Ahogy ígértem, ezúttal a Big Dada Recordings kerül terítékre. Ő a Ninja Tune hip hop-orientált már-már nagyra nőtt gyereke. Mármint a műfajában és súlycsoportjában abszolút megállná a helyét, de ez nyilvánvalóan nem volt nyilvánvaló 1997-ben, mikor a hip hop újságíró Will Ashon elindította.
A hip hop egyik kötelező állomása ez a műfaj összes rajongójának, ahol első sorban azért az alternatív, kísérletibb és egyéb underground alstílusokra, illetve a mára már közel sem annyira földalattinak számító grime-ra találhatunk, de néha a dub, vagy épp az igényesebb pop felé húzódó zenék is előfordulnak. Az egész egy Luke Vibert és Juice Aleem kislemezzel kezdődött, és bár az első két évben a kiadványok a két számjegyű összeget sem érték el, máris olyan hangok debütáltak, mint Abstract Rude, Saul Williams vagy Mike Ladd. Aztán a Black Whole Styles válogatáslemezre megérkezett az a Roots Manuva, aki nemhogy a Big Dada, de az egész Ninja család egyik legfontosabb alakja. Rodney Smith hangja egyrészt a kiadó fő exportcikke, másrészt a teljes brit szcéna legfőbb nevei között is szerepel, aki valóban világhírűvé nőtte ki magát. De akadnak itt azért egyéb finomságok is: a mindig szívesen kísérletező, egyedi stílusú cLOUDDEAD csapat; az underground körökben roppant elismert MF DOOM, aki itt King Geedorah alteregóján szólalt meg; a mindenféle elektronikus zenéhez szívesen nyúló Spank Rock; a kimondottan klubokba illő elektronikus zenei alapokra szövegelő Cadence Weapon; Amon Tobin és Doubleclick kollabrációja, a Two Fingers néven kiadott agymenés; a tavaly Mercury-díjat is bekaszáló Speech Debelle, amivel ismét be lett bizonyítva, hogy a pop zenének nem kell cikinek lennie a 2000-es években; na meg itt lett - szerintem - igazán felfedezve az a grime-császár Wiley, akinek később az egész világ hallgathatta a történetét ellopott rolexéről egy bugyuta house alap kíséretében, vagy akire sokáig kelhettek a Petőfi rádió hallgatói a Never be your woman című darabjának köszönhetően (ezek viszont nem itt jelentek már meg, mielőtt bárki felvésné a fekete pontot!).
Direkt hagytam ki a mai áldozatunkat, akiről régóta terveztem egy bejegyzést, mivel mindenképpen szerettem volna megemlékezni. Nem, Wesley Pentz nem halt meg, viszont olyan mélyre süllyedt, ahonnan a legnagyobb elfogultságom sem tudta már visszahúzni. Pedig milyen fényes ígéret volt! 2004-ben debütlemezével, a Floridával nagyobbat nem is lehetett volna robbantani, amelyben sikerült elég egyedi hangzásvilágot teremtenie - már amennyire ez lehetséges a harmadik évezredben. Főként absztrakt és kísérleti hip hopnak nevezném, de gyakran kalandozik el downtempo felé - különösen a jazzesebb oldalába, sajátos ritmusképletekkel, szóval tényleg minden jel arra mutatott, hogy ez a srác valami egészen fantasztikusat fog művelni a jövőben. Nem így lett. Bár a következő években még ontotta a jobbnál jobb remixeket (amelyekből tavaly készült egy válogatás, gyanítom még tartozott a Big Dadának, és új anyagok helyett inkább döntöttek ennél), illetve ő írta MIA-nak azt a Paper Planes-t (és sok egyéb zenét még), melyet nehéz volt nem hallani az elmúlt években. De nem csak a zeneírásban remekelt, hanem dj-ként is úgy mixelt és szelektált, ahogyan csak kevesen, erre tökéletes példa a FabricLive mixlemeze, melyben szintipop himnuszok, hip hop, lágy rock és afrikai ütemek egyaránt megférnek bő egy órában. Bevallom sokáig szemet hunytam Diplo "öt perceinek", olyan számok és szettrészletek felett, amiket másnál nem toleráltam volna, szóval nem tudom mikor alakultak így át a dolgok. Én a tavalyi, Switch-csel közösen csinált Majos Lazer formációnál kaptam észhez, amelyben akadtak azért jobb ötletek és pillanatok is, de csak a Pon De Floor-ért büntetést szabtam volna ki, és az még nem is a lemez legrosszabb része! Hiába reméltem kicsit gyermeki naivitással, hogy ez csak átmenet volt, de idén Laidback Luke (!), Lil' Jon (!!) és Tiesto (!!!) voltak például a társai legújabb zenéiben, úgyhogy azt hiszem ez eldőlt, nincs visszaút. Íme viszont egy remekmű az említett Floridáról, melyben egyébként az a varázslatos Martina Topley-Bird énekel, akivel főként Tricky lemezeken találkozhattunk, de legutóbb a Massive Attack hívta segítségül a Heligolandre, majd turnézni előzenekarként.