már az elején, nehogy zsákbamacska legyen, menjünk tutira; azt mondja erről a wikiszótár (brr) hogy a
nosztalgia (főnév)
'erős vágyakozás múltbeli érték után; nagy sóvárgás, áhítozás olyan után, amit már ismerünk, átéltünk vagy ilyennek gondolunk.'
még példát is hoz, milyen rendes, ezt figyeld:
'a férfit nosztalgia fogja el gyerekkora iránt. a nagyvárosi ember nosztalgiával gondol a falusi életre.'
az alábbiakban tehát főleg erről lesz szó.
mert hogy mi mást érezhetne az ember, amikor egy barátjával közösen lemezt túrnak a mauerpark kareokitól hangos bolhapiacán, és pár euróért olyan kincseket markolászhatnak, mint például ez a felvétel:
ránézésre ez egy eseménytelen fehér lemez, a zene se tűnik valami elképesztően érdekesnek; pedig nagyjából a szám felétől kezdődő kiállásra még mind a mai napig fel tudná idézni e sorok írója, azt a mostani szemmel már igen kínos koreográfiát, amit akkoriban művelt rá, miközben metál kazettán (az aztán nagyon gizda dolog volt akkoriban!) az oda-vissza játszós walkmanján (az is!) hallgatta hazafelé menet (itt jön a falusi élet ugye). ne felejtsük el, hogy akkor még tök máshogy volt az, ami egyébként most is ugyanaz; onnan nézve az tűnt iszonyú félelmetesnek, hogy nemsoká belépünk a kétezres évekbe, amikor is minimum leáll majd a világ, nem is sejtve, hogy a számbeli zérók helyett inkább az olyan nullák fognak majd büntetni a világban, mint például david guietta.
ő egyébként úgy jön ide, hogy valószínűleg a teljes hajzselé gyűjteményét odaadná ezért a riffért, pedig tényleg ilyen egyszerű kurvajó tánczenét csinálni; összesen két (!) hang (ha csak a fő témát nézzük, tényleg!), egy hangminta, és csókolom. a történet persze mégsem ilyen egyszerű, ráadásul dávidunk helyett igazi hősök szerepelnek benne, mert a golden girls félig orbital cucc: a hartnoll tesók egyik fele csinálta egy michael hazell nevű gyerekkel, ráadásul a legnagyobb hőskorban; az eredeti maxi kilencven kettes basszus! akkor jelent meg a pc world magazin első száma, és akkor lett elnök clinton, mindezt persze még mindig a wikitől tudom. külön vicc, hogy valójában az első változat még korábbi, 91-es, még pied piper néven, női hang nélkül, viszont az akkoriban nagyon trendi (lásd enigma!) pánsípos misztikummal megbolondítva:
ezt remixelte az orbital, és az egyik tesó (a pál) összeállva a misivel közösen lett a golden girls, vagyis tulajdonképpen a remixet adták ki új néven, de hogy még szebb legyen a dolog, ezt a remixet is remixelte az orbital (íme) aztán jóval később, már a kétezres években tulajdonképpen a remix remixét kissé átgyúrva, és ráhúzva valami teljesen más - és tőlük akkor még szokatlanul poposnak tűnő - éneket, kihozták egy különálló orbital számként. ez lett a frenetic:
bár ehhez csak egy remix készült, meg a szokásos 12 és 7 inches editek, viszont a golden girls féle kineticnek a discogs szerint harminc öt kiadása volt, valójában ezek csak a hivatalos kiadások, a white labeleket, meg a most már leginkább interneten terjedő újabb remixeket összetéve szerintem a végeredmény száz körül járhat viccen kívül. látható hogy nem egy egyszerű fehér lemez akadt a kezünkbe, kurvanagy alaptevés volt ez annak idején, megvolt benne minden, ami a house-t a föld alól olyan gyorsan előrerepítette a mostani 'cica lányok dizájn koktélt isznak és dizájn drogokat szívnak valami dizájnos helyen míg várnak a cica fiúkra' jelenség felé; egyszerű, de tökös groove, idegesítő cinek és szexi vokál.
apropó! kevesen tudják hogy ez utóbbihoz a hangmintát egy szintén hatalmas diszkó klasszikusból nyúlták:
ráadásul olyan mestermunka a sample átdolgozása, hogy ember legyen a talpán aki megtalálja (segítek: három perc előtt egy másodpercel kábé). érdekessége még ennek a not overnek (azaz a 'let no man put asunde'-nek, később lett belőle nyilván az egyszerűség jegyében csak 'not over') hogy a verse konkrétan a bibliából van, mégpedig márk evangéliuma 10, amikor a már akkor is problémás - válás - félrekefélésről van szó, és amit oly szívesen felejtenek el az egyházak, hát még a hívők, hogy itt éppen egészen konkrétan megtiltja jézus a válást: 'szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot. de Isten a teremtés kezdetén férfit és nõt alkotott. az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.' ez az utolsó mondat régies angollal a let no man put ausende.
már az is vicces, hogy egy diszkó szám a bibliából vett idézettel operál, de az meg főleg, hogy ezt a first choice számot a whosampled szerint 127 (!) alkalommal hangmintázták, de ez alighanem csak a könnyen megtalálható mennyiség, eldugva valószínűleg jóval több lehet. olyan diszkó-house atyaúristenek is átdolgozták, mint például a masters at work, vagy a frankie knuckles. az én kis kedvencem az, amit moby művelt vele az ironikus thousand című mókájában - ez azért thousand, mert a bpm elvileg felmegy benne ezerig (!!!!) ami mondjuk eléggé valószínűtlen, de nem is ez a lényeg, hanem tök jó paródiája a korabeli rave korszaknak, ahol ugye az volt a lényeg hogy minél gyorsabban (és minél többet, értsd ezt bármire, de leginkább a csúnya kábítószerekre ugye):
az is mókás, hogy ezen keresztül még a skrillexet se ússzuk meg, mert ő pedig a moby számot lopta - illetve dolgozta fel, erős idegzetűeknek íme. ez az ominózus 'oh yeah' meg ugye a már emlegetett first choice klasszikusból egy (tized)másodperc. mivel így már túl messzire kerültünk, gyorsan visszacsúszva az 'eredeti' kineticre, az én kedvenc változatom természetesen a david morley féle apollo mix, hülye pánsípok ide vagy oda, ami egy korabeli ambient lemezhez készült; ez a válogatás pedig azóta a műfaj igazi klasszikusa lett, megmutatva, hogy miközben a világ egyik fele egyre gyorsul, addig a másik felén igenis van igény még a lassulásra:
Fotó: Elevate Festival
Utolsó kommentek