mixünk!

Utózöngék

KONCERTAJÁNLDA

 

 

 

 

 

lemezmustra.jpg

 

 

 

 

 

Címkék

2000es évek (423) 2006 (29) 2007 (24) 2008 (33) 2009 (56) 2010 (69) 2010es évek (250) 2011 (91) 2012 (96) 2013 (110) 2014 (73) 60as évek (66) 70es évek (72) 80as évek (81) 90es évek (174) akusztikus (23) alternatív (75) alternative (68) alternative rock (40) ambient (73) amerikai (262) angol (160) black metal (20) blues (32) brit (42) doom (27) downtempo (48) dubstep (21) egyzene születésnap (61) electro (22) elektronika (253) elektronikus (44) experimental (143) filmzene (50) folk (73) francia (63) funk (20) garage rock (21) hardcore (20) hard rock (30) hiphop (44) house (60) idm (22) indie (92) indie rock (28) instrumentál (25) izlandi (35) jazz (73) kanadai (25) klasszikus (23) krautrock (24) legcikibb kedvenc (25) magyar (70) metal (40) metál (28) minimal (32) német (51) new wave (26) ninja tune (21) noise (21) orosz (22) pop (97) post-punk (26) poszt rock (29) pszichedélia (172) punk (55) rock (299) shoegaze (28) soul (27) soundtrack (35) stoner rock (20) svéd (33) techno (105) zongora (28) Címkefelhő

Utolsó kommentek

just friends - avalanche

2013.02.17. 13:36 - aki nincs



ti jók vagytok mindannyian,
miért csinálnátok hát rosszat?

néha úgy vagytok a rosszal,
mint a gyerek a csavargással.
ujjong, eltéved, sirdogál
s hazakívánkozik.
(józsef attila)

sajnálom, hogy ezt mondom, de mind olyan egyformák vagytok. én, ti, ő; személyes névmásokból áll körülöttünk az élet. de ti, mind, pont olyanok vagytok mint mi, és mi épp olyanok vagyunk mint ők; és bár ebből alighanem világbéke, és bágyadt jólét is kicsikarható lenne, én most éppen undorodom, egyre jobban undorodom, és tudom, hogy ti is tőlem. jó pár éve ott álltam az akkor még moszkva térnek hívott moszkva téren, és a gyönyörtől mozdulatlanná dermedve figyeltem, hogy milyen elképesztően sokfélék vagyunk, mi, emberek. aztán pár éve ott álltam az oxford circus közepén (tényleg a közepén, fogadásból, hogy lehet-e egy percet ott állni, és egy perc huszonnégy másodperc után jött valami rendfenntartó erő, amitől inába szállt a bátorságom, de a fogadást még így is fölényesen nyertem) és azt láttam, hogy mekkora illúzió az, hogy milyen sokfélék az emberek, de legalább azok mások, akik engem körülvesznek; és aztán álltam tegnap éjszaka a király utca és a nagymező utca sarkán, az avilai nagy meg szent terézről elnevezett, és egy csoport pulóveres, vidáman éneklő fiatal fiúkból álló csoport által az orrom előtt lepisilt plébánia mellett, és féltem. leginkább tőletek; elég öt percet eltölteni a király utcai olcsó pizzás előtt, péntek vagy szombat éjszaka, hogy úgy érezzed, a szépirodalomnak semmilyen jövője nincs, viszont érdemes figyelmesebben megnézni a zombis filmeket, hátha szükség lesz később a tapasztalatokra. aztán tőlük; iszonyú élmény, ahogy egy pillanat alatt elfelejtenek szépek lenni az emberek; vagy a bennem lévő szépség felejtődik el, de az előbb még csinos, szexi lánycsapat, gömbölyödő lehetőségekkel felszerelve hirtelen egy foszladozó, üvöltő rémálommá változik; és meglátom magam az üvegükben tükröződve, és attól is megijedek; nézd, ott egy örökké józan, életképtelen barom, akinek már csak a cipője trendi, és még cigije sincs, hülye depressziós vagy haver, hiába, élni tudni kell! mivel én nem tudok, ezért bemenekülök különböző trendi helyekre, ahol legalább ismerős, ha mást nem a terep; a legtöbb arc megtörtént már velem, vagy én vele, mást nem úgy, hogy sose lesz semmi közünk egymáshoz, állóvíz az a réteg is, amihez elvileg tartozom, ahol mindenki művész, mindenki kreatív, mindenki iszonyú összetett lélek, ezért isznak, ittak, és inni is fognak, ez a szombat este épp úgy lehetne egy másik szombat este is; néha olyan, mintha ti csak azért innátok, hogy el tudjátok viselni őket, és ők azért, hogy minket, csupa személyes névmásból áll az élet, nem csoda, hogy ezt nem lehet józanul elviselni. nekem sem megy, hiába próbálkozok vele, csak én üveg helyett a biciklimhez nyúlok, és ha eléggé szigetel a fejhallgatóm, akkor gyorsan ki tudok jutni a fertőzött területről, a városból, a világból, már megvannak erre a célra a kerülő és menekülő utaim, hogy aztán azon kapjam magam, hogy a benczúr közben hangosan éneklem azt hogy

you who wish to conquer pain / you must learn, learn to serve me well

sajnálom, hogy ezt mondom, de mi olyan egyformák vagyunk; szeretjük nicolas jaart. ők talán nem, de ti, akik otthon vagytok a kortárs elektronikus zenében, ti legalább biztosan, és minden okotok megvan rá. azon kevesek közé tartozik az úriember, aki körül a felhajtás nem egy túlárazott hájp, hanem teljesen jogos eredménye a szép lassan és aprólékosan az asztalra tett zenei életműnek. a klasszikusokat újravágó editjeivel került be a köztudatba, amikből már kirajzolódtak a későbbi markáns ismertetőjelek; a vonzódás a hipnotikus lüktetésekhez, az okosan és precízen középen tartott tempó, a maximális zenei tisztelet, és legfőképpen az a ritka képesség, amivel képes úgy visszafogott lenni, hogy ettől izgalmasabb lesz, mintha kirobbanna. nekem ez a személyes kedvencem nicolas dolgaival kapcsolatban, hogy olyan, mint azok az emberek, akikkel miközben beszélgetsz, az az érzésed van, mintha többet tudna annál, mint amit elmond, de olyan okosan tudja elhallgatni, hogy te mégis pontosan érted azt is, amiről nem beszél. james blake hozta talán igazán divatba ezeket a tudatos és kimunkált csöndeket, nicolas pedig tovább fejlesztette őket, nála néha még akkor is hallani, amikor szól a zene. a már két éve megjelent debütáló lemeze is ezt a filozófiát vitte tovább, már csak a címével is: space is only noise. mindenki hasra esett tőle, az egekig méltatták, és tényleg teljesen jogosan; megtalálta azt a vékony vonalat, ami a hipszterkedő 'alternatívok', a jazzesen igényeskedő 'művészek', meg a csak simán bólogatni és táncolni akarók között húzódik; a párhuzam ilyen szempontból is jogos a blake fiúval, igaz, ez utóbbi inkább az érzékeny pop és a kifinomult r'n'b között egyensúlyozik, de azért ügyes mutatvány az is. jaar talán egy kicsivel előrébb, vagy legalábbis különcebb utakon jár; az olyan számokkal, mint például a beszédes című 'too many kids finding rain in the dust' ami szinte már a bluessal kacérkodik, görcsmentesen sikerült teljesen újszerű és egyedi ízt hozni az elektronikus zene amúgy roskadásig zsúfolt asztalára. aztán a tavalyi essential mixével azt is bebizonyította, hogy messze túlmutat bármilyen zenei címkén, a poptól a bluesig, a folktól a komolyzenéig, a negyvenes évektől (!) mostanáig képes úgy kalandozni, hogy nem botlik meg közben; azért az már leírva is elképesztő, hogy ebben a mixben a szerelemre hangolva fájdalmasan borzoló csellója után egy nsync szám következzen, és mégis működik, sőt, túlzás nélkül ez az egyik legjobb mix, amit hallottam, arról nem is beszélve, hogy az is neki köszönhető, hogy visszahozta a köztudatba ezt a gyönyörűséget:

egy óra után hét perccel ebben is hallható az egyik kedvenc leonard cohen számom feldolgozása, amit ez esetben just friends néven követett el nicolas. hivatalosan is megjelent, méghozzá a saját kiadója - az is sok mindent elmond, hogy bohóc és naplemente a kiadója neve - gondozásában egy meglehetősen izgalmas kiadvány keretében; negyven dollárért egy prizma nevű törékeny alumínium dobozt kapott a szerencsés vásárló, amit be kellett dugni egy usb csatlakozóba, feltölteni, majd fülhallgatót dugni bele, és hagyni hagy zenéljen (ez a doboz látható a mellékelt videóban is), nesze neked letöltögetős életmód, mikből maradunk ki. a 'csak barát' ez esetben az énekes nőt takarja, aki nem más mint spielberg lánya (!), akit például az utolsó indiana jonesben is lehetett látni bukdácsolni. ketten egy olyan feldolgozást raktak össze, amitől az eszem megáll; teljesen más megközelítésbe kerül az eredeti, mégis megtartja a cohenre annyira jellemző komoly ünnepélyességet. sasha hangja zseniális, (nekem leginkább a nemrég emlegetett wildbirds nőjére hasonlít) és lúdbőrözni kezdek attól, ahogy hangsúlyt kap a világ egyik legszebb vallomása, miszerint

you say you've gone away from me / but I can feel you when you breathe.


és tényleg; ott állok nyakig az őrjítő tömegben, és érzem ahogy fuldoklunk, mind a ketten.

(az illusztrációk magyar ádám munkái, az urban flow című sorozata zseniális lenyomata ennek a büdös, fojtogató nagyvárosi magánynak, remélem egyszer eljön majd a király utcai pizzéria elé is, és beszkenneli, hogy milyen gyönyörű egyéniségek vagyunk mi mind)


 

Címkék: leonard cohen 2012 feldolgozás james blake nicolas jaar elekronika






Django Unchained soundtrack

2013.02.16. 15:40 - nastasjafilipovna



Közhelyek közhelye, hogy a Tarantino-filmekben milyen hihetetlenül fontos a zene. Igen, az. Csak el kell képzelni, és én vagy háromnegyed órája ezzel szórakoztatom magam, ahogy például Bruce Willis közli a csajával, hogy ez egy chopper, Zed halott, aztán semmi zene, hanem elhajtanak a francba. Robogás, csá, szevasz – körülbelül mintha egy közepesen depresszív Szomszédok-epizód végén Vágási Feri hajtana el babettán, közvetlenül azelőtt, hogy az arcok felváltva kinyilatkoztatják az aznapra vonatkozó sommázatot, persze már zenével. Nem azt mondom, hogy szükségképpen szar lenne mindegyik film így, de legalábbis teljesen más.

De hálistennek Tarantinónak nemcsak füle van, hanem a zenében való tobzódási hajlama, ezért simán el bírom képzelni, ahogy ott ücsörög alsógatyában és napokig hallgatja egymás után a kiváló spagettiwesternek zenéit (amiket persze mind látott). Aztán néha felcsattan, hogy ’ahán!’.

Jó a Django, nézze meg mindenki, aki szereti az ilyesmit, és remeknél remekebb zenék vannak benne, ebből itt van egy pár; nem mindegyik van egyébként rajta a soundtrack-albumon, ki tudja, miért. (Szerk. megj.: vesszen a jogdíj.)

Rögtön a címzene is egy 1966-os, Django című bizonyosan fantasztikus westernből csóródott, aminek a plakátján ott figyel zord és elszánt arccal Franco Nero, a főszereplő (akitől egyébként bámulatos jófejség, hogy ebben a Djangóban is megjelent, és lebetűztette Jamie Foxx-szal a nevét – Django, értitek); amúgy van benne erőszak és megmentett nő, meg egy rakás mexikói bandita. A dal amúgy elég jó, abszolút hozza az alaphangulatot, nyilván ez is vele a cél, visszhangkórus a magányos hősnek. Függöny fel.

Aztán Dr. King Schultz belépője is egy másik filmből (Lo chiamavano King) lovasított dal, akárcsak, felteszem, a karakter keresztneve is, meg a zseniális Christoph Waltz frizurája, ami az eredeti filmben szereplő, a szabadidejében kiskorú lányait molesztáló Klaus Kinskiére hajaz, aki, mit ad isten, ott szintén fejvadász.

Ennio Morricone nyilván kihagyhatatlan volt, a legjobb viszont a ő közreműködésével készült trackek közül az a gyönyörű, Ancora Qui című, amelyikben a csak Elisaként üzemelő olasz énekesnőt hallani. Ezt a számot hallani, amikor a grandiőz lakomát pakolja össze rengeteg fekete rabszolga a pár szál fehér embernek, akik ezt majd mind be fogják zabálni. A jelenet a filmben is nagyon szépen koreografált, egészen színházi hatású, a zenével együtt meg belefájdul az ember szíve.

Érdekes még a néhai Jim Croce-féle gitározós I Got a Name, John Legend Who Did That To You-ja, meg az Ain’t No Grave a déli témájú filmekben szintén eléggé ziccer Johnny Cashtől, akinek a hangjától továbbra is halmazállapotot ugrom, kábé minden texasi nővel egyetemben. Ja, meg a Wu Tang Clan-os RZA Ode to Django-ját is abszolút érdemes csekkolni, ami ugyan nem szerepel a filmben, de ugye volt az Ode to Oren Ishii, ezek szerint ismét megihletődött.

A végére meg a személyes kedvencemet hagytam, Anthony Hamilton és az eddig ismeretlen, honlapja szerint első albumán dolgozó Elayna Boynton közös számát, a Freedomot. A csaj hangja kegyetlenül szép, füstös, csodálatos, még Anthony Hamilton is hallgatható (bár még ennél is jobb lenne, ha ő nem énekelne), a zene egyszerű, a szöveg hatásos, de még remekebb, hogy az egész még egyetlen spagettiwesternben sem hangzott el, hanem itt és most készült, ebból a célból.

Ez egy napra sok zene lett, bocs. Legközelebb rendes leszek.

Címkék: filmzene tarantino django johnny cash ennio morricone john legend rza 2013 2010es évek luis bacalov jim croce






De Jeugd Van Tegenwoordig- Elektrotechniek

2013.02.15. 08:55 - dagmaat



de_jeugd_van_tegenwoordig_in_2005.102759.png

Úgy érzem ideje egy olyan klippet közzétennem amiben történik is valami, nem csak elveszett zenészek bűvölik a hangszereket. Mert a mai világ gyors és élvezethajhász. pont.

Egyszer arra ragadtattam magam, hogy azt a kijelentést tettem,- szó szerint idézem most pár évvel ezelőtti árnyképem- “ azért vagyok büszke arra hogy magyar vagyok, mert elolvashatom Nádas-Párhuzamos történetek-ét eredetiben és megérthetem miről szólnak a Khezdetphiai szövegei."

Meglepő -vagy nem is annyira- módon a hollandoknak is vannak kezdet fiai. Csak ők magukat De Jeugd Van Tegenwoordig-nak nevezik. Nyersen leforditva ők nem a kezdet, hanem a Ma Fiatalsága.

A két együttes között a különbség számomra csak annyi, hiába irok es olvasok hollandul, arról hogy ezek itt miről hadoválnak fogalmam sincs.

A klip amiben történik valami. Wat is er gebeurd?

Plussz egy. Ráadás tőlük a holland Mizu ami ugyanakkora sláger mint az otthoni. Szociológusok figyelem! Európa is csak egy nagy falu. Watskeburt?

Címkék: hiphop holland 2010es évek De Jeugd van Tegenwoordig electrotechniek watskeburt?






Kanye West - Flashing Lights

2013.02.14. 12:00 - ae_



Újra leporolom azt a taget, amely alatt a szerzők playlistjeinek legsötétebb zugaiban kalandozhatnak az erre fogékonyak. Kim Kardashian-es pr fogás együttjárás ide, VMA-n  taylorswiftezés oda, az van, hogy Kanye West legtöbb slágere tetszik és napokig nem költözik ki a fejemből, ha hallom valahol. Álljon itt példaként mára a Flashing Lights, még a Graduation albumról. Ezzel kívánunk egyben romantikus, csillámos-rózsaszirmos - naplementében úszó delfines - unikornisos animált gif-be applikált - "párommal" közös fotós szép napot minden kedves olvasónknak - és kitartást az elnyomott Bálintoknak! :)

rapkanye.jpg

Címkék: pop amerikai rap kanye west 2000es évek legcikibb kedvenc






ZÜÜL - Warhammer

2013.02.13. 09:01 - bé.



Ez a tradicionális heavy metal királyság, több dolog miatt is szívem csücskébe fészkelte edzett acél fertályát, egyrészt mert úgy tolják, hogy beszarás, a másik pedig, hogy a legújabb lemezük borítójának színkavalkádjában pompázó sziámi harcoshalam utánuk kapta a nevét. Egyébként amikor meghallja őket, mellső úszóit hevesebben vereti, mint amúgy, vagy más zenére. Szóval azt hiszem szereti. Szeressétek hát ti is!

Vigyázat! Iron Maiden-t nyomokban tartalmazhat, de azt hiszem ez ebben a műfajban egyszerűen elkerülhetetlen. Hajnövesztő hatása klinikailag tesztelt!

Címkék: retro amerikai heavy metal 2010 ZÜÜL






Ignite - Veteran

2013.02.12. 09:00 - Nilsholgersson



Na lobbanj, Te californiai háborús totemoszlop. Mutasd meg Te jenki paraszt, melyik vezen itt loszándzseleszbe.

A csitári hegyek kövessék utad a missziszipi mentén, és éljen a magyar szabadság, éljen a szabadságszbor...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: punk rock amerikai punk rock ignite 90es évek 2000es évek






Old Testament - Dollar Bill Blues

2013.02.11. 11:29 - apróbetűsrész



Most folytatom azt a missziómat, melynek keretében olyan zenekarokat mutogatok itt be és meg, amelyeket gyaníthatóan nem sokan ismernek idehaza, s amelyeknek jelenleg kevesebb rajongója/követője van blogunknál, legalábbis a Facebook precíz lájkkimutatásai alapján. Ennek oka, meglátásom szerint, semmiképpen nem az, hogy ügyetlen, urambocsá' tehetségtelen bandákról lenne szó, sokkal inkább az, hogy nemrég alakultak és/vagy nincs még albumuk és/vagy nincs módjuk turnézni (pláne nem errefelé) és/vagy a többi. Ilyen volt például nemrég a Holy Mount vagy rég a UByk, ami azóta bőven beelőzött minket lájkok terén.

22702_355611761199979_279285887_n.jpg
Az Old Testament a Dead Meadow-s Jason Simon másik együttese, melyre úgy akadtam rá, hogy ugye szeretem az egyik együttesét (de ígérem, most egy darabig nem hozakodom elő vele, megtettem már épp elégszer, legutóbb épp legutóbb). Valahol azt írták róluk, hogy ők egy "apocalyptic western psych band". Ezt egyelőre megerősíteni, pláne cáfolni én nem tudnám, mivel nagyon kevés dolgot hallottam tőlük, de nekik mindenesetre tetszik ez a jelző.

Nekem viszont ez a zene tetszik nagyon, ezért is vagyok ma itt:

Címkék: rock amerikai blues 2013 dead meadow 2010es évek old testament






handsome boy modeling school - the truth

2013.02.10. 11:51 - aki nincs



volt egy pillanat a reggeli kávé csiholásban, amit fölöttébb kedveltem: amikor már majdnem kész, arányban a tej, az aroma, a kávé, és beteszed a mikróba, rányomod hogy forogjon, és vizsla szemeiddel azt figyeled, mikor mozdul meg a tej. reflexjáték ez, szinte csocsó: amikor elindul fölfelé a tej, van féltized másodperced kikapcsolni a mikrót, hogy ne fusson ki. úgy jó a kávé, ha elment a kis pöttyös bögre szájáig, de kitörni már nem tudott; már ne haragudj az ízléstelen hasonlatért, de mint egy idejekorán elfojtott koffein orgazmus, ez olyan.

na, így láttam én is az életet akkoriban.
vizsla szemeim saját üvegajtómra tapadtak, hogy lássam, mikor megyek már túl messzire; de el akartam menni a végéig, a pohár széléig, naná, de tudtam hogy koszos ronggyal fognak feltörölni, ha túl futok rajta.

aztán csengettek, nem figyeltem, elélveztem, felforrtam, elengedtem, kifutottam. hideg tányér néhány emlék, rájuk égtem rendesen. és mocskos dolgokkal takarítottak el, igen. nem is emlékszem már az ízére, hogy milyen volt, amikor még pont jók voltak az arányok, a tej, a forróság, a kávé, a lendület; nem is tudom, tényleg volt-e olyan, amikor még nem mentem túl messzire.

és ma reggel, a kávét tejjel. igazából nem, úgy ébredtem már, fájó szívvel. a falak ilyenkor közelebb jönnek, és az ízét a semminek rágósnak érzem a számban. ilyenkor nincs erő a gondolatokra, amik frissek és erősek, és behajtják ami elmaradt; most nincs 'nem gondolunk rá', 'inkább hagyjuk'; a falak jönnek egyre közelebb, táncolnak rajta az elcseszett percek, szerelmek, és évenként kétszer, a kiskutyák, a döcögő, öregember arcú kiskutyák, amiket apám agyon üt, agyon ütött, és agyon fog ütni; szimbólumok persze. apám is az. az agy, az ütés, az igeidők. minden az. fáj a szívem, még jó hogy fizikailag is tud fájni; míg a gondolatoknál, odabent, ilyenkor bál van. most muszáj belegondolni a 'mi lett volna ha'-ba. és ugye, megint, rakovszky zsuzsa:

'nagyjából két csoportra oszthatók
a dolgok: mindarra, amiben hibás vagyok,
és arra, amiben nem. ez az utóbbi csoport lényegében
elhanyagolható.'

reggel, se kávé, nem tejel. ébrednek bennem a szavak. odakint, már ébren vannak a szimbólumok: a tévéből a somewhere over the rainbow foszlányai. kint az égen puha fehéren hullik a február. az idő megszűri az ember vágyait, mondja márai. ha várok még, talán nem marad semmi; nem gondolok rád, vissza, sőt, képzeld, előre se; ha kibírom még így, görnyedve a laptop előtt, meg lesznek ezek szűrve. ne fájjon ott, belül. a fizika. kávét. tejjel. végülis, ez is fizika. anyám osztálytalálkozón volt; egyetlen az a jó barna ruha, hogy áll, kérdezi, illegeti, mintha lenne más. jaj anya. semmit nem tudok az anyámról. és mégis, az osztály találkozón azt mondta: a fiam ír. a fiam áll, jár, beszél, ír. a fiam folyamatos ige meg jelen. a szívem fáj. szűrve lesz rendesen, mire ideérnek a falak; nem kell majd se ajtó, se ablak. azt hiszed, erről nem jut eszembe még valami hülye idézet? ryuichi tamura, ha erőm lenne rá, kiírnám a falra:

'there are rooms that have no windows
so in the world of the heart there are windows with no rooms'

belülről kifelé tágul, és szétszakít az, ami nincs. a kávé. tejjel. rágós mocsárízű a vasárnap reggel. írtam, megnyugodtam. most már illően foglalom el magam; mellé gondolással, felejtéssel.

a hideg kávé volt először, abból jött rá az igazságra a két jóképű kisiskolás:

Címkék: amerikai hiphop 1966 1999 moloko hair






ZAZ - Les passants

2013.02.09. 12:18 - juanitalenteja



 Sötét téli napokon szivárogjon egy kis francia boldogság a fületekbe.

Zaz+2010.png

Címkék: jazz francia blues élő 2010 sanzon ZAZ






Dhafer Youssef - Odd Elegy

2013.02.08. 09:00 - nastasjafilipovna



Furcsa luxus, ami nem hagy időt a zenére.

Furcsa nyomor, ami időt hagy a zenére.

Nem tudom, szóval itt van ez a korániskolában szocializálódott tunéziai arc, aki oudon rendetlenkedik, de valami olyan módon, hogy a zenéje ott fut versenyt az összes Bartókkal meg Mozarttal meg Vivaldival, meg akiknek a zenéjéről nem nagyon tudok többet írni, mint hogy itt a Dhafer Youssef és úgy piszkálja a húrokat, hogy meghaltok, értitek, megpusztultok ketté, hallgassátok meg inkább. 

(Ez volt a hatodik verzió, amit elkezdtem, ez eddig a legigazabb, mindenki hallgasson inkább zenét.)

Szesz hozzá: teljesen fölösleges.

Címkék: jazz oud tunézia 2000es évek dhafer youssef






süti beállítások módosítása