Újévbúcsúztató 2. rész
(az 1. részhez katt)
Már a bérházból történő kijutás sem volt egyszerű, hirdetve a tényt, hogy a döntés, melyet meghoztak, minden elemében rossz és hibás. Odakint autóriasztó ugatott, miközben egy bántóan nagy kutya szirénázott, s az ő gazdája szeme szikrákat (sziklákat) meresztett a lányokra, amiért ők rosszalló pillantásokat szórtak a fenevadra. Előlük kitérni alig-alig lehetett. Az úttesten járó-kelő kocsigépek megint kihívást jelentettek. Bár logikusnak és magától értetődőnek tetszett a csábítóan csíkos zebra hátára ülve átjutni a túlpartra, a fények jobbról, balról és jobbról is túl zajosan közeledtek, a hangok pedig mindenfelé túl fényesek voltak. Elmosódó dudaszókat láttak, a levegő pedig egyre nyirkosabban zsörtölődött.
Konkrét célja nem lehetett útjuknak, hacsak nem a (hosszú perceknek tűnő) pillanatok túlélése. Mert barátságos arcát semmi nem mutatta ott és akkor. Valahogy mégis a közeli park felé irányult a mozgásuk, talán valamiféle megnyugvásban reménykedtek, ha már a hétvégi civilizáció láthatóan cserbenhagyta, sőt, üldözte őket mind rosszabbra forduló utazásuk során. Minden bántóan szúrt, döfött, karmolt. Jeges volt-e a rémület? Rémült volt a szintén szilveszterről maradt jég is körülöttük.
Az őket hátulról megvilágító reflektorokat csak nem akarták kikapcsolni, de a látásban ez sem segítette őket: a szemük csak egymás után vetített állóképeket volt képes feldolgozni, azokat is némi késéssel vagy sietséggel, így minden egyes gödör, lyuk vagy kátyú nehézséget okozott. Jelzőlámpa, kerítés, fa. Minden ott volt előttük, miközben semmit nem láttak előtte-előre. A sétáló emberekről nem lehetett tudni, hogy közelednek, távolodnak, mellettük vannak-e, ott vannak-e, vannak-e egyáltalán. A lányok sétáltak, elfutottak, megtorpantak. Felfigyelt-e valaki rájuk? Úgy tűnt, mindenki.
(két hét múlva ismét folytatjuk!)
Utolsó kommentek