minden napra egy zene

A sok fontoskodó, képmutató előadó között néha olyan jó olyasvalakibe futni, aki nem csinál mást, csak hamiskásan beledörmög a mikrofonba, miközben pofonegyszerű basszustémák, szintifutamok és női vokálok kísérik. Az egész mégis - vagy épp ezért - magával ragadó, és érzed, hogy ezt az embert akár szembe is köphetnéd, akkor sem jönne ki a sodrából. Meg amúgy is magasról tesz rá, tetszik-e neked, amit csinál.

Baxter Dury már abból simán megélne, hogy ő a híres Ian Dury fia (az életrajzi film, a Sex & Drugs & Rock'n'Roll kötelezően ajánlott) , de ő a rocksztár papa hagyatékának is fityiszt mutat a hanyag, lusta popszámaival. Ja, és az mennyire jó már, hogy Baxter felesége a híres filmrendező és producer, Korda Zoltán, vagy ahogy a tengerentúlon ismerik, Zoltan Korda unokája.

Nem kell senkit bemutatni, és viszont nem is pont ezt akarnám, viszont, cserébe, há!

Emberi- túlságosan is emberi, mi? Nem. De éppen eléggé langyos kék.

mindenki nyugodjon le a picsába.

v i r a l l i n e n

"Az erőszak kifejezés írja le azokat a gyakran előre eltervezett cselekményeket, amelyek más élőlényeknek fájdalmat, sérülést, szenvedést okoznak, illetve más embereket valamire fizikai erővel vagy hatalmi nyomással kényszerítenek. Az erőszak gyakran agresszióval párosul."

Már nagyon régóta esedékes, hogy mi is megerősítsük azokat, akik szerint az elektronikus tánczene egyik legizgalmasabb alakja jelenleg a lengyel Kuba Sojka, különösen, mióta beindult a PolishYourEars sorozatunk. Szerencsére nem siettük el a dolgot, így a szokásos "talán nálunk is fellép egyszer" siránkozás helyett van aktualitása, ugyanis szombat este a Lärm közönségét kápráztatja el egyre híresebb produkciójával. 
Kevesen jutottak olyan közel Detroit szívéhez, mint ez a lengyel srác, de ennél jóval sokoldalúbb; bármelyik szegletén is jár a house és techno világának, nem tud mellényúlni. A régi szintetizátorok és dobgépek tökéletes harmóniában működnek a keze alatt a legújabb kütyükkel, így legszívesebben a stúdiójában hallgatnám meg, különösen a Youtube csatornájára feltöltött jam videókat látva. Azért elnézve a RTS.FM-ben vagy Boiler Roomban tett látogatását, így sem fogunk csalódottan hazajönni.

Mintegy másfél órás keresgélésem, melynek keretében novoszibirszki utcai webkamerák képeinek nézegetéséhez kutattam legalább egy darab zenét, amely megfelelő módon tudná aláfesteni ezt az élményt - végül is sikerrel járt.

Ilyen képeket kell elképzelni:

A muzsika pedig itt hallható:

Érdemes hát nézegetni Novoszibirszket!
(ott most -28 fok van)

Francia őrült zenészek Toulouse-ból, klezmer zene egy kis dub, vagy drum’n’bass alappal keverve, klarinét, harmonika, gitár, elektronika, csodálatos. Találkozásunk esete még Berlinben történt egyik szombat reggeli zenei felfedezéseim során, aminek különösen szép eleme, hogy az oldalukon az az info fogadott, hogy a megannyi francia helyszín közül aznap este pont Berlinben játszanak, éljenek a csodás véletlen egybeesések. A koncert persze remekül sikerült.

Korábban már volt alkalmam kifejteni, hogy mit gondolok az IGÉNYES és MŰVÉSZI metal zenékről, tehát ezúttal mindenkit megkímélnék az önkényes fröcsögésemtől ezügyben. Itt ez a zenekar, ami persze túlmutat a műfaji határokon és azoknak sem kell bemutatni, akik óckodnak a KEMÉNYEBB műfajoktól (vagy legalább néhány órát töltöttek életükben egy bölcsész karon), pont azért, mert az Anathemaról beszélve is az első említendők között szerepel a fenti két jelző. Ennek ellenére – akkor meg mit okoskodok itt- sem utálom őket, sőt még posztot is szánok nekik sok évvel a „fénykoruk“ után. Rosszul sikerült matek dolgozatok, szomorú véget ért első vagy plátói szerelmek és küzdelmes tinédzser évek emlékét idéző, érzelmes zene, vagy leginkább kinek mi; egy az irritáló imidzsére a színpadon mindig rácáfoló és újra meg újra szimpatikussá váló társaságtól. Kellemes csalódás (nekem), de az Anathema akkori önmaga a nosztalgián és a végeredményében vígasztaló önsajnáltatáson túl is remek pillanatokat tud okozni, még most is, tessék kipróbálni.

Fogalmam sincs hogy miért, de a kép láttán nekem Fassbinder egy filmje ugrott be. A címére nem emlékszem és arra sem pontosan hogy miről szól. Viszont abban biztos vagyok, hogy a nyitó jelenetben 2 férfi vadul csókolózik (ezt a szót szerintem még soha nem írtam le, de szinte cuppan a billenytűzeten) egy elhagyott parkban.

Persze férfiak csókolózása ( újabb cuppanás a nappaliban) esetén Fassbinder magaslabda. 

Kint éppen sötétedni kezd,  a parkok elnéptelednek, azaz ilyenkor télelőn néptelenek ők egész nappal, csak az eltévedt párát ki/belehelő kocogók szuszogásától hangos az avarlepte, őszt-temető táj.