Mivel a zene a legelemibb emberi érzésekre hat és játszik, nem mellékes, milyen az isteni hanggal megáldott trubadúr(a) kinézete. Ne legyünk álszentek, a zeneipar igenis szexista. Nem akarok belemenni napjaink gender harcába, ha a post alatt kommentháború fog kialakulni a különböző véleményekről, talán észrevesszük, hogy mai világunk bizony átalakulóban van. (Honnan hova? Az talán egy következő bejegyzés témája lesz.)
Hogy lehet az, hogy olykor, a szigorúan heteroszexuális férfiember szinte homoszexuális rajongással tud viszonyulni egy-egy férfizenészhez/férfizenekarhoz. Lépjünk is el ettől a megintcsak forró témától. (Bár egy észrevehető társadalmi folyamatól beszélünk. Lásd az utóbbi hónapokban; években, egymás után megjelenő a férfiszerelemről szóló filmek sikere/publicitása.)
Mielőtt azonban elemerülnék a modern szociológiai folyamatok jegyzetlábbal ellátott mini tanulmányában, csobbanjunk egyet a nyers érzelmek világába.
Bevallom olykor, egy-egy igézően szép arcú hangú énekesnő láttán, hallatán elgondolkodom egy privát házi koncert lehetőségén. Milyen lehet ezt a hangot a félig nyitott fürdőszobaajtón keresztül gyakorolni, hallani, vagy a telefonba beleszólva, amint arról érdeklődik, miért késel megint a megbeszélt színházi előadásról.
Szóval itt ez a holland lány, aki énekel. Még nincs megjelent albuma, még csak pár jól sikerült számmal bontogatja szárnyait. Hogy kinek repül bele álmaiba? Jóslatokba nem bocsátkoznék.
Utolsó kommentek