retinaturnerpótlóposzt

(mivel kedvenc retinaturnerünknek sürgős dolga akadt...)

Aztakibaszotthétszentségesbüdöskurvaistentöröjebelédaretkesgecisfaszát - mélázott el Pálpusztai Tihamér, okleveles csűrdöngölő, szavait a MÁV Makkoshotyka alsóról Hejőpapi felsőre tartó BZMoT típusú kis piros személyvonat utolsó kocsijának vécéfülkéjének ajtajához intézve. Mivelhogy leszakadt a kilincse. Tihamér meg bennrekedt.
 

A bajt amúgy leginkább magának köszönhette. Talán nem kellett volna a közértben tompán bólintania, mikor a szokásos reggelijét (hetven deka sajtosparízer) vásárolta, és az a kivénhedt szajha pultosnéni "egykiló ötven lett, maradhat?" kérdést intézte hozzá. Vagy ha már ez történt, akkor nem kellet volna betömnie magába az egészet egy tál épphogy érett ringlószilva körítéssel. Ezek veszhettek össze beleiben a háromnapos, hidegen bezabált véreshurkával és a makkosi ecetes borral.
 

Tihi, mint sejthető, nem volt kimondottan filigrán alkat, 180 kilós és 210 centi magas, - csimborasszó, emberhegy, hegyi gorilla, yeti -  és, bár jóindulatú volt, de mérhetetlenül ostoba. A kicsi vonat klozettján még tisztességesen leülni sem tudott, ezért a csésze felett valahogy beszorítván irdatlan seggét, sikeresen lefosta a falat. Ha már így alakult, felbuzdult a hülyéjében a pikasszó, és megpróbált segglukával egy nyíllal átlőtt szívet is odapermetezni. Ebből a művészkedésből adódott a fent emlegetett szorulás, merthogy a sokáig visszatartott fosás technikát alkalmazta, amihez köztudott, hogy borzasztó energiákat kell összpontosítani, közben pedig érdemes megkapaszkodni valamiben. Ez most épp az ajtó kilincse lett, és hát … leszakadt. A szarszívecske ráadásul teljesen elfolyt és egyre inkább Ozzy Osbourne-ra hasonlított.
 

Tihamérünk, miután ráeszmélt helyzetére, egy ideig kaparászott az ajtón, aztán döngetgette, rugdosgatta, mindhiába - befelé nyílódott; falzetto hangján ordibálni kezdett - segítség! - már-már dühöngött is, de szartak rá. Nyár, meleg, hőség, egyre büdösebb és fullasztóbb lett a helyzete, mondhatni kilátástalan - ráadásul a hitét is elvesztette az emberiségben. Végképp elszontyolodott (ekkor hagyta el ajkait a fent idézett monológ), majd hirtelen, teljesen váratlanul magába roskadt. Tömegközéppontja iszonyú gravitációval szívta be sejtjeit. Szem- és heregolyóit, száját, orrát, kéz- és lábujjait, egyre gyorsuló ütemben, hogy végül egy magas hangú pukkanással, vagyis inkább pikkanással teljesen beszippantódjon. Szőröstül-bőröstül. Pillanatok alatt pici zsírcsomóvá töppedt, és - ah szabadság! - kipottyant a vécékagyló lyukán át a sínek közé. Hatot-hetet pattant a zúzalékkövön (bazalt, vagy andezit), aztán szép irizáló csillogással elolvadt a tűző napon.