tessék hátradőlni, heti szomorúság adagunk következik.
mostanában terjed egy minden klisé ellenére is megkapó videó a szavak erejéről. valóban elképesztő, hogy ugyanazt a dolgot hányféleképpen mondhatjuk el, hogy egymás mellé biggyesztett szavakkal épp úgy lehet pizzát kérni, és rá ketchupot, mint kiírtani a fél világot, összetörni valakinek a szívét, vagy megbocsájtani azt, hogy épp áthajtottak a lábunkon egy teherautóval.
elmentél, és szart se hagytál magad után bazdmeg, ezek is csak szavak egymás után, balról jobbra, épp úgy, mint hogy úgy mentél el, mint ahogy a vonatok elhagyják az állomásokat;
szavak, szavak, fütyim kivan a szavakkal, úgy vagyok velük mint a lányokkal, hol szeretem, hol utálom őket, hol szeretnek, hol utálnak engem, vagy ahogy öregszem, egyre többet csak közömbösen megyünk el egymás mellett;
voltam így is a szavakkal, voltam úgy is, ma már simán ki tudok mondani neveket, és a nevek mellé tett szavakat, és nem történik semmi, úgy mondom ki, mintha nem mondtam volna ki; és ma már nem mondok ki egy csomó mindent, amiről azt hittem hogy azért élek, hogy mondjam őket;
szavak, szavak, nagy céda mind, más szájában máshogy viselkednek, máskor meg visszamásznak beléd, és csak visszhangoznak mint a harangok, vagy:
to speak while you know, you'll leave just an echo, like trains forever leaving stations
és már meg is érkeztünk ahhoz az egy zenéhez; az előadó nils is, petter is, meg molvær is, és trombitál, de úgy, ahogy érdemes. szellős, felhős, messzire nyúló lemezei vannak, szép tágas táj mindegyik, lehet bennük barangolni. ez esetben viszont ő csak a zongorát simogatja, minden más egy nagyon sokat élt arcú és hangú nőtől jön, aki szintén norvég, és sidsel is, meg endersen is, és olyan szövegeket ír, amiket még akkor is érzel, ha nem érted őket.
elképesztő, miket lehet művelni a szavakkal. főleg ha valaki ezt olyan hanggal csinálja, mint sidsel.
idestova tizenkét éve jelent már meg ez a szám, ami egyébként rögtön kettő, merciful 1 és 2, talán túl erős lett volna egyben, így kétszer egy perces gyönyör; az egész lemeznek ezzel a mondattal van vége, ezzel a just an echo-val, és amikor vége, tényleg, visszhangzik az egész, betölti a szobát, a teret, a várost, majd vonatokra ül, és elmegy.
a szokásos matekozásom, amivel az egyből kettő, három, meg négy lesz, a matek talán leginkább arra való, hogy megtanuljuk kiszámolni a határainkat;
szóval van ennek egy herbert mixe is, ami ugyanolyan okos képzavar, mint általában a herbert újrafaragások (és igen, tényleg így van vége):
még két érdekesség a végére, az egyik egy festmény, amit ugyanez a sor ihletett meg, a másik pedig ahogy egy youtube user egymás után, kánonba játssza le a kettőt, az eredmény inkább érdekes, mint jó, szint úgy mint a hozzá tartozó videó:
és a két mercifult egyben, megmentheted másként itt. hallgasd meg, és tudni fogod, hogy igaza van sidselnek; hálásnak kellene legyünk folyton, mindig mindenért. azért hogy tudunk beszélni. hogy tudunk hallgatni. a hülye kis történeteinkért, amelyekben körbe körbe forgunk. a szavakért. a vonatokért. a zenéért. basszameg.
de. mint mondottam volt, nem így tegnap, 21.16-kor ugyanis ahelyett, hogy a napirendből kinéztem volna a teendőt, fogtam magam, megettem a gondosan megmosott kiwit, és eldőltem, csak úgy koszosan, és reggelre a fejemhez épült a párna. lett is belőle haddelhadd, mert a hajnali későnébredés után nem volt sok időm szarakodni vele, megpróbáltam először puszta kézzel eltávolítani, aztán pajszerral, konyhakéssel, fejszével, tükörfűrésszel, paksi atomerőművel, pentagonnal is próbáltam, de még egy új, mindaddig kipróbálatlan új tetveszsidó csodafegyverrel is kísérletet tettem, de mindhiába, az én jóédesanyámtól kapott párnám bizony beleragadt a hajzatomba, és - nem kockáztatva a további késlekedés által előrevetített szörnyűségeket - nekiindultam a setét éjszakának, úgy, ahogy voltam. lett is nagy csodálkozás, hátammegettkuncogás, térdcsapkodás, lapockalapogatás, mígnem egyre vörösödő, később pedig elfeketülő arcomból kedves gályarabtársaim meg nem értették, hogy ennek bizony a fele sem tréfa, és inkább visszarévedtek, ki a munkájába, ki egy tányér toszkánai paradigmaleves, ki pedig egy kibelezett egerészölyv fölé.
Utolsó kommentek