minden napra egy zene

Szeretjük is, meg nem is a mindennapjainkat átívelő technikai vívmányokat. Van, ami könnyebbé teszi életünket és van, ami változtat rajta. A változást sokszor nehéz befogadni, megszokni, mert ahogy mondják “ A megszokás nagy úr.” Néha nagyobb is, mint gondolnánk.

A technikai forradalomban élve – pontosabban fogalmazva, nekünk akik az internetgeneráció egyik első évfolyama vagyunk – még nem minden eszközön működik az új fejlesztés. A kísérletezés tanúi vagyunk, de az utánunk következőknek talán már ez lesz a valóság, és amit mi napjainkban klipekként nézünk, olyan lesz nekik, mint amilyen a diavetítő didaktikus kapcsolata nagyszüleink és mi közöttünk.

 Én kipróbáltam/megnéztem. Nem pontosan látszódtak az útjelző jelek, amikor gondolatban erre kanyarodtam. Lehet, hogy egyirányú útjelző táblát láttam, de az is előfordulhat, hogy zsákutcára figyelmeztettek. Az út végén kiderül.

Katt a linkre       ||

                        ||||

                         V           

https://www.justareflektor.com

 Ps. A zene marad. Arcade Fire. Számomra az egyik legizgalmasabb a megújulásra mindig képes együttesek egyike. 

figiri-faszaság, sigiri-sebtiben!

(és mindez indonézül)

Amikor a műanyagkígyó után egyből egy koktélesernyőcskékkel díszített bagett úszik be a képbe, azt hiszem akkor, igen akkor nevettem fel először hangosan.

Úgy tűnik most jött össze elegendő anyagi és kapcsolati tőke (az itt meghallgatható friss bemutatkozó EP-t, Kevin "Tame Impala" Parker keverte) ahhoz, hogy az eddig a szép csendben  a Melody's Echo Chamber-ben gitározgató, onnan is csak maximum csípőmozgásával és színes selyemingeivel kitűnő Pablo Padovani (szó szerint) teljes pompájában megmutathassa magát.

Fene se gondolta volna, hogy (olasz neve ellenére) francia hősünk csak a megfelelő pillanatra vár, hogy tomboló kreativátását végre felügyelet nélkül kiélje. Türelem pedig jól tudjuk rózsát, bagettet, kolbászt, és ananászt terem. Azt még azért a végén nem árt megemlíteni, hogy a gasztro-egzo-erotikus két beharangozó videót (a másikat is érdemes megtekinteni), nem más mint maga mösziő Padovani rendezte.

Amikor önhibámon kívül át kell hajtanom briciklimmel a Népligetben megrendezett SzeptEmber Feszten, melynek szélső, de annál népszerűbb színpadán az ún. mulatós zenét játszó ún. fellépő pajkosan mosolyogva azt énekli, s mintegy új időknek régi szeleként egyúttal skandáltatja is családok, gyerekek alkotta közönségével (ezáltal megkezdve az amúgy is esedékes átnevelést), hogyaszongya, "Asszony, ne kiabálj sokat, / Mert úgy elverlek, mint a lovat", akkor az első sokk okozta hüledezés közben már tudom, mennyire fogom értékelni a hazatérést, s a pillanatot, mikor beleböngészhetek blogunkba, mert akkor talán elhiszem, hogy nem őrültem meg, és hogy a normálistól (ugye?!) még mindig nem én állok a legtávolabb, akadnak még páran ezen a fertályon, akik máshogy képzelik el a zenét, meg úgy a dolgokat általában. Valamiféle oázisként, szigetként vagy nagyvárosi csődület felett épült, háztetőkre, füstölgő kéményekre néző, poros, békés manzárdszobaként hat most rám a blog, jól esik beléje bújni, messze a förtelem megannyi bugyrától.

Úgyhogy fogom a briciklit, nekiiramodom, toronyiránt lánccal, s megnézem, mi van mára:

Nemrégiben jelent meg eme baltimore-i formációnak az utolsó albuma, melyről most gyors egymásutánban hallgassátok meg ezt a számot! Személy szerint nem emlékszem olyanra, hogy valaha is probléma adódott volna azon bandákkal, melyeknek barkót viselő dobosa volt - s ez most sincs másként. Asszonyverés nélkül is igazán maszkulinná varázsolják seperc alatt a keddünket, ezért kezeskedem. Keddcsináló, mondanám nem annyira eredeti módon, ha szeretnék játszani a szavakkal. Szeretek, úgyhogy mondom. Esetleg (de ezt már kezet tördelve, pironkodva): keddem szottyan rá - és ezzel el is érkeztünk arra a pontra, amikor mindenki szerint hagyjam abba.

Így csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy azoknak, akik velünk ellentétben Európában élnek, az elkövetkezendő hetekben még lehetősége adódik élőben hallani-látni a szintúgy szimpatikus Golden Animals-szel is együtt turnézgató, nevét egy csaknem félszázados sci-fi regényről kölcsönző Flying Eyes-t. Azt hiszem, érdemes.

Széteffektezett gyászba merült, balkáni virtus Moszvából, a negyedhangok cárjaitól.

Meditatív zaj.

(mindkét szó legnemesebb értelmében). 

Az összes lemezük kötelező darab. Négy szóval errébb meg bandatáboruk, ahol tavalyi két csodájukat ingyen letölthetővé tették a srácok.

Ja, és nem tudom, hogy ez a balalajka  miből lett kifaragva, de, hogy dúli dúl az hótziher!

(nem találok szavakat)

Vasárnap folytatódik a késő nyárias meleg. Reggel még hűvös lesz, de délutánra kisüt a nap és 25 fokig melegedik a levegő. Este megélénkül a szél.

Itt az ideje, hogy nálunk is bemutatkozzon a japán Radics Béla, alias Shinki Chen. Először sokatmondó nevű Speed, Glue & Shinki zenekarával igázta le a távol-kelet Hendrix-féle pszichedelikus-rockba belebűvölődött közönségét, majd szólóban is megpróbálkozott. Munkássága rövid ideig tartott, mégis ő lett a japrock legnagyobb legendája! Azt hogy él-e, vagy már rég halott nem tudtam kideríteni. Utoljára 1972-ben látták, ahogy éppen a tokiói Shinjuku vasútállomáson szendereg. Sosem tudott nemet mondani.

 A közelmúltban megboldogult!?,örökbecsű Románia tánczenekar meg a mostani magyar futball között fényévnyi különbségek vannak, de intő posztként, dorgáljon ma itt lent egyetlen "egészestés" lemezük első száma.

 Hajrá Románia!

...és ahogyan apróbetűs D-moll Hill pajtás azt már megállapította, az általunk ismert "dead" előtagú zenekarok nem szarral gurigáznak. A brit-kolumbiai társulat egy újabb remek példa eme tézis alátámasztására, mert egyszerűen kurva jók.