minden napra egy zene

Hölgyeim és Uraim, helyezkedjenek el kényelmesen, kapcsolják ki mobiltelefonjukat és vegyenek az ölükbe egy nagy zacskó popcornt.

Ma Meredith Monk mesél nekünk.

Bolond nő biciklizik az utcán, verőfényes szombat délután, át a főtéren, zöld postásbicikli, 30 éves, mármint a a bicikli, nem a nő, bár lehet, hogy a nő is 30, már elfelejtette, nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen bolond. Süt a nap, két nyolcas van a hátsó kerekében, leszarja mert boldog. Már megtanulta, hogy nem akkor kell bosszankodni, ha valami rossz, inkább örülni kell annak, ha épp nem történik semmi – a dolgoknak ekkor is megvan a sajátos bája. Ő a különböző értékes dolgok elhagyására (telefon, fényképező, pénz, lakáskulcs..) specializálódott, úgyhogy mi másnak is örülne éppen most, minthogy

Még megvannak a kezeim – hohohohohóóó

Még megvan az eszem – ohhohohohohóóó

Még megvan a pénzem – ohhohohohohóó

Még megvan a telefonom – háháháháháháhhá

Halló! Hallóóó! Hallóóóóó!

Még megvan a memóriám – ohohohohóó

Még megvan az aranygyűrűm – gyönyörű, imádom, imádom, áhhháhhá

Még megvan az allergiám – ohohohohó

Még megvan a filozófiááááám – ám, ám, ám, ám, ám… 

(Még megvan az eredeti szám - ám, ám, ám, ám, ám...)

 - Boldog születésnapot!!! - üvöltötte a hóbagoly habzó csőrrel a hollónak, amely köszönetképpen belökte őt a fának döntött kénsavashordóba. A tölgyfa előtt elhúzó Mercedes-Benz SLK Roadster típusú személygépjármű vezetője már csak a loccsanást hallotta, majd a szárnyastest és a kémikum kölcsönhatásba lépése miatt kifröccsenő folyadékot látta. Nem szerepelt álmai között autójának szétmaratása, ezért félrerántotta a kormányt, így viszont felhajtott az erdei út baloldalán tanácstalanul álldigáló hatalmas, ámde kissé korhadt fenyőfára, ami hálából - hiszen most már nem volt tanácstalan, mit tegyen - kidőlt, maga alá temetve a Mercedest vezetőstül, a savashordót, a csonttá savult hóbaglyot, az események kiindulópontjául szolgáló tölgyfát, amelyről istenigazából a leges legutolsó pillanatban röppent csak fel a holló, nagy, lusta szárnycsapásokkal, kárörömmel a csőre sarkában. Büdös hónaljával a másfél kilométerrel arrább, az erdészház tövében álló magyal legfölső ágára telepedett le, s apró, gonosz szemeit forgatva várta, csak várta következő áldozatát.

Cu+Zn

Ránézésre csak a réz és a cink egymásba gabalyodása.

De most nézzük meg, hogy mi történik ha az így keletkezett anyagot addig
csűrik-csavarják hozzáértő mesterek, míg hangszerré nem válik, és olyan
kezekbe kerül mint az alant látható úriembereké. Melyek közt az ötvözet
szempillantás alatt lélegezni kezd,s ide-oda hajlítgatott csőtestén keresztül
préselve, érces hangján sugározza az ipari mennyiségű boldogságot világunk
velejébe. Emellett pedig olyan tisztasággal teszi mindezt, amit a Hotel Marriott
patyolatában is bármikor megirigyelnének.

Nem irigylem az észak-európai országokban született énekesnőket - ha egy-egy kimagaslik közülük, az utánuk következőkre tuti rásütnek egy hasonlósági bélyeget. Igaz, ami igaz, sokukra jellemző az a gyermeki bájosságot és rekedtes nőiességet elegyítő hang, amitől én például el vagyok bűvölve - lassan arra gyanakszom, hogy itt nem csak északi akcentusról van szó, hanem bizony a 60. északi szélességi fok körül és fölötte valami más is rezgeti az ember hangszálait, nem csak az egyszerű levegő. Emiliana Torrini sosem fog tudni igazán kilépni Björk árnyékából, bármennyire is más zenei stílust képviselnek, Karin Park pedig úgy tűnik, hogy Karin Dreijer Andersson-nal fog ugyanígy járni - nem elég, hogy némelyik szerzeménye hihetetlen hasonlóságokat mutat a szólóban Fever Ray néven hódító énekesnőhöz , legújabb albumának producere bizony ugyanaz, mint Anderson szólóprojektjének - és akkor még a nevük egybeesése nekem csak most esett le.

De vegyük számba, hogy mije van Karin Parknak. Megvan a rekedtesen, kislányos, tiszta hang; nekem úgy tűnik, hogy tehetség is, és talán egy másik vonal is, amivel majd (talán) bebizonyítja az örökös hasonlítgatóknak (például nekem), hogy egyedi. És ha esetleg nem sikerül? Nekem ezzel a dallal akkor is szerzett máris pár érdekesen jó percet, ha nem is ájultam el (mint mondjuk druszájától már elsőre), de felfigyeltem rá, ezért döntöttem úgy, hogy majd ha az élet úgy hozza, akkor adok még neki egy esélyt.

John Lenon és Yoko Ono Egy ágyban a békéért mozgalmát követve úgy döntöttem, ma én se kelek ki a védelmet és melegséget nyújtó takaróm alól. (ki tudja, talán időközben megvalósult a világbéke...) Odakint takony január, kösz, nem vagyok kíváncsi rád. Meg amúgy is, innen elérhetek akárkit, tárcsázom is a +34-es hívószámú José Carlost, valahonnan a világ másik végéről. Jó napot, apukámnak küldtek egy e-mailt, miszerint 450 ezer eurót nyert. Én mondtam neki, hogy ez csak valami hülye hirdetés, de persze nem hitte el, mondta, hogy hívjam fel önt és kérdezzem meg. Szóval, ez csak valami vicc, ugye? No, no, no. Tovább nem értem. José Carlos – 40 év körüli, kreol bőrű, őszülő szakálló férfit képzelek beesett szemekkel, egész nap ül egy irodában és várja, hogy valaki hívja. Lelkesen beszél, én meg annak ellenére, hogy lelkesen koncentrálok nem tudom megállapítani, vajon spanyolul, franciául vagy angolul magyaráz nekem. Várok még egy kicsit, hátha elkapok egy szót – de nem. Jó, akkor majd leírja e-mailben. Gracias, én most inkább visszaalszok.

És ha már alszok, aludjunk zenére. Véletlenül se felejtsük el az előző nyelvi kavarodást, French Teen Idolt teszek be. 

Ez a srác a francia tinik kedvence - lehetne, ha éppenséggel nem lenne olasz, és rakna spanyol hangmintákat az egyébként angol című számaiba. García Lorcát például, egy fiatal lány szavalja, én úgy képzelem, hogy sűrű szemöldöke, sötét göndör haja és vastag ajkai vannak, talán a barátnője, talán az ex-barátnője. Talán az egyetemen ismerte meg, miközben 3 nyelvből diplomázott, vagy amikor Tunéziában dolgozott. De az is lehet, hogy ő csak a szomszéd csaj.

Kit érdekel végül is, fontosabb dolgunk is van, időközben elaludtunk, álmodjuk a világbékét. 

(Az Enlighted False Consciousness albumot innen tölhetitek le, ha egy kicsit visszaléptek a Lost Children netlabel kiadásaiból is csemegézhettek. És ha ez nem lenne elég, French Teen Idol itt a YOUAREHERE formációval őszizenél.)

Kövesd a fehér nyulat...

Íme, egy vidám dal a legutóbbi, El Camino címet viselő Black Keys albumról. Reggeli tornát helyettesítendő lehet a bácsit is utánozni a klipből!  

Így kell melankóliát közvetíteni. Szerintünk. Mindig is ilyen bandában szerettem volna játszani. 

Bevallom a John-Paul vitában én mindig John pártján álltam, ő volt a lázadóbb a vagányabb, Paul meg csak nézett a boci szemeivel és írta a túlságosan dallamos és talán túlságosan nyálas slágereit előbb a Beatlesben aztán meg a Wings-ben, hogy szép lassan belesüppedjen a középszerűség nyúlós dagoványába, és eléldegéljen zenekarai jogdíjaiból. Szóval ezt gondoltam róla mindezidáig, amíg bele nem szaladtam az alant látható koncert felvételébe. És rájöttem meg kell szabadulnom eddig sziklaszilárdnak hitt meggyőződésemtől. Mert Paul McCartney hatalmas nagy arc!

Azt hiszem így öregszik egy igazi rock and roller!

(Kicsit sokat szövegel az elején, de érdemes végighallgatni)

A csövön a teljes koncert fellelhető. Nagy élmény!

 Kérem tegye fel a kezét, aki látott már ilyet, avagy tudja, hogy Gary Wilson szokott-e még ilyen fellépéseket vállalni. Én megnézném.