horror-vígjáték háromszögből (és tetszett), még ha nem is jött át minden, de talán először vágytam arra 10-es éveim első felében, hogy Pulp, Heaven 17 vagy Iggy Pop szóljon a keményebb elektronikus zenék helyett (bár természetesen a záró Born Slippy mozgatott meg belül valamit igazán). Aztán erre rátett még egy lapáttal pár évvel ezelőtt az, amikor kezembe került a regény. Jó pár év után újra irreálisan sokat jelentett egy rakás lap - többek között ez indította el a mai napig tartó könyvmoly korszakomat is. (Az egyetlen negatívum, hogy azóta a vászonra vitt verzió közel sem fog meg.) És mennyi zene van ezeken a lapokon! Személyes kedvencem az a fejezet, amikor Tommy elmegy Iggy Pop koncertre, abban egyszerűen minden benne van. Mindenről.
„Ott ugrándozom totál a színpad előtt, néhány méterre a nagy embertől. Épp a "Neonerdő” megy. Valaki a hátamra csap és azt mondja: – Eszméletlen vagy egyébként, haver. – Énekelek, és gyurmafiguraként tvisztelek meg pogózok. Iggy Pop egyenesen rám néz, miközben azt a sort énekli, hogy „Amerikában lelki gyógyszer a drog”, csak éppen „Amerika” helyett azt énekli, hogy „Skauciában”, és ezzel egyetlen mondatban pontosabban leír minket, mint bárki azelőtt."*
*Konkrét Könyvek Kft, 2005
Utolsó kommentek