ezek félszeg decemberi éjszakák
mikor a sötétség is csupán árnyéka
valamikori önmagának
(máté angi)
az egyik kedvenc lemezemet szeretném most megénekelni. már megint. egyszer egy kisfiú, amikor még kisfiú volt, azt mondta, azért az a kedvenc autója, a sok közül, mert annak az autónak ő a kedvenc kisfiúja. azt hiszem, ez a lemez szeret engem, vagy ha nem is engem, a telem, a telet, ahogy én képzelem, a telet, ami mindig megjön, ha berakom ezt a lemezt. hosszú szempillájú fények, egy nagyon pici, szinte diszkrét ünnep, és az együtt fázás egymásba reszketése; pont ilyen ez a zene.
vagy csak nekem. úgy szeretném, ha én lennék a tél kedvenc kisfiúja.
jégre vágyom, csúszós titkokra, nyelved hegyén elmúló pelyhekre, és mindenre, amiből fel lehet majd olvadni, azokon a bizonyos narancsillatú, forralt boros téli éjszakákon.
ez az a lemez, amit még izlandon se lehet megszerezni, pedig onnan jön ez is, naná, izlandon annyi a jó zene, mint a kövek a tengerparton. végigjártam miatta az összes lemezboltot, amiről tudtam, de sehol semmi, majd hét éve nem lehet már kapni, ami csak azért furcsa, mert annak idején sok kritika szerint ez volt az év izlandi lemeze kétezerháromban.
minden porcikájában hideg, borús, téli muzsika ez, ami nem meglepő, ha izlandot nézzük, az már inkább, hogy a kellően hülye nevű ampop a radiohead féle iskolából jön, ahol taníthatott a piano magic, az epic45, de akár öreg profként a new order, vagy brian eno is tarthatott előadásokat, évfolyamtársként meg ott csücsülhetett a coldplay, vagy akár a keane is, és hogy elég messzire menjek, az énekes hangjáról pedig matthew bellamy és az ő múzsája juthatna eszünkbe, ami, főleg izlandról nézve, mégiscsak távol van a végeredménytől.
a piacra (market) készüléskor (made) még csak két tagú formáció azonban nem ilyen egyszerű, hogy egy szimpla britpop zenekarként könyvelgessük: semennyire sem brit, és csak nagyon gyengéden pop, főleg ha ezt a lemezt hallgatjuk, az utána egy élő dobossal trióvá hízott, egészen korrekt, izgalmas popzenét (my delusions, illetve a az utolsó sail to the moon) gyártó ampop későbbi dolgaival most úgyse foglalkozok, ha nem hiszed, járj utána. a gyermekkori jóbarátok, a bellamy hangú biggi (aki azóta blindfold néven csinált egy új együttest, majd az utóbbi időben a saját neve alatt csinál megdöbbentően jó, főleg instrumentális film és reklámzenéket) és a billentyű billegető kjartan (izlandon olyanok a nevek, mintha mindenki valami elborult fantasyból bújt volna ki) második nekifutásra ugrották át a lécet, az első lemez (nature is not a virgin) radioheados kid-a hangulatban fogant morcos, karcos, elektronikus balladáira még csak felkapták a fejüket, de a következő, made for market már ugye az év lemeze lett izlandon, ahol azért ez jóval többet jelent, mint amikor kishazánkban bárány lesz az év dj-je; ott a helyi megasztárból sigur rósék futottak ki, nem zomby árpyk, és nemzeti pop hősnek ákos helyett mondjuk björk számít, csak hogy lovagoljak a különbségeken.
a nyitó january-ban elkezd csikorogni a hideg, beborul az ég, és a szelídebb pillanatokban ránk szakad a hó, és el se olvad a lemez majd hatvan percében; mondhatni szinte koncept lemez ez, a számok egységesek, elvágyódó, borongós, égrenézős, befelégondolós dalok jönnek egymás után, a hallgatót úgy szippantja be a hangulata, mint az izlandi gejzírek az elgurult pöttyöslabdát. (miért ne lehetne a gejzíreknél pöttyös labdával játszani?) az hangzása elsőre egyszerű, mint egy téli táj; - programozott dobok, meleg orgonák, szintetizátorok, gitár és lebegő, szomorkás vokál - de olyan dalok születnek belőle, mint az e sorok írójának lúdbőrt (mártonlúd, jaj!) okozó love song, vagy a simán örök kedvencek között lévő címadó, elrepülős made for market (később párszázas példányszámban maxiként kihozták remade for market címen, zseniális plastic - azaz yagya! - újragyúrással, ha a lemezre azt mondtam, megszerezhetetlen, mit mondjak erre, ha ott van a polcodon, add ide!); és akkor a dalformákat átlépő, mind mélyebbre ringató comprassionról, vagy a keserűen lüktető sociopathról még nem is beszéltünk. minél több zenét hallgatok, annál ritkább, ha egy lemezt egy az egyben is tudom szeretni, nem csak a kiemelkedő számokat; a made for market úgy tud egységesen nagyszerű lenni, hogy közben külön-külön is zseniális egészek a számai, ráadásul egyik sincs öncélúan túlművészkedve. mindezt gyönyörű keretbe foglalja a nyitó, instrumentális-dúdoló january, és a záró, hidegszép zongorás téli vigasztalás, a winter solstice.
és ha már vigasztalás, a végére a jó hír, amolyan nem várt csattanóként, mint a rossz filmekben, amikor egyszerre csak minden jóra fordul; a megszerezhetetlenség (micsoda szó!) a műanyag verziójára vonatkozott az albumnak, egyébként kissé eldugva bár (a google nem mutatja!) de ingyenesen, és legálisan letölthető az egész. nagy kincs az ilyen lemez, ami se nem vigasztal, se nem szomorít. hogy rímeljen: talán beborít. márpedig télen legszívesebben az ilyen alá bújik az ember.
Utolsó kommentek