Na, hát én eddig bírtam, nem tudok tovább várni. El is mondom, miről van szó (akit nem érdekel, hogy miről van szó, nyugodtan ugorjon egy bekezdést): a novemberi, Bécsben rendezett Tame Impala-koncerten annyira sokan jelen voltunk a blogról, hogy nagyon kíváncsi voltam, ki szentel egy posztot az ausztrál kamaszok előzenekarának, vagyis a My Bee's Gardennek. Merthogy bár rájuk egyáltalán nem készültünk (én konkrétan azt sem tudtam, hogy lesz előzenekar), úgy vettem észre, mégis igen pozitív hatással volt kis csapatunkra a három francia zenész. D-moll Hill, bé., no meg múltkori meglepetésposzterünk is megajándékozta magát egy My Bee's Garden-pólóval, pszichedélia és jómagam szinte ugyanezt tettük, csak mi póló helyett plakátot vételeztünk, emlékeim szerint Nilsholgerssonnak jobban tetszett az előzenekar a főműsorszámnál (bár neki az előbbi sem tetszett igazán), arról pedig többen meg voltunk győződve, hogy leveletkaptamlájf is elégedetten csettintett volna a muzsika hallatán (feltéve persze, hogy szokott csettinteni), ha jelen van. Szóval véleménye, megírni való élménye szinte mindenkinek volt (half nelson barátunk a Tame Impalás részt monitorra is vetette), aztán valahogy mégsem került sor egy My Bee's Gardenes posztra. Így hát... (lásd alább).

A minden bizonnyal felesleges és unalmas bevezető után most írnék pár sort párizsi a zenekarról. Egy háromfős bandáról van szó, két szép lánnyal, egy szimpatikus gitárossal (ő fiú), meg néhány elektromos kütyüvel, amiket nem figyeltem meg rendesen. Így nézett ki akkor és ott az élő fellépésük, de a stúdióban ennél több hangszerrel és zenésszel dolgoznak. Álomszerű, távolba röppentő énekhang, kellemes dallamok, nyugalom. Ez bizony jellemzi őket. A vokál tekintetében egyébként kicsit Ladytronos beütést vélek felfedezni (David Lynch és Angelo Badalamenti kedvencét, Juliee Cruise-t szintén van kedvem itt megemlíteni). Én gyakorlatilag tátott szájjal néztem végig az amúgy nem túl bonyolult, de mégis nagyon ügyes produkciót. Egy tényleg nagyon közvetlen, barátságos társaság ez, a koncert után ők maguk árulták a relikviáikat, nem is drágán, hiszen még ismeretlen, underground csapatról van szó ugyebár; alig találni róluk valamit a neten (az mondjuk nem mellékes, hogy éppen tavaly novemberben jelent meg debütáló albumuk, Hunt The Sleeper címmel), pedig szerintem több figyelmet érdemelnének. Úgyhogy ezt most meg is kapják tőlünk.