A pimaszul fiatal, még csak 21 éves Ben Khan a tavaly év végén a Soundcloudon megjelent demóival rázta fel az internet nagyérdemű népét bluesos-szintis-soulos dallamaival. Feszes, izgalmas, nyers, szexis hangzás, lüktető basszusok, hipnotikus ének. És trombitaszó. Vigyázat, az 1992 rövid távú függőséget okozhat, de egy pár hónap múlva újra elővehető; ugyanolyan frissnek fog hatni.
Enjoy!
Ez az ASC figura amióta az Instra:mental csapat megújította, azaz inkább megszépítette a drum & bass-t, azóta szórja a szép és érdekes trekkeket. Elsők között volt aki átállt erre a nyugisabb vonalra.
Emlékszem 2009 nyarán hallottam először ezt a belasítottnak tűnő, de ütemszámban tökéletesen megegyező, felezettnek nevezett d&b-t.
Rögtön belebolondultam. Kiszámolt, precíz hangzás, lágy dallamok és persze az elmaradhatatlan nehéz mélyek. Mára sok megjelenés érkezik ebben a kísérletiesnek nevezett dob és basszus műfajban.
James Clements aka ASC brit producer már 1997 óta pályán van és adta ki kislemezeit, majd 2003-ban kidobta első albumát a Nu-Directions kiadónál Enviroments címmel. Utána sem tétlenkedett: kiadott vagy nyolc saját LP-t, egy remix és egyben közreműködő albumot, rengeteg kislemezt és közben csiszolta a technikai és stúdiós tudását.
Tavaly és idén két ambient albummal is jelentkezett, amiből az első ráadásul dubla kiadás volt. Elkalandozott az ekkor felbukkanó új műfajban a bass music-ban is egy kétszámos korongon, Proton és Electron címekkel.
Alapított saját label-t Auxiliary néven, ahol többek között Synkro, Sam KDC, Abstract Element és még sok másik megszállott producer adhatja ki kísérletezős munkáit.
Végezetül jöjjön egy kedvencem tőle:
Hogyan fedezzünk fel új zenéket? az egyzene blog böngészése alap, internetrádiók, beajánlós internetes szolgáltatás (spoti-fáj, az összes cloud, youtube) stb.
Vagy fülelünk.
Ki ez? De ismerős ez a hang a Luther elején. Shazamozzál légyszíves.
Ja igen, a Massive Attack legutóbbi lemezéről a Paradise Circus, meg is van, de nem emlékeztem. De ki a hang? Vendégszerző és vokál: Hope Sandoval.
aki fiatalabbnak hangzik mint huszonnégy éve a most újra aktív Mazzy Star
akiknek történetét olvasva csak egy klikk a nyolcvanas évek, Los Angeles, pszichedelik underground, az élen a Rain Parade
Erről jut eszembe, mikor jön új anyaggal a Wolf People? Megnézem a honlapot, lemeznek még nincs híre, csak egy adomány kiadvány
örülök, de még hajt a vágy. Mi az ott a lap alján? Liverpoolban fesztivál. Betölt a line-up, ilyen fejet vág aki aranyat talál?
Hol kezdjem? Képek, nevek, ismerősek és ismeretlenek. Valahol a jobb szélén feltűnik a GNOD, rákeresek. A találtat: Global Network of Discovery
Egy mesterséges intelligencia kísérlet, ahol többek közt zenét is lehet keresni. Írj be három kedvencet és kidob egy negyediket. Sokat nem is hezitáltam, csak azon gondolkodtam el, hogy majd befolyásolja-e a véleményemet ha előre megmondják, hogy a beírtak alapján márpedig ez most tetszeni fog. Massive Attack, Wolf People, harmadiknak Rage Against, hogy ne legyen túl könnyű dolga. Ebből lett az Arbouretum
i love internet
Legyen az a kilencker lepukkantabb bugyra, vagy akár Tiszaújváros egyik eldugott játszótere (riszpekt Mr. Klausz, remélem te nyersz!), vagy bármelyik másik város, falu utcasarka, biztos, hogy mindenkinek van legalább egy olyan szeglet a szülő-, vagy lakóhelyén, ahol kicsit lelassítja lépteit, feljebb emeli tekintetét, mélyre szívja a levegőt, talán titokban még végig is pásztázza a környéken sétálókat, és elégedetten tovább élvezi a fülhallgatóból szóló zenét, mondván ez az én környékem, innen jövök.
Magyarul persze elég parodisztikus ezt rímekbe szedni, és nem is kell nekünk utánozni a Digable Planets-et sem, de attól még tökéletesen érthető miről szövegel a 90-es évek egyik legütősebb kollektívája. Nem feltétlenül baj, hogy az ő valóságuk nem a sajátunk, mert hát a jó számok univerzális tartalmúak és bármikor átélhetőek.
Jön a hűvösebb idő, úgyhogy elkélnek majd az olyan számok, amikre felmelegszik a szív és eltelik a fej, és máris élvezetesebb a hazaút. Nekem van egy ajánlatom nektek ezekre a sétákra.
A döntésképtelenség nagyjából végigkíséri az életem - ha hinnék az asztrológiában, és nagyvonalúan ignorálnék olyan apróságokat, mint a Föld tengelyének elmozdulása (vagyis nem pont ott és akkor "jár" a Nap, mint amikor kitalálták ezt a rendszert), a csillagképek egyenlőtlen mérete (vagyis a tény, hogy nem lehet 12 egyenlő részre osztani az évet csillagjegyek alapján), meg úgy általában azt, hogy ez az egész mennyire önkényes és szubjektív, és amire Sheldonnál igazabbat nem tudok szólni, nos, akkor most bizonyára azt mondanám, hogy mérleg-mivoltom okozza ezt az anomáliát az elmémben. De hát nem.
Ami a lényeg: döntésképtelenség ide vagy oda, négy és fél év alatt eddig mindig meg tudtam oldani, hogy ha egy-egy előadónak túl sok száma tetszett, akkor is kiválasszak egyet, amit itt megosztok a blogon aranyosan.
Ezzel szemben most itt van ez a szimpatikus Los Angeles-i formáció, és tényleg nem tudok sokadik hallgatás után sem dűlőre jutni magammal komolyabb szívfájdalom nélkül, hogy akkor most
az egyik
vagy a másik
muzsika tetszik jobban.
Úgyhogy döntse el ki-ki magának.
Az "egyik sem" nem opció sajnos.
Mosolyra fakasztó szívfacsaró búbánat?
Azt meg hogy?
Úgy, hogy Funki Porcini neve mögött ufók adják elő az Audrey Hepburnnek írt hollywoodi Moon Rivert, és egyszerűen nem hagyják, hogy a meghatódottságig kibuggyanjanak a könnyek, mert abban a pillanatban belép a humor a kütyüorkesztrán.
Igazán komolyan gondolom, de rendszeresen viccelődök is azzal, hogy a blogon mennyire népszerű, ha lengyel black metal zenekarokat pakolok ki vasárnaponként. Idáig viszont erre nem volt gyakorlati példa, de mostanában olyan gondosan ápoljuk itt a lengyel kapcsolatainkat, hogy bátorkodom, legyen ez a mai egy kitekintő, hogy mi is történik barátainknál az undergroundban.
Elég sok minden egyébként, a lengyel black metal amúgy is, de az utóbbi években különösen rendben van. Főleg a Plaga nevű zenekar, amire a múlt héten vázolt szempont(ok) ( ! ) és leginkább a kategorizálhatatatlan, maníroktól mentes, "tiszta" black metalja miatt érdemes figyelni. Erős, például a Dissectionnél megszokott jelentőségű, hangsúlyos gitárdallamok és középtempós nyersesség, ami sok újdonságban nem, de egyediségben bővelkedő egésszé áll össze. Azt pedig, hogy mennyire szimpatikus, illetve komolyan vehető, vagy ugye trve (...) a Plaga, semmi sem magyarázza ennél jobban: "We dedicate our work to Satan and underground metal psychopaths who proudly represent him. No line up, no interviews, no trends…”.
mostanában írtó trendi verseket posztolni, mert van ez a bandátlan szabó balázs, és a kulturális forradalom, meg minden, kár, hogy egy idő után olyan csömöre lehet az embernek az effajta műélvezésben, hogy legszívesebben egy teljes dadista antólogiát szavaltatna fel azzal az ismerősével, aki nem unja még ezt a versesbejelölgetősdit, és képes még egy verset posztolni. mint az élet annyi más problémájára, erre is segítséget nyújthat a webfordító;
míg régen a posztmodern művészethez illett sokat inni, vagy szívni, vagy fújni, vagy valami hasonló, addig ma már a gógle transzléter segítségével fél perc alatt olyan mondatok kerülhetnek a képernyőre, hogy azt látva e.e. cummings rögtön rendelne nekünk egyet. nézzünk is erre példát a gyakorlatban.
van ez a szép, kissé nyálas, de legalább őszi vers, gottfried benn tollából, rónay györgy fordításában:
láng napok - őszirózsák,
régi igézetek,
egy óráig tűnődve fogják
a mérleget az istenek.
még egyszer az aranyos égi
nyájak, a virág, a fény;
mit költ az ős születés ki
a haldokló szárnyak ölén?
még egyszer a rózsa lelke,
mámor, s újra a vágy -
állt, állt a nyár, figyelve
a fecskék csapatát;
csak egyszer egy sejtelem még,
hol a bizonyosság vert tanyát -
folyót súrolnak a fecskék,
utat isznak s éjszakát.
ó milyen szép, egyébként őszirózsa a címe. másoljuk is be gyorsan két versszakot a webfordítóba, és biztos ami biztos alapon fordítsuk le vele magyarról spanyolra, majd a spanyol szöveget vissza magyarra, de persze aki nagyon ráér, tudja ezt még bőven fokozni. a mi esetünkben így néz ki az utolsó két versszak a fordítgatás után:
még egyszer az emelkedés lelke,
mérgezés, és darabban hírek a vágy -
azt megbénították, a nyarat megbénították miközben nézett
a nyelések csapata;
csak egy nyugodtan időzít egy megérzést,
az, hogy a bizonyosság hol dobta a mezőt, -
a nyelések megérintenek egy folyót,
egy út részeg és az éjszakában van.
az utolsó mondatra már kassák is intett, hogy a vendégei vagyunk, így hagyjuk is a verseket, hallgasuk inkább zenét, és élvezzük a nyolcvanas éveket:
ha minden igaz, ez a dal arról szól, hogy az énekesnő - akit natalia grosiaknak hívnak, és egy csomó figyelemreméltó dolga van - kéri a sorsot, hogy ugyan küldjön már neki végre egy pasit, és felsorolja, hogy ez a bizonyos férfiú milyen ne legyen. miután megtaláltuk a dalszöveget, és lefordíttatuk, olyan gyöngyszemekre bukkanhatunk hős árpád magzatjai nyelvén, mint például:
'aki nem zavaros a víz az én tóban
valaki, aki nem fröccsenés
mint egy rossz álom
amikor a hal az én tóban fut'
biztos volt már zavaros víz a ti tavatokban is, tökre érthető, fenének se kell egy ilyen fröccsenős hapsi, de van ez továbbis, asszondja:
'adja meg a fiú
nem őrült
nem dohányos
nem a szegények
nem részeg
nem pole, legyen
nem csúnya
küldj nekem egy barátom
nem őrült, legyen
nem hustla
ne bohóc, hagyja
nem részeg
ne polka
nem a szegények
küldd el nekem!'
ezzel is csak egyet lehet érteni, polka az tényleg ne legyen. a hölgynek viszont polkától függetlenül is nagyon kellemes dolgai vannak, ez például egy vendégszereplés egy lengyel jazz-hiphop zenekarban, és azt persze tudjuk hogy a lengyelek jazzben baromi erősek, de itt az elektronika és a hip hop gyökerek is olyan tökösen vannak beágyazva, hogy csak azt sajnálhatjuk, hogy a lemez többi számában bizony kőkeményen rappelnek, és persze lengyelül, ami nem biztos hogy annak is nagy élmény, aki nem lelkesedik az effajta nyelvi gyönyörök után:
végezetül még egy felvétel natalia hangjával, ez speciel a kedvencem, pleq-t már emlegettük itt az egyzenenén, de lassan megérdemelne egy külön posztot is, egy lengyel ambient fenoménról van szó, akinek egészen sajátos látásmódja van a zenét és a világ dolgait illetően, és nem utolsó sorban egy rakás jobbnál jobb albuma. következzen most kettőjük találkozása, egy éterien szép felvétellel, ami a versekhez hasonlóan mostanában az egészségesnél gyakrabban aktuális:
Pontosan ez az a szám, ami bekúszik a fülembe, és tudom, már hallottam valahol, de arra sem emlékszem, hol és valójában mikor, de az érzés velem maradt, az biztos, mert egyszerűen köt hozzá valami, még akkor is, ha az is megtörténhet, hogy épp most hallottam először.
Pontosan ez az a szám, amit ezerszer is eldúdolhatnék magamban és akkor sem jutna eszembe az előadó neve, ami pontosan azzal az érzéssel lenne egyenlő, amikor anno, még egyetemi albérletünkben, amiben éppen nem volt internet, fél napig törtük a fejünket azon, hogy hívhatták az achtszzeenzestzig münich, hóbortos fehér hajú egykori edzőjét.
Már arra sem emlékszem, pontosan kinek jutott eszébe a név, csak arra hogy azon a fél napon keresztül pontosan ezt a jelenetet láttam magam előtt, és a név kimondásakor valami olyasmi élményt éltem át, mint amit az ősember élhetett át akkor, amikor először gyújtotta meg az összehordott faágakat sötét barlangjában.
Köszi Werner Lorant!
Már több morzsát is felcsipegethetett a közönség a szeptember végén megjelenő új SBTRKT albumról, ezek alapján pedig igen jónak és érdekesnek ígérkezik a Wonder Where We Land. Már alig várom a "földet érést", tetszett a Higher, nem is beszélve a Temporary View -ről.
Tegnap viszont megint csak az eddigi legnagyobb kedvencemet, a New Dorp New York-ot hallgattam századszorra is. Aztán éppen az éj leple alatt került fel SBTRKT Soundcloudjára a Voices in my head, amit meghallva már tényleg nem tudtam dönteni, hogy melyiket ajánljam mára, szóval legyen inkább mindegyik.
Előbbinél a címet először olvasva, kicsit ad hoc párosításnak tűnhet közreműködőként a Vampire Weekend-es Ezra Koenig, de hallva a zenét helyükre kerülnek a dolgok. A váratlanul elszabaduló kolompoló hangok a kedvenceim! Kicsit egyébként mindig olyan érzése van az embernek, mintha az egész track egy hosszú felvezetés lenne az igazi drop viszont sosem jön el – de kinek hiányzik ezek után? Ha ilyen a dance -indie fúzió, akkor csak támogatni tudom:)
A Voices in my head egy inkább hiphop-orientált darab, amely a producer kommentárja szerint földrészeken átívelő kollaborációk sorozata közben csiszolódott végleges formájára: a Warpaint mellett szövegével maga A$AP "Trap Lord" Ferg is hozzájárul a végeredményhez. Csattanós lezárása lesz az albumnak.
Utolsó kommentek