minden napra egy zene

DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!KEDVENC!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!EMLÉK!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!

DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!G!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!G!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!ORGÁNUM!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!G!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!G!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!DÖG!

Ez most olyan lesz, hogy megmondom, hova menjetek, hova ne menjetek, és hova de.

Ami ugye mindenképp tiszta sor, az a Holydrug Couple mai fellépése a Kuplungban. A Holalo nevű csapat által megkezdett és most folytatott sorozat keretében végre ugye belhonban is el-elrévedhetünk a pszichedelikus tekervények segedelmével. Ezt már ezerszer megtárgyaltuk (legutóbb épp half nelson tárgyalta meg), legyen is hát révedés, mert az jó.

Aztán itt van a hagyományos World Press Photo kiállítás, ami már csak október 27-ig tekinthető meg, úgyhogy mindenkinek javaslom, hogy használja ki ezt, és eszébe ne jusson megtekinteni. Kivéve persze, ha halott gyerekeket, síró szülőket, biliártteremben lemészárolt embereket, csúnya testi fogyatékossággal élőket, és úgy általában mindenféle borzalmakat akar látni. Vujity Tvrtko legszebb álma válik valóra, ilyet még ő se tudott egy műsoron belül összehozni. Régebben is jártam már ezen a kiállításon, de valahogy nem rémlik, hogy akkor is csak a nyers förtelmet mutogatták volna. De persze akár az is lehet. Ha hihetünk a képeknek, azzal már a legtöbb sajtófotós nem is nagyon szarozik, hogy ötletet vagy valami művészi elemet csempésszen művébe. Hopp, itt egy hulla: klikk; hopp, ott ömlik a vér: klikk; itt egy savval leöntött asszony: klikk.

Talán az a cél, hogy viszonylag békés kispolgári életünkben legalább évente egyszer megállhassunk fejünket rázva egy felnagyított fotó előtt, így jelezvén megdöbbenésünket.  Csak azt World Press nélkül is tudjuk, milyen borzalmakra képes a vallás meg a politika, ezek orrunk alá dörgölése nem jelent hát megoldást semmire. Ráadásul korrekt ismeretterjesztésről sem beszélhetünk, mert az nettó hazugság, hogy kizárólag az iszonyat létezik a világban, még csak az sem biztos, hogy túlsúlyban volna.

Mindegy is. De ha már mégis ott vagytok a Néprajzi Múzeumban (márpedig legyetek ott!), akkor kövessétek a lépcsőre helyezett szigszalagösvényt, mert elvezet a finnekhez, akik egyrészt tökjó, hogy vannak, másrészt őrülten menő szőnyegeket készítenek. Például ilyeneket (bocs a kis képért, élőben sokkal jobb!). Lehet ráadásul szagolgatni mindenféle gyapjakat, címeket adni kreálmányoknak, és persze fogdosni is a szöveteket. Letisztult, nyugis, remekül ellenpontozza a World Press bazári surmóságát. Úgyhogy talán együtt érdemes megnézni őket, hogy teljes legyen az élmény, hajrá!

Ma meg akkor Kuplung.

Talán korán van még a hétvégi bulizáshoz, de ezt a house-bombát nem bírom visszatartani. Ráadásul ha ettől nem indul be a lendület, akkor kár bekapcsolni a kávéfőzőt. 
A True Force elkövetőjéről nem tudok nyilatkozni, de remélhetőleg a jövőben okosabbak leszünk - ha így folytatja, mindenképpen. A Jeremy 'Underground Paris' által futtatott My Love is Underground kiadón viszont eddig sem szoktak olyan lemezek megjelenni, amiket ne szeretnék karcosra hallgatni, de ennek a legújabb SE62 tracknek egyszerűen kötelessége előkerülnie minden tisztességes house megmozduláson. A hatás szakértők által igazolt.

Egy szinte tökéletes szépség torkából fakadó,

Madrugada féle,

modern,

görög "kecskeének".

Délnyugat Londonban is dívik a pszichedélia. Meg a cipőkre szegezett tekintetek is természetesen.

...és, hogy szomorúbb formát ne is öltsön a mai poszt, nem is írnék semmi többet már...

bc pf 

"Az Eccentrics magyar könnyűzenei együttes. A formáció 2004-ben alakult meg és 2006-ban szűnt meg." Metapedia

Nameg

Absztrakt hip meg hop, ami Manuel nyelőcsövén keresztül, csípőből tematizálja a dadaizmust.

borító mögül meg húzzad lefele!

Az már régóta egyértelmű, hogy a blog tagjai közt oly nagyon kedvelt műfaj reneszánszát éli. Most szándékosan nem írom le a jelzőt, úgyis érthető miről beszélek. De miről is beszélek? Arról, hogy ilyen nagy revival-ok idején törvényszerű, hogy a mezőny hígul, az eredeti célok, elképzelések is egyre csak elközhelyesednek.
llyenkor könnyen kiábrándulás lehet a történet vége, jöjjön a teljes leállás, hogy aztán valaki 20 év múlva frissebben és divatosabb frizurával adja elő az ugyanarra a poénra kihegyezett történetet.
Mielőtt azonban még olyan szintű félreértésre adnék okot, mint amilyen félreértést kellett szerencsétlen Szalainak megélnie a magyar sportújságírás krémje előtt  a minap, hadd tisztázzam, hogy nem az a bajom, hogy ez a műfaj divatba jött. Sőt semmi bajom nincs, főleg úgy, hogy Budapest ezen az őszön egy idős apuka benyomását kelti, aki végre belátja, hogy nem mindig mutatta meg a gyereknek hogy mi az amit szeretni érdemes és lehet, egyszóval kárpótol. Mindezt olyan ütemben, hogy már bele is szédültem a jobbnál jobb hírekbe (jó hír 1,2, 3).
Olyannyira nincs bajom, hogy néha kifejezetten elégedettség tölt el. A nagyobb kupacból nehezebb kikeresni a kincset, de aztán ha megvan annál nagyobb az öröm-boldogság.
Itt van például ez a titokzatos londoni formáció, a The Oscillation, akik valami egészen szédítő bullshit-et írnak a bandcamp-en az új albumuk kapcsán, csak aztán végighallgatva ezt az új albumukat, a From Tomorrow-t, arra kellett rájönnöm, hogy nem is biztos hogy akkora hülyeséget állítanak azzal, hogy ezzel az új LP-jükkel valamit el akarnak habogni a világról, főleg annak zabarbaejtő kétértelműségéről. Mert ezek a számok egyszerre agresszívak és szelídek, vagy néha csak a kettő között ingadoznak, pardon oszcillálnak.
És hogy a gondolatmenetem végére is érjek, én valami ilyesmit értek pszichedelikus-experimentális rock alatt. Az ilyen rátalálások hozzák meg újra és újra a kedvet a lomizáshoz ebben az egyre csak gyarapodó kupacban.

Már megint ezek a németek! Behajóznak a budai alsó rakpartra a biztos germán alapokon érlelt, álomszerű dallamossággal átitatott technoid ritmusképletükkel, hogy az ember fialánya érezze: erre még érdemes lesz elkülönítenie időt, energiát. Az emberfialánya ennek megfelelően már jó ideje hetet-havat összehord holmi Traumstrasséra hivatkozva, csak mert adja a muzsika, hogy a tudatalattijában őgyelegjen, álomvilágba révedezzen, közben pedig tiszteletteljesen megemlékezzen a népetimológia kellőképp szórakoztató jelenségéről.

Aztán élesben némiképp szomorkásan tapasztalja, hogy „hoppjajj, ez … valahogy mégsem az”. Az emberfialányát kisebb csalódottság tölti el, hogy a lübecki származású srácok (név szerint Nico Plagemann és Christian Hilscher) nem csak szülővárosuk messze földön híres édes mázát felejtették otthon, de a formációjuk felét is – igaz, neki azért az egész Egyzene csapata jobbulást kíván. Az ember fialánya szeretne hinni abban, hogy a csak fél gőzzel haladó A38-beli fellépés és a lágy dallamvezetés hiánya között akad némi okkult összefüggés, de mivel nincs összehasonlítási tapasztalatunk, egyelőre csak a kérdőjel és bizakodás marad. Mindenesetre nagyon house-ias fogadtatásban volt részünk elég jó, bár nem kiemelkedő vizuállal, sőt még az oly ritkán megnyitott orr-részbe is betekinthettünk, ennek ellenére jobban örültünk volna a formatervezett, ipari minimalizmusnak, és a házias ízeket meghagytuk volna a másnapi, kockás pléddel és mesés piknikszettel egybekötött, kacajáradatba panírozott parkbéli grillezéshez.

róluk is felesleges pofázni! 

ehelyett:

hallgattassék!

látassék!