Orosz ismerősöm elmondása alapján mostanság a hidegháború idején tapasztalt fullasztó, fojtogató érzés telepszik rá megint, pusztán oroszsága okán, illetve egészen pontosan amiatt, hogy aggódva figyeli, mit művelnek már megint a nevében honfitársai, illetve megint csak pontosabban azoknak egy része (mégpedig azon része, amelyik műveli, de minimum támogatja az agressziót). Persze jól tudjuk, hogy emberek milliói is megvezethetők, átverhetők némi furfanggal, ebben nincs újdonság, széles körben alkalmazott technikák vannak rá - ez olyan dolog, ami nem változik. A támogatók tehát nem feltétlenül A gonosz szolgálói.
De van-e mindenhol ilyen jóérzésű ember, aki ha nem is tud tenni semmit ez ellen, legalább - jobb híján - szarul érzi magát miatta? Vajon létezik-e például Észak-Koreában ellenállás? A más nézőpontot sugárzó kommunikációs eszközöktől teljesen elzárva, viszont besúgókkal alaposan körbevéve, egy olyan országban, ahol már csecsemőkorban megkezdődik az agymosás, ráadásul olyan emberek által, akiknek már csecsemőkorukban megkezdték az agymosását (magyarán az agymosók sem tudják, hogy ők most agyat mosnak), fel tud-e nőni valaki, aki átlát a szitán, és még esetleg merészel is valamit tenni ellene? Félek, hogy nincs ilyen. Persze én sem lennék ilyen. Nagyon szélsőséges esetben is legfeljebb morognék magamban. Meg hát nem akarnám magamat olyan szabad gondolkodónak láttatni, aki aztán mindig tudja az abszolút igazságot - alighanem én is gyakorta meg vagyok vezetve, még ha ez nem is tűnik fel.
De most nem érzem szarul magam emiatt, mert itt van nekem ez a moszkvai illetőségű post punk banda. I wanna be free, skandálják, és még ha nem is pont úgy értik, én azért veszem a bátorságot, hogy belemagyarázzak: igen, talán ők éppen olyan fentebb említett jóérzésű oroszok, akik szabadok akarnak lenni, szabadok a rajtuk tespedő "uraiktól", s szabadok azoktól az előítéletektől, amik ezen tespedők miatt sújtják őket. Ha így van, ha nem, szeretem ezt a számot.
Utolsó kommentek