Na nem azért kedveltem Pinket, mert Britney nekem már túl kislányos és csinált sztár volt, én meg valami eredeti, lázadó csajzenére vágytam (hogy rajongjak egy csinált antisztár iránt). Egyszerűen csak kedveltem a legtöbb dalt, amit írtak neki, amit tizenévesen aligha mertem hangoztatni, miközben folyamatosan ástam magam az elektronikus zene mélyébe.
Egy pár évvel később kifejezetten szerencsésnek éreztem magam, amiért a legkisebb gyanú nélkül ellátogathattam az egyik legcikibb kedvencem koncertjére, mivel a legnagyobb kedvencem után lépett fel a Szigeten. Bár egy húsz perc után továbbálltam (mert hát jóból is megárt a sok, a csajpopból meg a kevés is), de természetesen csak azután, hogy lement a Don't let me get me. Sosem élveztem még annyira, hogy ciki vagyok.