minden napra egy zene

pszichedelikus zaj 

csütörtök este ellátogatott a hajónkra egy csepp izland; fekete ruhában, pöttyös harisnyában, fülig érő mosollyal, és különös nevével, ami napraforgót jelent. az is kiderült, hogy a duna az egy izlandi női név, hosszú ú-val.

az is kiderült, hogy az élettől folyton levelet kapó kolléga általában félig olvassa el a bejegyzéseimet, lévén hogy elfoglalt egyetemista, így pont annyi ideje van egy efféle posztra, amíg a hozzá kapcsolódó zene tart. ez a hozzáállás teljesen tisztelhető, elvégre mindenki valami szép jövőért dolgozik, fene se ér rá terjengős bejegyzésekre, főleg ha közben nem középiskolás fokon tanul hasznos dolgokat. ennek fényében most következik egy darab (nincs pardon! - magamnak mondom) zene, és egy sűrített koncertbeszámoló.

kezdjük az utóbbival: a sóley nagyon kellemes volt.
jön az előbbi:

átlagos egyetemista átlagos internetével számolva kábé most tölti be a logót, meg most bénázik imádnivalóan, tehát még mindig van három percem legalább, micsoda gazdagság, nehéz okosan elkölteni.

sóley aranyos, esetlen és nagyon megkapó hangú lány - bár valójában már asszony, a férje lelkesen kommentelget a jutubos videói alatt. sztár attitűdtől mentes, baromi szerethető előadást láthattunk: láthatóan zavarban volt, a színpaddal nem tudott mit kezdeni, mikrofonról mikrofonra rohangált, kiöntötte az ásványvizét, elrontotta a ritmust, közben szabódott, nevetgélt, baromi aranyosan próbált kommunikálni a közönséggel; azt hiszem a harmadik számra már az is megszerette, aki esetleg véletlenül tévedt oda.

maradt mondjuk másfél perc; így a sóley után következő sin fang produkciójáról is kellene beszélni, az előző sűrített módszerrel két dolgot lehet megállapítani:
a) sok szarul hangosított koncertet hallottam már a világ legjobb helyén, és ez is az volt.
b) izlandon is vannak hipszterek. sőt.

pont van idő a befejezésre: a sóley we sink című lemeze nagyon jó. épp olyan mint ez a koncert volt, kedves, érzékeny, megkapó, úgy ismerős, hogy közben pont azért vagy kíváncsi rá, mert ilyet még nem hallottál.

a lájftól levelet kapott kolléga szerint ez un. csajos zene. ha lenne még pár percem, szívesen tiltakoznék, de így,

Embert barátjáról - nincs is ideillőbb mondás, hiszen Rebekka az egyik kedvencem, Ane Brun barátnője, a lenti klip és zene alapján pedig, aki az ő barátja, az az én barátom is.

 Aki ellenáll a flyerben és a promóvideóban foglaltaknak, az meg is érdemli. Egyúttal sajnálhatja.

Megnyúzva, füleimnél fogva lógatnak a kondér belében sötétvörösen bugyogó, förtelem felett. Szemeimből könny hullik alám...

Amikor felkerültem a fővárosba és egyre sűrűbben töltöttem a hétvégét ideérkező kedvenceim megnézésével, sajnos elég hamar szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy azok meglehetősen sűrűn.. hát, szarok. Ellenben ennek volt egy olyan előnye, hogy sorjában fedeztem fel a szcéna hazai képviselőit, akik sokszor számottevően jobbat produkáltak. Gondolhatjátok micsoda öröm volt meglátni, hogy ezen előadók javát nyaranta összegyűjtik egy fesztivál keretein belül (Alkotótábor).

Ennek csúcspontja (mármint az Alkotótáboré, de tulajdonképpen a hazai fellépéseké is) számomra Ferenc Vaspoeri tavalyi live act-je. Valószínűleg ebben nagy szerepe van annak is, hogy egyáltalán nem számítottam egy ilyen hangvételű előadásra ezen a rendezvényen. 8 bites elektronika, hiphop ütemek, varázslatos hangulat és olyan energia, amilyet utoljára talán a Chemical Brothers nagyszínpados fellépésétől kaptam. (Bár a lenti darab ebből csak egy kis szeletet ad vissza, sajnos az ott elhangzott zenék azóta sem kerültek elő. Helyette három felvétel onnan itt, itt és itt.)

Hála Istennek, vannak még olyan helyek a Földön, ahol az IKEA-ban is inkább töltényt lovagolnak, mint hogy nyálas buziságokat karistoljanak a kottafüzetükbe.

Itte:

de szépet álmodtam, de csúnyát ébredtem.
minden reggel van egy nem fogadott hívásod, csak már összetörtem benned a kijelződet.
a tárcsázatlan hívásokat meg úgyis lehallgatja isten, hogy onnan tudja meg, hogy mi a szerelem.

gyertek régi, nagy szavak: viszló éva egy darabka esős délután párizsban. gyönyörű nő gyönyörű dalokkal. ha józsef attila élne, rendszeres látogatója lenne a koncertjeinek. éva dalait hallgatva az embernek eszébe jut a régi blues-idézet: 'süt a nap az égen, de az én szívemben esik az eső.' a különbség csak annyi, hogy éva dalainak az egén ritkábban süt ki a nap. reszkető szenvedélyesség, csontig ható őszinteség és mindenekelőtt tisztaság jellemzik éva dalait. olyanok, mint a savval maratott üveg. szerencsém van őt közelebbről is ismerni, így hát tudom, olyan érzelmi szőnyegbombázásokat élt már túl, mint drezda és london együttvéve. dalai, melyeket korábban gitáron is kísért, érzelmi szeizmográfként tudósítják a hallgatót egy női lélek tektonikus rezdüléseiről. amit ír, bámulatos. ahogyan előadja, az is.

van egy lemeze. itt tudod megrendelni. tavaly még volt belőle. a helyi hívást másként is mentsd meg, és amikor beleszerettél, rendeld meg a lemezt. nem értek a pénzhez, nem tudom mire lehet okosabbra költeni kétezer forintot; de ez az album olyan mint a puha szerelem: óv mint egy ruha, melegen.

ezen a lemezen két úriember kíséri, két szál gitáron, mindketten remek zenészek. ha jól odafigyelsz, hallhatod, ahogy ez a két gitár betölti a teret, átszövi az éneket, hol előre jön, hol visszahúzódik, puhán, vagy hősiesen, hol mint szeretők, hol mint testőrök. nagyon sokat hallgattam ezt az albumot, és bár elsőre nem valószínű hogy feltűnik, de zeneileg is zseniális. az olyan dalok, mint a már szinte slágeres doktor hontalan, vagy a könnyen fütyülhető kezes éva éneke nélkül is nagyszerű hallgatni való lenne, hát még így.

éva hangját meg kell szokni egyébként, ez se olyan könnyen jön, nem precízen kimunkált média hang, el se merem képzelni mekkora hülyeségeket mondanának neki egy x faktor beválogatáson; még szerencse hogy a csillagok sincsenek olyan messze, mint itt egymástól az emberek, például viszló éva, és a sztárvilág.

annál közelebb van ahhoz, amit költészetnek kellene hívni, de ez még csak nem is az; olvasva is énekelnek a versei. éva egyszerű, természetes, főzni, mosni, dolgozni, elválni, élni, semmi túlművészkedés, csak sok pontos és kegyetlenül gyengéd helyzetjelentés.

'beledőlök az énekbe, mint egy késbe, / belemeredek a pillanatfénybe, / fáradt vagyok, meg főzni is kéne, / de akkordok visznek kísértésbe. / ez az utolsó hely, hol szellemek járnak, / ez az utolsó óra, hogy meztelen látnak / míg modellt állok mások gondolatának / – hadd higgyek addig a harmóniának'.

milyen szép kis szavak, és mégis beléjük lehet dőlni, kapaszkodni, simogatni, tépni, dúdolgatni. nagyon dúdolós lemez ez egyébként, már aki fogékony az ilyenre, nem hiszem hogy mindenkinek tetszene, de akinek igen, annak valószínűleg nagyon. és egyébként is, amikor vége van a tavasznak, valahol messze elindul felénk az ősz, és jól fog jönni, ha ez a lemez őszre már közeli ismerősünk lesz. vagy ha sokat járunk a zöldmacskába, talán éva maga is.

és akkor majd egyszer lesz, és abban te meg én
sétálunk a nemfogadott hívások roncstelepén.

helyi hívás 

Szíved vörösbegy, melynek torkában 
hipermangánként gurguláz 
a júliusi láz, 
s két kitárt szárnya hűen 
jelzi, mennyire szeretsz a fűben, 
karod szétvetve hanyattfeküdni, 
s nézni az ég kerítését, 
számtalan lécét és rését, 
s számolgatni fölötted 
a tölgyek 
zöld papírpénzét.

(Bohumil Hrabal)