...egy magára valamit is adó, világhálón tanyázó jóféle zenei katyvasztároló fabatkát sem ér mindaddig, amíg a világ egyik legistenibb bandája nem lelhető fel rajta. Szóval mától kezdve a faszaság olyan szintjét ütöttük meg, amit egyetlen olyan mindenféle zenékkel foglalkozó oldal sem, amin a The Murder City Devils nem a tartalom része.
...és a talán még ennél is faszább, ezt megelőző Empty Bottles Broken Hearts korongról is pörögjön egy elemi faszaság! (szóismétlés ide vagy oda, nincs jobb szó(ismétlés), és isten bocsássa meg a két számot az egy helyett)
Már pusztán csak a klip miatt is. Meg amúgy is. Ezt nézzétek, hallgassátok, értelemszerűen. Kellőképpen félelmetes persze, de ha máskor nem, reggel biztosan belefér mindenkinek egy kis szorongás. Nem csupán a neve misztikus a Lumeriansnak, a San Franciscó-i formáció zenéjét sem a legegyszerűbb behatárolni. Természetesen van benne pszichedélia, de mondanak rájuk még space rockot, elektronikát, experimentalitást meg jó néhány jelzőt - de szerintem ennyi is elég.
Állítólag élő- és előadásaik élményszámba mennek, mivel a zenét intenzív vetítésekkel kísérik - feláldoznak tehát mindent a pszichedélia oltárán. Még talán az oltárt is. Szóval így újabb tengerentúli együttes iratkozott fel a kicsit-muszáj-ezt-a-bandát-látnom-mert-hát-micsoda-dolog-ez listámra, és abban bízom, hogy a hálaajóégnek Európa felé kacsintgató Austin Psych Fest elhozza őket is ide. Szóljon, akinek van kedve jönni!
Már tavaly sem tudtam szó nélkül hagyni, hogy mennyire kihagyhatatlan az Alkotótábor, de ez azóta csak fokozódott - még kevesebb idő lejárni ezekre a tehetséges dj-kre és zenészekre, még több csalódás a várva várt kedvencekben, még nagyobb eltávolodás a hazai klubélettől. Tulajdonképpen két nap alatt olyan tömény zenei élmény okozója ez a fesztivál, amelyet simán be lehetne osztani egy egész évre. Ha valaki idegenkedik az elektronikus zenétől, illetve tele van a feje sztereotípiákkal a techno közönségét illetően, akkor is mindenképpen ide hoznám el először. A tavalyiról készült time lapse elég jól visszaadja a hangulatát, különösen Kristoban zenéjével. Rá egyébként érdemes figyelni, mert lemezlovasként és producerként is igencsak jól bizonyít, vasárnap az ő live-jával fog zárulni a rendezvény, és aki ott volt már egyszer az utolsó órákban, az tudja, hogy ennél aligha lehet jobbat választani ehhez.
Bénázhatok itt össze-vissza, hogy valami furmányos módszerrel és cirádás szóhasználattal megfogalmazzam, mennyire tökéletes ez a szám, illetve zenekar; de megkímélnék mindenkit, egyrészt mert csak, másrészt mert tök felesleges.
A Mark Burgess vezérelte angol posztpunk szuperség simán megoldja nélkülem, ráadásul még vizuálisan is ráerősítenek a hibátlanságra egy irdatlanul csúcs borítóval.
Fogalmam sincs ki ez a csávó (állítólag osztrák), de abban biztos vagyok, hogy a legzseniálisabb Habanera előadás, amit valaha is hallottam/láttam. Külön értékelhető benne az a pozitívum, hogy a videó (ami akár a múlt szombati Pride afterpartijának dokumentarista feldolgozása is lehetne) láttán a Semjén Zsoltok kiszaladnának a világból. August anyukája meg egyenesen priceless!
Ha kiváncsiak vagytok, mely zenét fogják idén nagy eséllyel "szanaszéjjelszétjátszani" a nyár folyamán, akkor tessék ide fülelni. Az Innervisions égisze alatt május végén megjelent Gotham trekket állítólag már a Sonar-on is minden dj prezentálta, bizonyítva a tényt, hogy "ez neki is megvan". Ismerős lehet még a Tale Of Us- os srácok Boiler Room-os mixéből. A zene érdekessége, hogy maga az előadóművész - Ten Walls - legalább annyira titokzatos figura, mint maga Batman Gotham City-ből, az említett EP-n kívül eddig más megjelenés nem kapcsolódik a nevéhez. Nyárhimnusz!
Azóta nem szeretem a cirkuszokat, mióta egyszer egy vidéki vándorcirkusz előadáson a drága pénzért megvett, és kellő élvezettel fogyasztott popcorn alján, egy még friss rágógumiba nyúlt a kezem. Jöhetett azután már majom, elefánt, bohóc, nekem teljesen mindegy volt, csak bámultam reményvesztetten magam elé. Semmi sem feledtette velem azt az óriási csalódást. A popcornos pohár alján talált rágógumi azóta is a rossz értelemben vett, olcsó bazári mulatságot, és gyerekkorom illúzióinak fokozatos felszámolódását jelképezi. Az én 100 év magányom valószínűleg nem jégnézéssel, hanem ezzel a jelenettel indulna.
A minap viszont, levetkőzve minden előítéletemet, megbarátkoztam ezzel a rossz emlékeket idéző kombóval. Történt ugyanis, hogy a Shannon & the Clams zenéje épp ezt a popcornba ragadt rágógumit juttatta eszembe. Amit ez az oaklandi csapat művel, az elsőre ugyanolyan könnyed szórakozást ígér, akár a popcorn, de közben rájössz, hogy azért ez a látszólag ártatlan móka, pimaszabb és mocskosabb mint gondolnád. Arról nem is beszélve, hogy az egész úgy szól, mintha minimum 40 évvel ezelőtt vették volna fel.
Szinte kedvem támadt megkóstolni azt a hajdani, nyúlós rágógumiba tapadt popcorn maradékot.
Éteri térbe és magaslatokba emelő, pszichedelikus, prog rock varázslat, Cedric Bixler-Zavala, Christian Eric Beaulieu, Mike Watt és az ex Sleepy Sun-os Rachel Fannan kooperációjának köszönhetően.
via 
Utolsó kommentek