A cool fogalma (etimológiailag "hűvös") az USA-ban jött létre a negyvenes évek végén. Miles Davis "The Birth of the Cool" című lemezével és Jack Kerouac könyveivel együtt. Az utóbbit tarthatjuk a "cool" ideológusának, ő 50-ben úgy írt a "nyers" és a "cool" tudat különbségéről, mint az öntudat egymással ellentétes formáiról. A "cool"-tudat a mai napig nem lelt szóbeli megfelelőre az orosz nyelvben; ez a tudat a befogadóban nem hagy reflektálatlan, "rejtett" vetületeket. Sajátja a nyíltság, az, hogy áttetsző, telve van belső erotikával, iróniával, markáns stílusjegyekkel, ami dzsesszig nyúló gyökerekből ered. A nyugatnak távolról sem az összes bálványa volt "cool". Sem Elvis Presley, sem Marilyn Monroe nem tartozik ebbe a kategóriába. Viszont hamisíthatatlanul cool mindaz, ami a legjobb a Beatlesben, no meg Leonard Berstein West Side Story című musicalje, akárcsak Bob Dylan dalai - másfelől pedig az John Kennedy elnök mosolya, frizurája, öltözködése (különösen, ha összehasonlítjuk Hruscsov megjelenésével akármelyik közös fényképükön).
A cool fokozatosan a foglalata lett az arcizmok, a hanglejtés, a divat, a reklám, a viselkedésmód globális amerikai-európai törekvéseinek. Nyugaton a szovjet diplomaták magatartását - miként hazánk kulturális termékeit is - jelentős adag irónia övezte. A nyugati divat és az "orosz stílus" közötti szakadás azt eredményezte, hogy a Nyugat tudatában a Szovjetunió szétesését követően az oroszok újfent az ellenség képét öltötték, de ez már nem ideológiai, hanem esztétikai ellenség lett, amelyik nem annyira veszélyes, mint inkább nevetséges. Különösen, ha összehasonlítjuk magunkat a "The cool Britannia" előadásával, a brit kormányfő interpretációjában (excentrikus, átgondolatlan, meg-megcsukló hanghordozás), úgy azt találjuk, hogy mi afféle ideges, rángatózó, szégyenlősen erőszakos tömeget alkotunk. Fehér emberek között (beleértve a románokat is) a világon nem létezik nagyobb anti-cool lelkülettel megáldott társaság, mint az oroszok.
Persze mindenki eldöntheti magának, mennyire coolság orosznak lenni, vagy éppen mennyire nem. Én az első próbálkozásomat épp most teszem meg: amikor ezeket a sorokat olvassátok, épp valahol félúton a moszkvai repülőtér és az ideiglenes szállásom között egy buszon ásítozok (és mivel ott vagyok, talán keresztet is vetek a szám előtt, mivel Viktor Jerofejev szerint ez az oroszoknál kötelező - attól félnek ugyanis, hogy ásítás közben az ördög belebújik a szájukba). Ti pedig, akik otthon maradtatok és elég coolak vagytok, tegyétek meg nekünk azt a szívességet, hogy helyettünk is elmentek a PRIDE-ra. Úgy tűnik, Putyin barátunk se fog megharagudni érte:
Utolsó kommentek