A sumér mitológia szerint a tengerek és az őskáosz nőnemű megtestesülése,
melybe az édesvízű Abzu belecsordogált, sikeresen megtermékenyítve azt,
amit később Marduk kettészelt és imígyen megalkotta az eget és a földet.
Rá pár évezreddel Stockholmban, az 1988. esztendőben magára öltötte ezt a
mezopotámiában életre keltett nevet egy gótikus kvartett. A formációról, és
annak számomra igen hiteles frontemberéről, Johan Edlund-ról a legkorábbi
feltámasztható élményem, az amikor a kilencvenes évek közepén megjelent
egyik Metal Hammer magazinban egy idillikus csoportképen totál lemeszelt
arccal, telis-tele mindenféle (egy kamasz elme megítélése szerint) baljós
motívumokkal, valami fekete löttyöt csorgatott ki szájából, amihez társai
is élethűen asszisztáltak a tökéletes hátborzongatás érdekében. Na ezt
az oldalt egy darabig minden egyes alkalommal picit félénken, ám annál
gyorsabban lapoztam át egész a Rage Against The Machine cikkig. Aztán
telt-múlt az idő és erőt gyűjtöttem arra, hogy farkasszemet nézzek a
csoportképpel és az alatta meghúzódó irománnyal...hát nem bántam meg.
A zene zseniális és újfent visszatérnék a legutóbbi posztomban megemlített
régivágáshoz, mert úgy gondolom, hogy a Tiamat-nál is helyénvaló ez a jelző.
A kezdeti - "Summerian Cry", "The Astral Sleep", "Clouds" - lemezeik sűrű pókháló
szőtte, korom feketébe mártott klaszikus gót korongok, míg az 1994-es
"Wildhoney", az 1997-es "A Deeper Kind Of Slumber" és a jelen számot is magába foglaló, 1999-es "Skeleton Skeletron" (számomra mindenképpen) kultikus erővel bír.
Gótikus Intelligencia!
Utolsó kommentek