Ott kell valahol kezdenem, hogy az egész egyzenés pályafutásom úgy indult, hogy én majd specifikusan a holland zenei színtérre fogok koncentrálni, arról fogok jobb/rosszabb cikkeket írni. Ez az elképzelésem elég hamar befuccsolt, és erre a válasz nem az itteni szcéna végességében, sokkal inkább a világban zajló más egyéb csudajódolgokban keresendő.
Ha már mégis ezt a feladatot vállaltam magamra, most ismét egy hollandosan hangzó együttesről kell írnom. Persze a Vondelpark-nak annyi köze van a holland zenéhez, mint a Goulashsoepnak a magyar gulyásleveshez. Nevükben hasonlítanak.
A srácok egy londoni hálószobában eszkábálták össze első pár EP-jüket - miközben olykor hétvégi lazítás gyanánt elmerültek a nevüket adó park forgatagában - hogy ezek után már mint zenekar igyekezzenek eljutni nevüket adó zöldterület közelében fekvő híres-neves koncerttermekbe, a Paradiso-ba, esetleg a Melkweg-be.
A napokban olvastam egy velük készített hosszabb interjút az itteni Népszabadságban (Volkskrant), és az is eszembe jutott, mi lenne, ha követném az otthoni újságíró trendet, és lefordítanám a cikket, hátha az érdekel valakit. Aztán rájöttem, talán itt hibázunk, talán itt van valami elrontva, hisz míg a világ fejlettebb része ír és kérdez, mi folyamatosan csak fordítunk. Ez nem magyarázható nyelvünkbe vetettségünkkel, hisz gondolkodó emberek vagyunk, és bár tisztelem a műfordítók tevékenységét, talán nem ártana, ha mernénk nagyot álmodni, és abban bízva írni gondolatokat, hogy egyszer majd valaki valamilyen országban a mi cikkeinket fogja lefordítani és megosztani az ott élő emberekkel, hogy tessék itt van, forrásmegjelöléssel egy magyar ember cikke, olvassátok el, mert van valami mondanivalója.
Azt hiszem, mi ezzel a bloggal valami ilyesmiben (is) reménykedünk. Hogy saját szubjektív valóságunk beleépül az univerzum objektumába és nem elveszünk vagy sokszorítunk gondolatokat, hanem éppen hogy mi is “hozzápakolunk valamit a világ nagy kakájához".
Ma hajnalban a Tilos Rádióban lement egy mix, amit hosszú előkészítés, verejtékes munka és sok-sok megírt/meghallgatott gondolat ihletett. Én nem régóta vagyok részese ennek a közös, határokat átívelő vajúdásnak, de olykor egy-egy napra én is vállalom a még meg sem született gyerek felügyeletét. Jó látni, ahogy kezd cseperedni.
Utolsó kommentek