minden napra egy zene

mert ez most megnyugtat, és olyan íze van számomra
mint a fűszeres indonéz cigarettának, amivel vigyázzunk,
hiszen impotenciát okozhat, és hát ugye jó lesz figyelni,
mint amikor a barackos kertben kétkerekű biciklivel
tanultam meg a kerékpározás csínját-bínját, és a bölcs
nagyapám, <ki már ekkor sem látott az árnyakon kívül semmit,
de még metszette a fákat és a rózsabokrot, hogy mindig
annyi nyíljon rajta, ahány éves az ő felesége, az én
nagymamám, szóval ő> biztatólag a fülembe súgta, hogy gyerünk!
csak vigyázz, arra az egyre ott lent, mert abból,
tibikém, csak egyet adott az úristen, és ha neadjisten,
de ebbe jobb bele nem gondolni. szóval inkább a nyakad,
mint azt ott. gyerünk tibikém! és én nekirugaszkodtam
<hárlidévidzon kinézetű természetesen csepel bringámmal>,
és a barackfák tömény tavaszi illatában <mennyi időnek
kellett eltelni, hogy végre ugyanazt az illatot érezzem,
bőröd azon a részén, ahol a comb és a lágyék kecses vágásában
találkozik?>, olyan illatban, ami nem a gyümölcsöké, hanem
az egymással kajánul szerelmeskedő virágoké, és a szélbe
karmoló ágaké, amit enyhén fűszerez a friss borostyánméz,
akárcsak a cigarettádat az eperfalevél <amit távoli kis francia
városkákban hernyót eszegetnek, hogy olyan selyem legyen
a szálakból, mint amilyen te vagy. <megfoghatatlan, könnyű,
üde mint a nap. üde mint a nap.>; és én ebben az illatban
tekertem azt a hárlidévidzon kinézetű csepel biciklit,
ami fiú vázas volt <mert én fiú vagyok, és nem ülhetek
lány vázas biciklire.> és ezért nagyon féltem hogy amint
vak nagyapám mondta, beverem azt ott lent, de egyre gyorsabban
gurultam a barackfák között, a kert közepi úton, ami a tó fele
lejtett <egyre gyorsabban ebben az illatban.> és nagyon féltem,
hogy mindjárt keservesen be fogom verni <igen most már biztos!>
hiszen levettem a lábam a pedálról, hiszen össze-vissza pörög
a pedál, hiszen egyre nagyobbakat huppanok, és minden egyre
gyorsabb! minden egyre gyorsabb! minden egyre gyorsabb!

<csak az álom tér vissza éveken át. az a nehéz illatú álom,
amikor a barackos kert helyén roncstelepet láttam, és felé
emelt <egyre följebb és egyre följebb!> a patás ördög. az az ördög,
az a patás, ami csak a mesékben van, de hát ha csak a mesékben van:
mi francot keresett az én álmomban? miért emelt egyre feljebb?
egyre gyorsabban, hogy már alig láttam az alattam, az értem kiáltozó
embereket. és miért csak addig emelt, amíg meg nem éreztem azt az
illatot <igen pontosan azt, amit ekkor<a biciklizés közben.>,
akárcsak bőrödé, feneked vágása felett, ami nem a gyümölcsöké,
hanem az egymással kajánul szerelmeskedő virágoké és a szélbe
karmoló ágaké, amit enyhén fűszerez a friss borostyánméz.>, hogy
elengedjem a patás ördögöt, és könnyen <mintha selyem volnék,
akárcsak te.> elkezdtem hullani. csak a napsütés ért utol,
a patás ördög nem. mire, mint űrhajós, leértem: eltűntek az emberek.>

pontosan itt, ebben a kertben, gyorsabban, egyre gyorsabban
mentem. egyre lejjebb, hogy vigyázva ott be ne üssem, mikor
már úgy tűnt, minden elveszett <hiszen lábaim ketté álltak,
a pedálok össze-vissza pörögtek, és a legutolsó barackfa közelgett!>
alig észrevehetően lezártam szemem, kicsit megemelkedtem
és behúztam az első féket. nagyapámon kívül mindenki sikoltotta:
hogy jaj, a tóba estem, jaj, a tóba estem! csak nagyapám tudta biztosra,
hogy semmi baj, csak a tóba estem, és talán mosolygott is.
én pedig szót se szóltam. hagytam hogy felszárítsa a nap
a tó vizét és a szemeimét is. <és őriztem a kert illatát,
amint most azt a tiéddel teszem...>

(weiner stennyey tibor - első levél)

Lányok! Nyíljon ki a ti szemetek és vegyétek észre, hogy már rég nem menő Justin Bieber után csorgatni a nyálatok. Ha igazán eredetiek akartok lenni, mutatok nektek egy cseh srácot, Tomáš Dvořák-nak hívják, de az egyszerűség kedvéért hívjuk csak Floexnek, azt könnyebb kiejteni. (És jó esetben nektek nem valami tisztítószer márka jut róla az eszetekbe.)

Persze, tudom, Justin angyali arcocskájával elég nehezen venné fel a versenyt, de hát régóta tudjuk, hogy a külső nem minden. Floexért talán nem fog milliónyi tinilány rajongani - nem is értem, miért, hiszen önéletrajzából megtudhatjuk, hogy nemcsak hogy papírdarálóból kottát tud kivarázsolni, zenél a feje és egy madár játssza le a bakelit lemezeit, de kedvenc szabadidős tevékenységei közé tartozik az anyajegyei összekötögetése, és a konyhában klarinétozgatás egy ijesztő tökfej maszkban. 

... és ha ez ne lenne elég, egy aranyos robotos számítógépes játéknak, a Machinariumnak a zenéjét is neki köszönhetjük. 

Sőt, igazából nagyon sokat köszönhetünk neki, legfőképpen a legújabb, 2011-es albumát, a Zorya-t, aminek már a címe is egy egész történet: Zorja (vagy Zarja) a szláv mitológiában három istennő neve, akik a Kis Medve csillagképre vigyáznak, hogy az apokalipszis kutyája föl ne zabálja, hiszen akkor eljönne a világvége. (na, nem megéri szlavisztika szakosnak lenni?) A három istennő a reggelt, a délt és az éjfélt szimbolizálják, Floex magyarázata szerint az album címét az éjféli Zorya ("Zorya Polunochnaya") adta, aki - na ki gondolta volna - az ismeretlen, a tudatalatti létünk megtestesítője, az ő karjaiban hal meg és éled fel a Nappal. Zorya gondoskodik a lemez misztikus, éjjeli hangulatáról, ahol minden szám egy külön történet - rögtön a legelső például, az Ursa Minor - a Kis Medve csillagkép latin neve - kirepít minket a világűrbe és elmagyarázza, hogyan is zajlanak ott a dolgok. 

Bizonyára mind a 11 számnak megvan a maga története, engem leginkább az érdekelne, hogy került a történetbe Petr Parléř, Prága legnagyobb hírességeinek, például a Károly hídnak a tervezője. (Talán a mi kedves, prágai születésű Floexünk, aki nap mint nap ott sétált úgy gondolta, Peti bácsi is megérdemel egy számot. Milyen aranyos! Vegyünk példát róla, és csináljunk egy Clark Ádám mixet!)

Kiegészítő információ: további utánaolvasgatások után kiderült, (persze mitológiai témában elég nehéz pontos információkat találni, nagyjából minden weboldalon és minden könyvben teljesen mást írnak) hogy ezt a bizonyos címadó éjféli Zorya-t Neil Gaiman találta ki és említette meg először az Amerikai istenek című regényében, az egész világvége sztorival együtt:

Ezzel a számmal kívánok mindenkinek kellemes péntek 13-át.

 Anno, amikor még el-eljárogattam brékbulikba, párszor felcsendült ez az akkoriban slágernek számító dal is. Mindig azt hittem, h keményen roptuk rá, de az alábbi videoklip most elbizonytalanított. 

Mindig is gyanakodtam, hogy Jézus igazából fekete nő volt. Ez nem biztos. De a hip-hop megmentői fekete nők, nagyon úgy néz ki.

Erre a lemezre bizony csak csettinteni tudtam. Bár ez már nem is hip-hop, hanem neo-soul, állítólag. Teljesen mindegy. Egy kis ízelítő:

Mivel mostanság újra elő-előveszem az öreg Richard D. James muzsikáit, gondoltam, talán érdemes lenne közülük valamit ide is elhelyezni, mint ahogy tettem már korábban is. Nem emlékeztem pontosan, hogy mit posztoltam már tőle, ezért rákerestem. Ööö, semmit. Mindegy, ezek szerint kissé megcsalt a memóriám. Sebaj. Mivel a blogon lévő mintegy 700 nem általam megosztott zene közül szintúgy nem tudom felidézni az összeset, gyorsan rákerestem arra is, hogy szerkesztőtársaim mely Aphex Twin-számokat rakták eddig fel, elkerülendő a duplikációt. Nos, többszöri, minden oldalról történő keresés után most meg kell állapítanom, hogy ez a mai lesz az első Aphex Twin-poszt.

Szóval egy kicsit bajban vagyok, mert hát ugye most akkor mit írjak az elektronikus zene egyik legelismertebb (már e jelző is maga a kínzó klisé, a fájdalmas banalitás!) alakjáról, mit rakjak a számtalan (nem csak elektronikus) irányba szerteágazó munkásságából? Passz.

Gyors döntésem eredményeképp jöjjön a - nem meglepő módon - klasszikus, örök kedvenc, mindig hidegrázós, egy dekáddal ezelőtti mikro-bulinkat felidéző track a 92-ben megjelent Selected Ambient Works 85-92 című albumról. Melyen egyébként a zenék minimum 5-10 évvel előzték meg a korukat. De ezzel megint nem mondtam semmi újat, úgyhogy inkább be is fejezem a szócséplést. Enjoy!

Nem is értem, hogy lehet, hogy még csak hírét sem hallottam, hogy készülőben az új Humo del Cairo lemez. Rendszeres látogatója vagyok Facebook-oldaluknak, de még így is sikerült lemaradni... pedig régóta vártam, hogy mikor jönnek ki valamivel a 2007-es előző korong után. A legégőbb az egészben, hogy állítólag már tavaly megjelent. Tiszta ciki. Jobban belegondolva lehet, hogy az a probléma, hogy kizárólag spanyolul posztolnak, azt pedig nem annyira értem. 

Persze nem is ezért járok oda, hanem mert jó zenéket szoktak rakosgatni a falukra. Most is épp ezügyben jártam náluk, mikor kiszúrtam, hogy a legutolsó felpakolt zene egy számomra ismeretlen Humo del Cairo szám...

- Tessék? - Kérdeztem magamtól, mert hogy tudomásom szerint mindet ismerem. Aztán (köszönhetően éles elmémnek) viszonylag hamar kiderült, hogy miről van szó. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy van e olyan jó az album, mint az előző, mert én is csak most látok neki, úgyhogy indulunk együtt a lemez első számával.

negyven nap kenyér és víz után az úr bement a kfcbe, és családi kosarat rendelt, mert a többiek már várták, ott wifiztek az okos telefonjukkal a sarokban; amíg sorban állt, kigyúrt négerek, és alacsony spanyol lányok között, a rádióból szólt a resurrection pál féleképpen.

hiába, az ünnep az ünnep.

ha ez így nem jó, akkor mi próbáljunk meg aktívabban, és egészségesebben hozzáállni az ünnephez, például hogy biovízzel (!) megtöltött diszperzites (ez azért fontos, hogy később oda tudjuk adni az utcai zenészeknek) vödrökkel kergetjük a lányokat, és közben énekeljük az alábbi felvételt, megidézve ezzel azokat az édesbús ötvenes éveket, amikben kfc, húsvét és lányok is voltak, csak mi hiányoztunk onnan, a biovíz, meg az egyzene:

hiába, az ünnep az ünnep.

ha ez így nem jó, kérjük meg a felebarátainkat, üzletfeleinket és szomszédainkat, hogy bábozzanak velünk; ajánljuk fel, hogy legyenek ők a nyulak, mi leszünk a farmer, valami fegyvernek látszó tárgy meg úgyis minden rendes háztartásban van, és máris kész az alábbi jelenet:

ha így se jó, akkor az isten áldjon már meg, legalább annyiszor, mint ahányszor ki lett ejtve a rabbit szó ebben a (két?) felvételben, piros tojásképpen nyomj egy lájkot, és boldog nyulat kívánok, de vegyél fel kabátot mert istentelen (sic!) hideg van.

 Menjünk piknikezni!

Nos az az igazság, hogy valami egészen mást szerettem volna ma bejegyezni ide erre a jóravaló, türelmes, többségében csupa-érték blogra. Találtam a fiókban egy jó kis szösszenetet. És azonnal tudtam azt is, melyik dal való alá.

Kis gond adódott aztán, merthogy a dalnak sem az előadója, sem a címe nem jutott eszembe. Még mindentudó Tengereczki Pálnak is hiába dúdoltam el a renfrént, nem ismerte fel, pedig egyrészt ő mindent tud, másrészt én meg karénekre is jártam, s ráadásul a múltkor a Szeparéban basszusgitározás közben vokáloztam a Birthdayt. Aztán egy botfülű kollegina csak felismerte a dalt, és bothangon vissza is dudorászta, de neki se volt dunsztja, ki lehet az előadó, és mi a dal. Óvatosan pedzegette, hogy nem egy ABBA-dal-e (Grétsy tanár úr, ezt biztos így kell írni?), de bizony nem az, mert nem dúskeblű északi hölgyek, hanem randa szakállas hangszerbuzi emberek éneklik a dalt. 

Kínomban végül másik dalt találtam a szöveghez, mígnem bele nem akadtam valamibe, amivel nagyon rég találkoztam. Ez pedig Örkény egyik egypercese. Fogalmam sincs, mit írhatnék róla - annyi mindent. De inkább csak bemásolom. Hátha (biztos) ti is régen olvastátok. Aztán megpróbálok találni hozzá egy méltó dalt. Nehéz lesz.

 BALLADA A KÖLTÉSZET HATALMÁRÓL

A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól, vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idős asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidőlt a készüléknek, és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elő.

Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett a költő. Fölhívott egy szerkesztőt, és így szólt:

- Megvan az utolsó négy sor!

Egy piszkos papírszeletről felolvasott négy verssort.

- Jaj, milyen leverő! - mondta a szerkesztő. - Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben.

A költő hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott.

Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.

Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának.

Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és a nagy virágos hölgyre. Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségű áram van az ajtóban, mások szerint a nagy virágos hölgy meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben lévő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.

Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban.

Nézegette a kirakatokat. Elácsorgott a virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Duna-parton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már sötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.

Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelők észrevették, hogy a romok előtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének akkor már hűlt helye volt.

Ő pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Soha többé nem látták Budapesten.

*

A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.

A kirándulók, akik erre vetődnek vasárnaponta, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthon hagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe - mely kissé rézsút dőlt a puha talajon -, s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszú szárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.

A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn... A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt.

Sírni ér.

Nekem meg ma be kell mennem egy antikváriumba. Nincs meg otthon az Egypercesek.