minden napra egy zene

...erős nyomást érzett szívtájékon. Hirtelen megszédült...
Valahogyan elvonszolta rakoncátlankodó testét az ágyig, ahol ekkorra már
egész térfogatában lüktető mellkasát (az elkeseredettséggel fertőzött félelemmel
telítve) azonnal a párnájába fojtotta. Kezeivel úgy szorította kimerevített testét
az ágykerethez, hogy a faszerkezet torkaszakadtából nyikorgott fájdalmában.
Kisvártatva az egész lényére átterjedt folyamatos rángás egyre gyötrelmesebb
pozitúrákba kényszerítették. Artériájában a periodikus lüktetést mintha dupla
lábgéppel diktálták volna iszonyatos tempóban.
Eszméletvesztés.
Egy óra elteltével magához tért. Megpróbált feltápászkodni, hogy kimenjen
a fürdőszobában lapuló fioláért. Kordinálatlanul, faltól-falig csapódva bár, de
közeledett a helységhez. Miközben remegő kezekkel, a polcról mindent
félresöpörve a szérumot kutatta, hirtelen felemelte fejét s megpillantotta
szörnyszülött tükörképét. Minden (magába foglava a legapróbb részletet is)
ugyanazzal a mértani pontosságal torzította sűrű szőrréteggel borított
testét, mint ahogyan ez mindig lenni szokott ilyen időtájt. A szörnyű felismerést
öblös gyomorkorgás szakította félbe. Fejét lehorgasztva kibotorkált a
hűtőszekrényig. Kinyitotta a fagyasztót. Először óvatosan kiemelte az igen nagy
műgonddal lecsapolt (1,5l-es PET palackokban őrzött) velőgyűjteményét. Aztán
az 1cmx1cm-es kockákba fagyasztott szúnyoglárvatetemek és mirelit mexikói
zöldségkeverék között észrevette azt, amit keresett. Kiszabadítva a kis dobozkát,
tetejét felpattintotta. Az egy porció darált szív ugyan nem volt elegendő ahhoz,
hogy vérszomját csillapítsa, de fizikálisan felerősítette annyira, hogy el tudjon
indulni ösztönei oltárán feláldozva egész lényét.
Az erdő itt van a közelben, melynek mélyén a barátai már várják...