Nem kell különösebben bemutatnom a csendes, visszahúzódó, ám annál kreatívabb zenekari tag típusát. Minden (jó) együttesben felfedezhetünk legalább egy ilyen figurát. A sarokban hangszer és ő eggyé válik, miközben a frontember bolondot csinál magából.
Volt már itt a blogon szó a Deerhunter-ről, és annak egészen egyedülálló hangú/alkatú/karakterű tagjáról, Bradford Coxról. Tulajdonságai és vitathatatlan tehetsége alapján megérdemli hogy ő legyen az az ember, akinek az arca egyből beugrik, ha a Deerhunter szóba kerül. Ám született szép csendben nemrégiben egy album, ami miatt a zenekar másik tagjának, Lockett Pundt-nak a (Coxétól könnyen megkülönböztethető) hangja/alkata/karaktere is mély nyomot hagyhat az emlékezetünkben.
Lehetett sejteni korábban is, hogy Pundt-ban is van potenciál, mert a Deerhunter legutóbbi lemezének tán két (egyik, másik) legjobb számában is ő játszotta a főszerepet, ráadásul korábban jelentkezett már szólólemezzel, ami nem volt rossz, de ahhoz kevés volt, hogy kibújjon a szólóban is elég jól teljesítő Cox (Atlas Sound) árnyékából. Egészen eddig.
Pundt második nekifutásra simán eléri (ha nem is ugorja át) a Cox által magasra rakott lécet, miközben nem hazudtolja meg saját magát. Amíg társa néha tényleg bolondot csinál magából és a közönségéből is (ezt a sztorit és a hozzá kapcsolódó videókat tudom ajánlani a témában), addig Pundt készít egy nagyon visszafogott és egyszerű eszközökkel élő lemezt, ami eleinte akár unalmasnak és túl homogénnek tűnhet. A Spooky Action At A Distance azonban visszafogottsága ellenére, vagy épp azért igazi mestermunka. Lassan kibontakozó, szelíden hömpölygő, sokadik hallgatásra is nagy élményt nyújtó hallgatnivaló.
Cipőbámulás, magas szinten.
Ez a fiú kilépett az árnyékból. Úgy, hogy igazából soha nem is jött elő onnan.
Utolsó kommentek