minden napra egy zene

"Európában nehezebb az embereket egyből megszólítani, hogy azonnal tetsszen nekik, amit hallanak. Viszont amikor megszeretnek, akkor onnantól kezdve örökké szeretni is fognak." - korunk számomra legszimpatikusabb énekesnője, Victoria Legrand a Beach House-ból ejtette el ezeket a gondolatokat egy remek interjúban.

Nem állíthatom biztosan, mivel nincsenek pontos adataim, de valószínűleg a fenti együttes Teen Dream című albumát hallgattam meg a legtöbbször az esti/éjjeli/hajnali órákban. Hülyeség volt leírni ezt az előző mondatot, mert jobban belegondolva reggel/délben/délután is ugyanolyan sokszor vettem elő ezt a lemezt.

A zenekar szerencsétlenségére pár hete az új LP, a Bloom is kiszivárgott mindenféle fájlmegosztó blogokra. Eddig reggelizés, villamosozás, vonatozás, uzsonnázás, fürdés, macskaetetés, porszívózsák-csere, sorban állás, pislogás közben is remek szolgálatot tett, lehet hogy még máskor is, nem mindenre emlékszem pontosan. (Ja bocs, álmatlanság ellen például nem segített, mert csak éberebb lettem a lemez végére.)

A tünetek is ezt mutatják, nincs mese: európai füllel rendelkezem. Ennek örömére, az Európai Unió himnusza helyett (bár nagy volt a kísértés) inkább az európai fülek szakavatott ismerőjének (és persze hű társának, Alex Scallynak) szerzeményét linkeltem be:

Igen, hát nekem a Donnie Darko azon mozik közé tartozik, amelyekkel személyesen sajnálatosan későn találkoztam, s amelyeket ezért addigra olyannyira beszennyezett a körülöttük gomolygó, bugyorgó, ragacsos hype- és spoilertömkeleg, hogy esélyem nem volt tiszta szívvel, mindenfajta előítéletektől mentesen leülni, s megnézni őket. Így az általuk kiváltott hatás is csak mérsékeltebb lehetett a megérdemeltnél. Így volt ez egyébként például a Csillagok háborújával, meg aztán voltak olyan kötelezőnek mondott, mindenki-kedvence típusú alkotások, mint a Keresztapa vagy a Félelem és reszketés..., melyek konkrétan nem is tetszettek, mikor eljutottak végre hozzám.

Ezért alakult ki bennem az a védekező mechanizmus, hogy nem vagyok hajlandó semmilyen ajánlót, kritikát elolvasni, véleményt meghallgatni, ami egy-egy új vagy akár régi filmmel kapcsolatos. (A szánalmasan egysíkú, de szemmel láthatóan sokak számára még mindig megannyi élvezetet nyújtó s érdeklődésüket felcsigázó hollywoodi előzetesekről már évekkel korábban leszoktam.)

Higgyétek el, nincs annál jobb, mint úgy belépni egy moziterembe, netán úgy megnyomni a play-gombot, hogy a leghalványabb fogalmatok nincs arról, thriller lesz-e vagy kosztümös komédia, amit látni fogtok. Próbáljátok ki!

Mint azt már említettük, hétvégén volt a nemzetközi Record Store Day, ahol az emberek elmehettek kedvenc lemezboltjaikba, vehettek "still buying records" feliratú pólót (az eladóknak volt külön "still selling records" verzió), és úgy böngészhettek a lemezek között, hogy közben kevésbé és jobban ismert előadók élő mikrokoncertjeit nézhették/hallgathatták.

Én is felkerekedtem, hogy bejárjam a számomra kedves lemezboltokat, és mint kiderült jól tettem, mert egy Loaded reprint formájában ráakadtam a The Velvet Underground lemezgyűjteményem első darabjára a Musiclandben. A korong érdekessége, (amellett, hogy anyaga rózsaszínű bakelit) hogy egy limitált, Record Store Day Only kiadvány, és mint ilyen, kizárólag ezen a hétvégén volt boltban árusítható. Elég sok kiadó és zenekar készült egyébként ilyen különlegességekkel, úgyhogy lehetett tallózgatni a jobbnál-jobb, szebbnél-szebb érdekességek között. (A megmaradt lemezek egyébként, mivel a boltok polcaira már nem tehetők vissza, hivatalosan május 1. után az interneten válnak árusíthatóvá).

...és hogy velem együtt örülhessetek ti is az új lemeznek, mára természetesen erről választottam egy nótát:

van az úgy, hogy nincs időd megírni egy posztot, hogy az istennek se arra mész amerre szeretnél, hogy folyton dombnak mész fel, még ha épp onnan is jössz le; van az úgy, hogy még úgy sincs, sőt, mindenesetre ilyenkor jönnek jól az efféle használati utasítások:

úgyis, akármerre menjünk, ablakok és ajtók vannak mindenhol. például szavak: ablakok, vagy falak. a zene meg ugye, majd csak megjön valahonnan. mást nem nem az lesz, amire számítasz:

A bajuszos férfi nem vetett keresztet, csak bosszúsan elmosolyodott: 
a harangzúgásról váratlanul a Susztov konyak címkéje 
jutott eszébe, amin a „Trade mark” felirat díszelgett, a két szó 
között pedig egy harang. Mikor iszol – márpedig ő szeretett 
inni –, a fejedben megkondul, zúgni kezd a harang, és úgy zeng, 
hogy még másnap is hallod.

Hát akkor zúgjanak azok a harangok.

– Ez mi volt? 
– Nem tudom. 
Felragyogott a szeme: 
– Amikor nem tudod, hogy mit játszol, az a dzsessz.

Na és milyen a lengyel jazz? Ha tudni akarjuk ne menjünk messzire, csak mondjuk Varsóba, ott vár minket két srác, Marcin Cichy és Igor Pudlo, akiknek az elmúlt pár évben nem volt jobb dolguk, minthogy előszedjék a 60-as, 70-es évek elfeledett lengyel jazzlemezeit, lefújják róluk a port, megrágcsálták egy kicsit a szélüket, és egy szál cigarettára gyújtva felsprékeljék őket. És ha ez már eddig megvan, akkor csak fel kéne venni, és szétküldeni pár kiadónak, hátha valakinek megtetszik. Remegő térdekkel várni a választ, ami egy nap megjön - nem várt módon a Ninja Tune-tól. Hogy véletlenül elég nindzsásan hangzanak, úgyhogy jöhetnek. A srácok persze majd kiugranak a bőrükből, hiszen tudják, hogyha Lengyelországban adták volna ki őket, a kutyát se érdekelnék, hiszen a lengyel underground élet szereplőit egy kezükön meg tudnák számolni - a BBC-nek legalábbis ezt mesélték később egy interjúban. 

Ez persze így nem igaz, sőt, ha utánaolvasgatunk kiderül, hogy igenis elismertek a lengyel zenei életben, 2005-ben például elnyerték a neves Paszporty Polityki díjat, amit a lengyel Polityka újság minden évben kioszt az arra legméltóbbaknak. És nem csak Lengyelország, hanem gyakorlatilag az egész világ felfigyelt rájuk, például azért is, mert 2000-ben Dj Vadimmal turnéztak, és csináltak együtt egy Solid Steel rádió show-t is. Aztán kiadtak két lemezt, a Skalpel-t 2004-ben, a Konfusion-t pedig 2005-ben, ezek mellett pedig lelkesen mixelgettek is. És hogy ne bélyegezzük meg őket a fentebb hallott Scupture babzsákfotelbesüppedős nyugalmáért, el kell árulnom, hogy a táncosabb lábúaknak is tartogatnak valamit. 

az idézetek az alábbi könyvekből vannak:

1. Sigitas Parulskis: Mormogó fal

2. Alessandro Baricco: Novecento

Ez nem a direkt semmitmondó minimálposzt. Ez a direkt mindentmondó minimálposzt, mert mindent, ami a világon fontos, elmond a következő flyer.

Ha nem féltek a szívbemarkolástól, gyertek ma este a Roham Bárba, ahol az anton vezuv a Jazzékiel társaságában hat a dobogó szervre és szürkeállományra.

Nagy örömhír jött aznap, amikor kiderült, hogy a Warpaint koncertet ad majd nyáron a hajón a Soundkitchen-nek köszönhetően. Ez a koncertszervező csapat hatalmas piaci rést tömött be olyan zenekarok elhívásával, akikről eddig csak álmodni mertünk - és olyan habokat pakol fel hónapról hónapra a zenei álmaim tortájára, hogy nem győzök ámulni.

Mivel ilyen kívánságteljesítő-masina nem is tudom létezett-e valaha kis hazánkban, most halkan elrebegek egy imát hozzájuk: itt van ez a nagyon tehetséges svéd lánybanda - olyan tökéletes "lány csapatok vagyunk és marha jól zenélünk" estét kerekítenének a Warpainttel, hogy abba öröm belegondolni is. De ha esetleg nem férnek be már aznap, akkor is reménykedem, hogy majd egyszer, talán, valamikor még élőben fogom hallani ezt a csellót.

Fészkesfenevadság!

Azt hiszem lassan könnyebb lesz összeszámolni, hogy miknek nincs világnapja, de amíg az ember kap egy dátumot, amely miatt úgymond hivatalosan is teleszórhatja az összes üzenőfalát, miért is sajnálná mástól; az első mondatból kiindulva pedig még sokáig nem lesz ebből probléma.
Szombaton azok örülhetnek, akiknek mindig megdobban a szívük, ha valamelyik kedvenc lemezlovasuk nem cipel magával laptopot a fellépésre; akiknek feláll a szőr a hátukon, amikor a bakeliteket lecédézik; akik megszégyenítő módon múlják felül a lemezboltban bármelyik nő bárhol tanusított vásárlási őrületét: szombaton Record Store Day. 

A zenét igen könnyű volt kiválasztanom hozzá, hiszen életem első vinyléről van szó, melyet még a bátyámtól kaptam - mikor még lejátszani se tudtuk. Furcsa, hogy akkoriban (olyan tíz éve) nem is létezett más Liebing három számot tartalmazó 12 incheséről a címadó American Madness-en kívül (esetleg néhanapján az Intruder). Nemrég találtam csak rá úgy igazán erre, azóta viszont állandóan emiatt helyezem a tű alá (még ha jóval nagyobb sebességen is). De hát ezek a lemezek már csak ilyenek.

Szóval aki teheti, áldozza a szombat egy részét arra, hogy támogatja e csodás helyek még csodásabb tartalmát (programok lesznek nálunk is, plusz egy rakás e napra szánt megjelenés), vagy legalább ne felejtsen el megemlékezni az ehhez fűződő élményeiről (amennyiben nincsenek, irány az első pont), mert ha valamivel, a lemezekkel tényleg szebb a világ. Kérdezzétek csak Nick Hornbyt: "Ez nem olyan, mint bélyeget gyűjteni, vagy söralátéteket vagy antik gyűszűket. Egy egész világ van benne, egy szebb, piszkosabb, agresszívebb, békésebb, színesebb, erotikusabb, haragvóbb, szeretőbb világ, mint az, amelyikben élünk; van történelme, földrajza, költészete és még egy csomó mindene, amiről tanulnom kellett volna az iskolában, beleértve a zenét is.”*

*Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi. Európa Könyvkiadó, 1998.

Kedves véreim, a mai napon az a csúfos helyzet fog előállni (megint), hogy más tollaival szeretnék ékeskedni, természetesen annak rendje és módja szerint macsakörmökkel és a forrás megnevezésével. Az okból teszek ilyet, mert úgy gondolom, hogy ezt nektek is látnotok kell, és éreznetek azt a kellemes hatást, amit ez a információ eredményezhet. Arról nem is beszélve, hogy az előző héten elkezdett közlekedéskritikának a következő része és szintje.

Én megnyugodtam... ...amíg ilyen emberek vannak, addig az irónia, szarkazmus és groteszk műfajok megfelelő kezekben vannak, hogy utat mutassanak azoknak, akik szeretnék mindenben a dolog komikus árnyalatait megtalálni. Persze könnyű eltévedni az általános utálkozásban, amit egyébként az önnön szennyes egónk kivetítése ihlet, a szűkülő élettér a katalizátor és a társadalmi pillanatképünk a lakmuszpapír, amely egy jó ideje fekete és szar szagú.

Na várjatok, most adom a zenét:

 Szóval azt találtam a fészbúkon kiposztolva, hogy a baleset után kitöltendő nyomtatványra az alábbi sorokat karistolta bele egy vétkes személy, hogy elmagyarázza a baleset körülményeit:

"Sötét volt már, baljósan zúgtak az útmenti jegenyék. A széltépte felhõk már-már feladni látszottak harcukat a Hold ellen, ám az égitest gyõzedelmeskedett. Hideg fény szórta be ezüstjével a csalitos settenkedõ vadjait, az árokban lassan varangyosbékák kuruttyolták esti imájukat.

Na,ekkor ütöttük el a motorost. Balra akartunk elkanyarodni, de meggondoltuk magunkat,... mondván ott se lesz jobb. A motoros szegény bedõlt balra villogó indexünknek, ám mi visszakanyarodtunkban rajtaütöttünk, õ pedig az árokban hengerbucskázott, szegény. A békáknak torkára fagyott a kurutty!

11. Véleménye szerint a baleset bekövetkezésének mi volt az oka, azért kitehetõ felelõssé?:

Az autó vezetõjének pillanatnyi kihagyása, a szerencsétlen körülmények és a világ általános nyomorúsága. Mindig az ártatlanok szívják meg, mindig.

12. Egyéb közlendõk:

Az elõadás, melynek megtekintésére Nyíregyházára igyekeztünk (Csehov: 3 nõvér) nézhetetlen volt. A II. felvonásra értünk oda. A III. felvonás alatt már szívesen cseréltem volna a motorossal. A IV. felvonás alatt bárkivel."

A dolog ha igaz, ha nem: ZSENIÁLIS