minden napra egy zene

Az én comingoutom (is) gyerekkoromból eredeztethető. A PRO7 nevű német adó egyfajta őrült misztikum volt számomra - annyit tudtam róla, hogy ott aztán nagyon jó filmek mennek, nem ám olyanok, mint az itthoni csatornákon, úgyhogy ha egy ünnepnapon véletlenül sikerült befogni a Videoton tévénken, akkor aztán volt boldogság. Jó, azért be tudott hatolni a nyugat-európai életérzés otthonunkba, hiszen például a SAT1-en (szátegynek ejtendő, természetesen) mindig néztük a Glücksradot, és a felhőtlen tévézést az sem tudta beárnyékolni, hogy egy árva hangot nem értettünk belőle.

Amikor viszont egy ideig volt PRO7-ünk, egyből kerültek elő a TDK videokazetták, és meg is lettek töltve germanizmussal annak melegében. Így vettük fel például az Airplane első és második részét; s meg vagyok győződve róla, hogy ezeket én azóta sem láttam olyan nyelven, amit mondjuk úgy tudnék értelmezni. És hogy rákanyarodjak mai témámra, elmondom, hogy ugyanez történt a Dirty Dancinggel is.

Nagyjából 20 éve volt hozzá utoljára szerencsém, de emlékszem, akkor azért igen büszkén dagadt a mellkasom, hogy én tudniillik, ÉRTEM a filmet. Mert értettem kicsit, mitagadás. Ott volt a lány, nyaraltak, ott volt a fiú, táncoltak. Annak rendje és módja szerint szerelmes lettem Jennifer Greybe, aki a másik (szőke) csajszihoz hasonlóan a legváratlanabb pillanatokban, minden előzetes bejelentés és úgy egyáltalán minden megmagyarázható, meggyőző érveléssel alátámasztható ok nélkül tudott mindenféle szexi ruhát magára aggatni (de egyszerre azért jó keveset belőlük), és ott volt Patrick Swayze (nyugodjon békében!), akit a szó szorosnak nevezhető értelmében istenként, sőt, Istenként tiszteltem, idol, példakép volt ő nekem, és egy nehezen kétségbe vonható logikai láncolatot megalkotva, majd azt követve el is határoztam, hogy olyasféle férfiú leszek majd, mint ő, merthogy bizony (és ezt már mai fejjel mondom ki) Patrick egy óriási csávó!

Ettől a számtól pedig mindig lúdbőröztem gyerekkoromban, és be kell vallanom töredelmesen ezen a szép napon, hogy a muzsikát most újrahallgatva sem változott fikarcnyit sem ez az érzet.:)

Van itt egy jobb videó is, csak ezt nem engedik beágyazni jutyúbék.

hát baszódjak meg, de ez nekem 11 éves koromban nagyon bejött, és ezen nyikítattam mutuló hangszálaimat. Főleg az tetszett, hogy hathúros gitár, ami biztosan valami szörnyű pokolbéli kínzóeszköz lehet. A végén meg az a földöntúlira effektezett hang ... félelmetes. :)

Okulásként a mélyértelmű szöveg:

Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hat villámcsapás.
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hatnapos világ.
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hatfejű sárkány.
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hathúros gitár.

REFRÉN:
Nincs mese, én kínálok neked egy másik világot.
Nincs mese, a valóság ellen kapsz egy sorszámot.
Hatszázhatvanhat.


Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hatfejű sárkány.
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hathúros gitár.

REFRÉN

Kalapács Józsi az isten! Vagyis inkább a sátán!

akkor jöttem rá, hogy szeretem ezt a számot, amikor az egyébként zseniális egyszer (once) című film hatása alatt elkezdtem glen hansard videókat keresni, és ráakadtam erre:

nehogy azt hidd, hogy ez csak egyszeri vicc, hivatalosan is megjelent, meg minden, zseniális, igaz, ez a figura kábé bármit elő tudna adni úgy hogy legyen értelme. ráadásul a régi klasszikus jazz számot is bárkinek az előadásában meg tudnám hallgatni, így már csak a címe miatt is elkötelezettje lennék ennek a dalnak, nade akkor is, pont egy fűrésztóba (just-in-timber-lake muhaha), te buzi-e vagy?

pedig nincs mese, szerintem ennek a számnak az eredetije is kurvajó, sőt, tanítandóan jó: timbaland csuklóból kirázza azt, amihez elvileg a legjobban ért, vagyis az okos popzenét, amit aztán többször nem is sikerült neki, ehhez képest például a björkkel közös dolgai jóval gyengébbek. fülbemászó, de nem túl primitív dallam, ravasz és rafinált ritmus, a beatbox cinekért és szájszkreccsekért külön riszpekt, de leginkább a laza 'the damage is done, so I guess I be leaving' beszólásáért bírom, csak egy mondat a közreműködése, mégis nagyon sokat dob a hangulaton. ezt már csak justin tudta volna elrontani, de itt még a szokásos nyávogás is jól áll neki, és az egyébként se shekaspearevel versengő szövege se gáz most annyira, mint máskor, hiába, jót tett neki a britni sztori.

a másik ciki, de akkor is így van, én csípem a videót is, lehetne rosszabb. igaz christopher walkennek jobban állt a damilos gravitáció, elég gáz hogy egy az egybe lenyúlták ezt az ötletet, de ennél is lehetne nagyobb baj (arról meg nem is beszélve hogy a cselekmény tulajdonképpen egy konkrét pornófilm, igaz ebben a formában elég szoft, de akkor is, és ehhez képest ez nem zavart senkit, ennyit arról, hogy mi és hogyan tépázza a tisztelt ifjúság erkölcseit). ha valaki valamilyen fegyvernek látszó tárggyal egyszer pont arra kényszerítene minket, hogy viva tévét nézzünk - bár ennyire talán senki sem lehet kegyetlen - akkor reménykedjünk benne, hogy pont ez a szám fog menni, igaz, majd tíz évvel ezelőtt nagyobbak lettek volna a túlélési esélyeink, mint most.

(...)

A vágytalan hiányra,
a meztelen magányra,
a halál lépcsejére
felírlak én.

A boldog gyógyulásra,
a szétfoszló veszélyre
s az újszülött reményre
felírlak én.

S ez egy szó erejével
kezdek el újra élni,
hogy felismerjelek s neven
nevezzelek:

Szabadság.

(Paul Éluard: Szabadság)

 A legutóbbi bejegyzésemben bemutatott Thee Oh Sees-ről azt írtam, hogy ők ennek a san francisco-i bagázsnak tán a legenergikusabb, leghangosabb tagjai. Nos a Sonny and the Sunsets pont inkább az ellenkező pólus. Szelíd dallamközpontúság jellemzi őket, letagadhatatlan 60-as évek hangulatba ágyazva. Nincs is mit magyarázni, mert kiejted a zenekar nevét, és tulajdonképpen már tudod is milyen zenét játszanak...

Remélve, hogy kedden még mindig van igény a pszichedéliára (a jó zenéről nem is beszélve), még a második gyertya elfújása előtt ellövöm az egyik kezdetek óta állandóan kimaradt muzsikát. 
Ezt Erol Alkan legjobb projektjével, a Richard Norris társaságában futtatott Beyond The Wizards Sleeve-ként követte el, melynek keretein belül egyébként az égvilágon mindent belemártottak egy szép adag savba, hogy az eredmény feltétlenül valami őrült agymenés legyen. Sokunk sajnálatára már pár éve nagy a hallgatás a megjelenéseket tekintve, de a hátrahagyott lemezük és remix-válogatásuk még mindig elég intenzíven hat ahhoz, hogy ne fanyalogjunk. Természetesen azt a darabot választottam, melyben - egy már egyébként sem túl visszafogott - Illés számot faragtak át kicsit; igazából ennél nagyobb belenyúlással már csak rontottak volna. Lehet háborogni, hogy már megint learatják a magyarok sikerét (mert ugye mást sem tesz ez a nyomorult világ), de inkább örüljünk annak, hogy egy rakás új emberhez eljut ez a dal világszerte.

Fontos héthez érkezett az egyzene blog, ugyanis létrejöttének második évfordulóját fogjuk ünnepelni pénteken. Éppen ezért arra buzdítom a kedves olvasót, hogy vésse jól eszébe a dátumot, és ne felejtsen el aznap többször is visszalátogatni az oldalra... feltéve, ha kíváncsi legkedvencebb ciki slágereinkre. Nagyon égő lesz, ígérem!

Mára pedig ez (ez még nem égő): 

ui1: Itt meghallgatható ugyanennek az album verziója is. Érdemes, mert egészen másképp szól. Kicsit masszívabb, ráadásul az ének is kivehető.

ui2: A rövidnadrágban gitározás meg szerintem igencsak menő... főleg ha az ember ilyen szőrzettel rendelkezik a fején. 

és akkor jöjjön olyan, amilyen még nem volt: fickó, gitárral! na ugye. és ha azt mondom hogy jóképű és amerikai? ilyenről se hallottál még mi? pedig hogy szűküljön a kör, még azt is meg lehetne jegyezni, hogy bele van zúgva amerikába, baromi jó dalokat ír róla, és mégsem sufjan stevens.

így már nem marad sok, főleg hogy ez az úriember moszkvában született - idaho álamban is van egy moszkva, fene tudja hogy ilyenkor viccesek vagy kreatívak akarnak lenni az amerikaiak - és olyan lebegő, érzékeny dalokat ír, amikből tizenkettő szorozva pár tucattal, egészen addig, míg beléjük nem szeretsz, akkor viszont már nem érted, hogy hogy lehet, hogy nem ismerted eddig, és hogy lehet, hogy ezt a fickót egyébként is ilyen kevesen ismerik.

ahhoz képest hogy például a bon iver lemeze mekkora port kavart, érdekes én ezzel a jánossal tulajdonképpen véletlenül találkoztam, mint minden fontos dologgal eddig; egy esős napon hallottam egy dalt, ami úgy mászott bele az emlékeimbe, hogy észre sem vettem; jóval később, egy reggel vettem észre hogy olyan dalt dúdolok, amit nem ismerek, pedig még a szövegét is tudom nagyjából, holott én az a fajta vagyok, aki a saját telefonszámát is csak akkora jegyzi meg, amikor elhagyja.

ez a dal volt az idaho (elképesztő hogy lehet ilyen emelkedett és szép dalt írni arról a csúnya helyről, bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha ő például hortobágyon születik, sufjan - a stevens, akinek egyébként a számcímei is megérnek egy misét - pedig mondjuk a mátyás téren, a nyolcadik kerületben...)

'wolves, wolves oh can't you see? / ain't no wolf can sing like me' mondtam a googlének és így találtam meg josh animal years című lemezét, amit tavaly nyomtak ki újra, mégse hallottam még sehol róla. pedig beszarás, már amennyiben valakit izgalomba hoznak az  effajta széles, nagy látószögű dalok, amikben nem történik elvileg semmi, csak egy fickó énekel, és szól alatta a gitár, de ha jól figyelsz, szinte érezni a táj illatát, vagy a szerelme haját, máskor meg a szobája magányát.

a nyitó dal, amit most elvileg megéneklek itten, a girl in the war, amit először akusztikus verzióban szerettem meg, így az eredetivel sokáig nem tudtam mit kezdeni, annyira más megközelítést ad az egyszál gitáros előadás; ezek után azok a torzított dobok és csilingelések olyanok, mintha egy erdőből kilépnél a nagykörútra.

viszont azóta már az eredetit se tudom kikergetni a fejemből, sőt, ha a bon iver holocenejére azt mondtam hogy a legjobb sigur rós szám, amit nem a sigúrék írtak, hát ez az erőltetett hülyeség ide is igaz, az albumon hallható hangszerelésben ez az egyik legjobb bon iver dal, amiben nem justin énekel.

saját elmondása szerint amerika történelméről akart egy számot írni, de egyre inkább olyan lett, mint egy szerelmes dal, így született a girl in the war, aminek a szövegét is külön öröm böngészni, a felettem járó generáció lehetett így a bob dylan számokkal; egy életre belém ragadt például, amit péter mond pálnak:

'because the keys to the kingdom got locked inside the kingdom'

Mikor kitaláltam, hogy kéne egy olyan híradót csinálni, amiben csak jó híreket mondanak, azt hittem, feltaláltam a spanyol viaszt. De aztán kiderült, hogy ezt már valaki más is kitalálta, semmi baj, tavasz van, süt a nap, örülünk neki.

Olyannyira örülünk neki, hogy kedvünk támad úszkálni, el is szaladunk gyorsan a legközelebbi uszodába, hogy a kabátunkban véletlenül megtalált tavalyi üdülési csekket beváltva megvegyük az egyébként féláras belépőjegyet (ki gondolta volna, mégiscsak kifizetődő dolog egyetemistának lenni). Az uszodában senki se panaszkodik, de nem ám, ide azért járnak az emberek, hogy jó híreket meséljenek egymásnak (kivéve egy-két elvetemült bácsit, akik igazából csak römizni járnak ide...) De ha jó hírekkel teli híradót forgatnék, mindenképpen itt kezdeném, és a vizes közeghez hűen ezzel a zenével:

Pont időben érkezünk, a szaunát most öntik. Ha eddig még nem tudtuk volna, hogy ez mit jelent, most a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg. A kezdetét jelző szaggatott csengőhang elhalkul és a lehető legtöbb hiányos öltözetű ember tuszkolódik be egy igencsak szűk kis lyukba, hogy aztán együtt izzadjanak. De lássuk be, több ez egyszerű együtt izzadásnál, hiszen ennek szertartása van. (hogy a ránkzúduló jó hírekről már ne is beszéljünk!)

Józsi bácsi, az ősz szakállú, parasztbajszos, fecskenadrágos már hozza is a favödröcskét, másik kezében fakanál, etetéshez készülődő óvónénit juttat az eszünkbe. Na, gyerekek, felkészültetek? Mehet! - hangzik a legfelső sorokból a szaunázás már-már versenyszerűen űzők szájából. Józsi bácsi nagyot merít a fakanállal, megpödri bajszát és a vizet elkezdi a kövekre csorgatni. Elégedett hümmögés a hátsó sorokból. Jó a kályha, jó bizony. Mehet még rá? Mehet! - hangzik egyöntetűen. És előkerülnek a mindenféle kis táskák, neszeszerek, telis-tele a legkülönfélébb illóolajokkal, egy perc alatt négy kéz nyúl a kanál felé, versenyt csepegetve egymással, jöhet egy kis ánizs, egy kis gyömbér, a citrom se maradjon ki. És mikor már mindenki kellően ellazult, kezdődhet a közösségi csakjóhíradó.

Legfontosabb híreink: Gyuri bácsi Londonba viszi a galambjait az olimpiára! Díjnyertes galambok! Reménykedik benne, hogy abból a százból, amit felreptetnek legalább tíz hazarepül hozzá. Nem könnyű a London-Nyíregyháza útvonal, de okos jószágok ezek. Feltalálják magukat. Az például, aki mégsem repül haza, egy ideig elcsövel Camdenben, innen-onnan tarthál kaját, esetleg becsajozik, de aztán végül mégis honvágya lesz, és elindul haza. A galambok is van ám személyiségük, már hogy ne lenne! 

Folytatná is a történetet, de itt az idő, hogy az egész társaság egymás izzadtságában csúszkálva a kijárat felé vegye az irányt, és nagyot csobbanjon a jéghideg medencében. Kipirosodott arcok, nagy sóhajok. Ilyenkor senki sem beszél.

De aztán következik a második öntés - óránként három van egymás után, öt percenként, tudom meg az egyik illóolajmágnástól - rohanás vissza, hogy mindenki elfoglalhassa a kedvenc helyét. Józsi bácsi már csípőre tett kézzel vár, mehet a menet? Tehetek még rá? 

Mari néni is megszólal a sarokban - ő nem az a fajta panaszkodós vénlány - és elújságolja, hogy az unokája ma két ötöst is kapott az iskolában. Egyet énekből és egyet környezetből. Ez aztán a jó hír! Laci bácsi pedig fogyott három kilót, biztos a sok úszás meg a szauna, kár hogy 8 körül amikor bezár az uszoda az egész társaság beül a büfébe, hogy elfogyasszák azt jól megszokott pár korsó sört, azt bizony nem kéne, mert akkor lőttek a diétának. Mari néni nem tudja megállni hogy ne újságolja el, milyen szerencsés áron jutott most tojásokhoz - megbízható forrásból tudja, hogy húsvét környékén akár 60 (!) forintot is elkérnek majd darabjáért, úgyhogy jó előre fel kell tankolni. A többiek hálásak az információért, Mari néni a tenyerébe mosolyog. A hőséget persze nem is lehetne elviselni máshogy, szép lassan mindenki magába fordul, összegömbölyödik, dörzsölgeti a hátát. Idő előtt kimenni nem ér, azt csak a puhányok szoktak. 

De amikor lejár az idő és a harmadik öntés is, az egész kis társaság szétszéled az uszoda különböző pontjaiba, hogy elfoglalja magát hét óráig,hiszen a következő öntés csak akkor kezdődik. A legtöbben fogvacogva a hideg úszómedence felé veszik az irányt, és úszkálnak összevissza, mint a kacsák, akik várják hogy ismét jó idő legyen nekik. 

Minden öltönyös faszkalap, de nem minden faszkalap öltönyös.
                                                                   (Zen bölcsesség)