Kiáll a színpadra 5 középkorú, inkább köpcös, mint cingár favágóinges figura, a dobos, (természetesen) a legköpcösebb beszámol, aztán onnantól nagyjából jó 40 percig tátott szájjal figyel az a néhány ember, akik velem együtt úgy döntöttek, érdemes ellátogatni az amúgy rendkívül jó szimatú Trouble In Mind kiadó klub-estjére (a másik fellépő az egyszer itt már kitárgyalt Maston volt). Az az 5 figura - akiknek koruk szerint már nem színpadon és főleg nem a kései 60-as évek bűvöletében kellene bohóckodnia -, a The Resonars "from Tucson, Arizona". A koncerten nincsen setlist, igazi demokrácia uralkodik: szép sorban minden tag odakiáltja a többieknek az általa kedvesnek tartott dalt, és aztán különösebb (át)hangol(ód)ás és megbeszélés nélkül bele is kezdenek: hamisítatlan három kívánság hangulat, csak itt nem Pataky Attila ugrik be a színpadra Batman jelmezben.
A Resonars albumainak beszerzése még orosz torrentoldalakon edződöttek számára is igazi próbatétel. De a legális beszerzés sem egyszerű; nem véletlen, hogy nevezett kiadó amolyan greatest hits-et nyomott gyorsan, hogy legyen mit árusítani az európai turnén. Ó, pedig mily' dallamok, mily' becses vokálok, mily' szólók sorakoznak itt.
Mi szűrhető le mindebből? Az, hogy nem muszáj Pataky Attilaként megöregedni, lehet szépen komótosan pocakot ereszteni, kopott kinyúlt, kényelmes ingben fellépni, és 40-en túl, öregurasan, mindenféle felesleges allűrtől mentesen hibátlan koncertet adni. Ja és kellenek még jó számok is.
Utolsó kommentek