Lehet, hogy csak ezt a képet akartam ideposztolni.
Másrészt talán csak ezt a klipet akartam megnézetni azzal, aki klipeket néz.
Én anno a Filmmúzeumon mindig órákra leragadtam a retró, és mindenféle összefüggés nélkül összevágott rövidfilmek bőséges áradata láttán.
A zene hallgatása közben pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon a címben felbukkanó kérdést miért tanítják meg minden nyelvkurzus legelején a Hello my name is és a Where are you from után közvetlen. Mintha külföldi látogatásaim során a bemutatkozás után annyira fontos lenne megtudnom, hogy What time is it?
Vicces, hogy éppen a los angelesi, Brainfeeder - közeli Shlohmo remixének nyomán ismertem meg a dán csapatot. Ez a kapcsolat tartósnak bizonyult és mostanra odáig eszkalálódott, hogy vasárnap megyek is a hajóra és meghallgatom mit tudnak élőben. Ott megtaláltok!
Elegáns könnyedség, pehelysúlyú dögösség angolszász módra, duóba gyúrva. Sőt víztükrön rokizás, vagy Temzén tangózás, Szajnán mambázás, Dunán szambázás, Volgán rumbázás...de inkább nem ragadtatom el magam/szaporítom szavam mert sem a folyóknak, sem pedig táncműfajoknak mestere nem levék.
Most csak az első szám érdekes, de halljátok bátran az egész albumot!
The Average Can Blind You To The Excellent - ez a címe a The Valkarys néhány évvel ezelőtt kiadott lemezének, melyről most a nyitódal szólal meg a blogon. Én meg azon morfondírozom itt az egyszer már kihűlt, majd felöntött teám mellett, hogy vajon miben mérjük az átlagosságot. Mármint úgy összességében. Nem az érdekel engem most, hogy valakinek átlagos méretű-e az orra, vagy átlagos intelligenciával bír-e, hanem hogy mi az, ami alapján megállapíthatjuk valakinek az en bloc átlagosságát vagy különlegességét. Azért érdekes ez elsősorban, mert sokan hajlamosak kijelenteni, hogy ők nem birkák, nem sodródnak az árral, aztán én meg egyre kevésbé tudom, hogy ez mit jelent. (Ennél sokkal veszélyesebb az "én vizuális típus vagyok" című kitétel, melyet, azt hiszem, már a világon mindenki bevallott legalább egyszer, s ezért ennek hallatán minden alkalommal ökölbe szorul a bicskám.) Szóval azt nem tudom megfejteni, mi kell ahhoz, hogy teljes nyugodtsággal elmondhassuk magunkról: nem vagyunk átlagosak.
A móka kedvéért tételezzük fel tehát, hogy az átlagos valami gagyit, tömegcikket jelent, amelyhez jó érzésű ember nem szereti rokonítani magát, és ne foglalkozzunk a negatív irányú eltérésekkel (vagyis ne dicsőítsünk például valakit, aki azért nem átlagos, mert ő nem dolgozik, hanem inkább betörni jár mindenféle lakásokra). A külsőségektől szerintem tekintsünk el! Lehet egyfajta jelzés, ha valaki szeret kitűnni a tömegből mondjuk uv-zöld hajjal, de ha aztán meg hazamegy, és izgul az X-Faktoron, akkor lőttek az egésznek. Ennél fogva egyébként az én télköszöntő irodalmi szőrzetemnek sincsen ebben az irányban haszna, így e poszt írásával egyidőben kicsit nyesek is a szakállamból, nehogy itt mindenféle önellentmondásba keveredjek. Aztán itt van az ízlés mint olyan, amiről ugye nem érdemes vitatkozni, de mégiscsak adhat valami támpontot a vizsgálódáshoz, hogy valaki csak azt nézi, hallgatja, olvassa (márhaegyáltalán), amit szokás, és amit mindenki más is, vagy esetleg felfedezi magának a kincseket, és/vagy eleve van rá igénye, hogy felfedezze. Másrészről Woody Allen örökbecsű Annie Halljában azt mondja az utcán megállított párocska egyik tagja, hogy "nekem nincsenek gondolataim, teljesen felszínes vagyok, nincs bennem semmi érdekes". Talán ez is segíthet most nekünk, mert megkockáztathatjuk, hogy ha már gondolkodunk, nem csak vagyunk, de az átlagtól eltérőek is vagyunk. Remélem, nincs így, de félek, hogy de. A felszín kapargatása, legyen az bárminek a felszíne, valószínűleg nagyon általános dolog. És most akkor azt kellene kitalálni, hogy miként kombinálhatjuk ezeket a feltételeket, mert ugye például sok gondolkodó, vagy urambocsá okos ember ízlése is gyalázatos, teljesen átlagos mindenféle téren. Vagy fordítva. De vajon fontos egyáltalán ez az egész? Azt hiszem, ez túl messzire, egészen pontosan sehova vezet, ráadásul a teám másodszor is kihűlt, ideje tehát, hogy következtessek egy nagyot, s a fentiek szellemében megnyugtassak mindenkit, hogy ha hallgatja és olvassa ezt a blogot, továbbá, ha legalább azon elgondolkodik, hogy mi értelme volt ennek az eszmefuttatásnak (és esetleg még zöld is a haja, és van szakálla), akkor már jó eséllyel nem nevezhető átlagosnak! Na, így kell örömet fakasztani.
Mostanában ismét egyre többet szedem elő azokat a zenéket, melyek egy-két éven keresztül talán még az elektronikus tánczenéknél is jobban meghatározták a lejátszó tartalmát, és amiket átfogóan a downtempo címkével látok el legszívesebben. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert az életem éppen óriási pörgést igényel, én pedig erre nem igazán hajlok, vagy pedig egyszerűen elég sok idő eltelt azóta, hogy teljesen kimerítettem az idevágó műfajok iránti igényemet, de nem is igazán számít. Néhány hete futottam bele, hogy a !k7 kíváncsi melyik a legnépszerűbb DJ-Kicks, én pedig annak ellenére, hogy a legtöbbet nagyon szerettem (sokat közülök pedig annyit hallgattam, mintha fegyverrel kényszerítettek volna), szinte gondolkodás nélkül választottam ki a Kruder&Dorfmeister mixet. Lenyűgöző, ahogy ez a válogatás tartalmaz mindent, amit első körben a downtempóról tudni érdemes. Számomra legalábbis ez az a nagybetűs hangulat, ami miatt igazán megszerettem ezt a világot - és elnézve azt a szavazást, nem vagyok egyedül. De hogy ne legyen minden ilyen egyszerű: óriási szívfájdalmam, hogy a legszebb track, ami miatt sokszor képes voltam meghallgatni az egész mixet akkor is, ha amúgy nem erre vágytam (csakhogy a megfelelő környezetben halljam) - lemaradt a bakelitről. És bár emiatt nem találkoznak sokkal kevesebbet az említett barázdák sem a tűvel, így legalább mindig van kifogás, hogy miért hallgatom végig már megint a legendás K&D Dj-Kickset.
A barlangjukból szüntelen bódulatban, párhuzamos univerzumokat pásztázó franciák folyó hó 5-én megjelent sorlemezét, a 'Spiritus Mundi'-t megelőző 'Third' korong utolsókat rúgó lelkifröccse oszcillál ma idebent.
Új videóklippel jelentkezett a nagyatádi metálszíntér felfutóban lévő zenekara, a Trivium, amelyet először itt, az Egyzene blogon mutatnak meg a rajongóknak. A klippet Zsurzs Éva rendezte, aki korábban is dolgozott már a hordával, többek között ő rendezte előző, sokkoló, vérbő videójukat is a Thy Burial című fémhimnuszra. A kemény riffekre épülő Rain a zenekar saját bevallása szerint az Enthorned Spell korong befogadhatóbb dalai közül való. "Ezért most egy hagyományosabb felfogású, klasszikus videócsippet akartunk, amelyből azért mégis egyértelmű, hogy mi készítettük, bruhaha" - mondta teli szájjal nevetve az Egyzenének Csorda, a banda hörgésfelelőse. "A forgatás kurva jó hangulatban telt, Évának egyetlen instrukciója volt: érezzétek jól magatokat! Több se kellett nekünk, pillanatok alatt bebasztunk, muhaha" - mesélte vigyorogva Csorda, aki saját bevallása szerint már félévesen kívülről fújta a Moby Dick és a Pokolgép dalait.
Megkérdeztük azt is, hogyan sikerült a videóba megnyerni a szokatlan közegben is remekül alakító Major Tamást. "Az meg ki?" - kérdezett vissza Csorda, majd kis hatásszünet után éktelen hahotázásba kezdett. "Tamást magam kerestem meg. Kevesen tudják, hogy a Művész úr fia maga is fémzenész, az Evil Goat basszusgitárosa, akivel rendszeresen rúgunk be együtt, hehehe" - magyarázta nevetve. "Azonnal igent mondott, és, hát ő sem maradt szomjas a forgatáson" - kacagott Csorda. A klipben egyébként a cimbalmos szerepében feltűnik Fábry Sándor is.
A Trivium zenekart legközelebb Jászfosón csíphetitek el december 3-án ahol Reccsenő Csontok társaságában játszanak a Kultúr'ban.
Az ébreszőóra (negyedszerre) sípoló hangja, lépések lefelé a hideg lépcsőn, lent több fokkal hűvösebb. Ablakpárkányra ráfagyott darabkák, amihez közelítvén megcsap a jeges fuvallat. A csapból áradó melegvíz forró párája, a fogkrém illata, a konyhakő csúszóssága. A friss kávé fortyogó muzsikája, a koffein mámoros aromája, az asztali lámpa halvány fénye. A ruhaöblítő trópusinak csúfolt illata, a parfüm tömény, tolakodó szaga. A kilincs lenyomásának roppanó zenéje. Hajnal.
Nagyképűség lenne azt hinni, hogy okosabbak vagy erősebbek vagyunk legközelebbi rokonaiknál. De azt is dőreség lenne kijelenteni, hogy a csimpánzok nálunk kevésbé szeretik a mókát. Épp mi ne értenénk őket? Magam sem tudnék sokkal jobb elfoglaltságot mondani a napszemüvegben orgonázásnál, és a szörfözésnél. Bár még egyiket sem próbáltam.
Kedves emberek, színpadon az Afrika őserdeit is lázban tartó The Evolution Revolution!
Megkérdeztük azt is, hogyan sikerült a videóba megnyerni a szokatlan közegben is remekül alakító Major Tamást. "Az meg ki?" - kérdezett vissza Csorda, majd kis hatásszünet után éktelen hahotázásba kezdett. "Tamást magam kerestem meg. Kevesen tudják, hogy a Művész úr fia maga is fémzenész, az Evil Goat basszusgitárosa, akivel rendszeresen rúgunk be együtt, hehehe" - magyarázta nevetve. "Azonnal igent mondott, és, hát ő sem maradt szomjas a forgatáson" - kacagott Csorda. A klipben egyébként a cimbalmos szerepében feltűnik Fábry Sándor is.
Utolsó kommentek