Végigpörgettem jó pár ezotér-, horoszkóp-, asztro-oldalt, és megtudtam, hogy ez a Kígyó éve volt. Azaz, ez még mindig a kígyó éve, mert a kínai naptár szerint január végéig trónol a csúszómászó. De hogyan jön ez ide? Tüstént elmagyarázom. Gondolom már megfigyeltétek, de ezeket az általában jóslásra koncentráló oldalakat az teszi igazán imádnivalóvá, hogy teljesen ellentmondanak egymásnak. De pont ez a jó az egészben, hiszen most könnyen kiragadhatok egyetlen jóslást vagy jellemzést az elmúlt évre vonatkozólag. Például:
"Ez az év főként a csendesebb, nyugodtabb tevékenységeknek, elmélyülésnek és az önismeretnek kedvez. Sokan fognak valamiféle spirituális cél felé fordulni, még többen megbékülnek haragosaikkal, vagy gyümölcsöző új barátságokat kötnek." - hát nem csodálatos? A második mondat konkrétan egy egész életre elegendő teendőt sorol fel, de gyorsan tegyük túl magunkat ezen az apróságon, a jóslás az általánosítás művészete. Koncentráljunk inkább az első mondatra, mert ezúttal erre fogom építeni visszatekintésemet. Már lehet kitaláltátok, de egy apró változtatás és máris megkaptuk azt a jelmondatot, amire ki akartam lyukadni:
Ez az év főként a csendesebb, nyugodtabb zenéknek, az elmélyülésnek és az önismeretnek kedvez.
Ez lesz ennek a visszatekintésnek a jelmondata, ezt próbálom majd erőltetni, de persze hamar kiderül, hogy az egésznek semmi értelme, és egyáltalán nem igaz ez az idei zenei történesekre. Szóval ez ilyen horoszkóp-ezotér jellegű írás lesz, az ellentmondásokon kérlek hamar tegyétek túl magatokat.
Még mielőtt a Kígyó színre lépett volna
A Kígyó éve csak február 10-én kezdődött, ezért addig egyáltalán nem a csendes, befelé forduló zenék domináltak. Miért is lett volna így, hiszen az még a Sárkány éve volt! Két igazán emlékezetes dolog történt ebben az időszakban, és mindkét dolog sárkányhoz méltóan izgága lemez volt. Az egyikről már megemlékeztünk itt a blogon, ez volt a Foxygen sokszínű és szinte tökéletes nagylemeze, a We Are The 21st Century Ambassadors of Peace And Magic. Szerepeltek már itt, úgyhogy inkább arról illendő megemlékezni, hogy az együttes egyik dalszerzője, Jonathan Rado idén egy szóló lemezt is megjelentetett, ami ugyan elég hullámzó színvonalú, de szerepelt rajta épp elég jó szám ahhoz, hogy említést érdemeljen. Ráadásul az sokkal inkább "kígyós" album volt, mint a Foxygen lemeze. Ez a szám például elég sokáig rajtaragadt a lejátszómon:
A másik még a Kígyó előtti időszakhoz köthető esemény a Parquet Courts feltűnése. A Stoned & Starving egy szerencsésebb helyzetben és korszakban igazi generációs himnusszá válhatott volna, de volt még azon kívül is sok jó szám a zenekar első nagylemezén, nekem főleg ez volt a kedvencem:
A Kígyó színre lép - mindenki önmagába néz
Februártól aztán ahogy azt ügyesen megjósolták, elindult a befelé forduló zenék éve; senki sem volt képes kivonni magát a Kígyó hatása alól. Jellemző, hogy még a "nagyok", vagy a nagy visszatérők is mennyivel higgadtabb, nehezebben kibontható dolgokkal jelentkeztek. Erre a legjobb példa szerintem a Queens Of The Stone Age idei lemeze, a ...Like Clockwork. Sokáig jó, ha 2 szám tetszett az egészről, aztán fáziskéséssel ugyan, de nagyon megszerettem ezt a halállal és egyéb vidám témákkal feleselő lemezt. Választani nehéz, de ha kell, én ezt az album vége fele érkező darabot favorizálom nagyon:
Mindenki - köztük én is - nagyon bírtam az Arcade Fire Reflektor-át, kifejezetten azért, amiért nem lettek váltak végleg alternatív Kelly Family-vé, hanem valami olyat csináltak, ami, még a kiszivárgó hírek ellenére is mindenkit meglepett. Általában mindenki szidja a duplalemez második felét, hogy az sokkal unalmasabb, gyengébb stb., mint az első, és elhiszem, hogy 2013-ban nehéz már olyan számra figyelni, amiben 2 percig nem csendül fel a refrén, de ne higgyetek a közmegegyezésnek, érdemes felrakni azt a második lemezt is. Nem olyan ördögtől való, ha egy szám lassan tekergőzve bomlik ki, vagy netán ki se bomlik:
De nem csak a nagyok rukkoltak elő ilyen típusú már-már spirituális vagy önfeltérképező lemezekkel. Volt szó a blogon a Youth Lagoon-ról, a Forest Swords-ről a The Haxan Cloak-ról (alul a képen) és King Krule-ról is, de nem árt még egyszer időt szentelni ezeknek a produkcióknak. Vicces, hogy mind a négy név mögött voltaképp egyetlen ember rejtőzik, akiknek volt merszük különösebb kompromisszum nélkül előállniuk valamivel, ami magasról tesz a jelenlegi trendekre és elvárásokra. Mivel ezekről az előadókról sokat elárulnak az ide vonatkozó posztok, ezért én most csak belinkelem tőlük a saját kedvenceimet.
The Haxan Cloak - Excavation - Egészen szürreális, hogy ezt ennyien hallgatják élőben
Youth Lagoon - Attic Doctor - Az én idei első számú kedvencem. Ezt a lemezt egyben érdemes hallgatni, és közben a zenéhez remekül passzoló borítót nézegetni.
Forest Swords - Onward - A Trafóban lecsúsztam a fellépéséről, azóta bánom.
King Krule - A Lizard State - Sokakat irritál a hirtelen jött siker és a nagyszabású hype, meg a mindehhez társuló flegmaság, ettől még engem megvett ez a suhanc.
Ebbe a körbe tartozik még két produkció, akikről viszont maximum érintőlegesen, vagy régen volt szó a blogon. Az egyik Nicolas Jaar Dave Harrington-nal közös projektje a nagyon aprólékosan kimunkált, és nagyon agyas DARKSIDE lemez, a Psychic, illetve a mindig valami fejbekólintóan meglepővel előrukkoló These New Puritans, akik most a törzsi ritmusok helyett a portugál fado műfajba ásták bele magukat. Az eredmény - szerintem - vegyes, de mivel remekül passzol a visszatekintés jelmondatához, ezért idebiggyesztem az album tán legjobban sikerült számát.
Kígyó ide-oda, ez a nők éve volt
És eljött a pillanat amikor félre kell dobnom felszínes koncepciómat, mert ez az év nemcsak búval bélelt, lassan kibontakozó, nehezebben emészthető zenékről szólt. Ezt pedig főleg a női előadóknak köszönhetjük, mert ebben az évben inkább ők hozták a mókát és a huncutságot a zenébe.
Courtney Barnett - Avant Gardener - Bob Dylan fiatal, női alteregója. Itt már többről van szó, mint puszta tehetségről.
La Luz - Sure As Spring - Év végén súlyos balesetet szenvedtek a turnébusszal, így a felszerelésük nagy része teljesen odaveszett. Remélhetőleg ez sem szegi kedvüket, az idei debütáló nagylemezük egészen kiváló
Cate Le Bon - Are You With Me Now? - Szertelen, olykor már majdnem idegesítő megoldások, mégis, vagy épp ezért nehéz volt ennek a lemeznek ellenállni.
Beaches - Out Of Mind (a képen) - A zenekar neve szánsájn-csajpop bandát sejtet, pedig egész másról van itt szó. Milyen az, ha a 70-es évek krautrock-ja és a psych zenéi lányokat fertőznek meg? Elbűvölő.
Julia Holter - Horns Surrounding Me - A művésznő. Megéri a (sok)rászánt időt.
És a bónusz
Ezeken kívül még nagyon sok mindent szerettem idén, itt is vannak szép sorban, 3 csokorba gyűjtve.
Utolsó kommentek