minden napra egy zene

a hétfő, az egy külön műfaj az ember életében, mégha néha már vasárnap is eljön, máskor meg még pénteken se. zeneileg is lehetne egy komplett stílust elnevezni róla, nekem legalábbis komoly gyűjteményem van a hétfői zenékből, mindenféle hétfőkre, mindenféle állapotokra, a téli - nem megyek dolgozni inkább visszafekszem - állapottól kezdve a nyári - na menjünk ússzunk át valamit - állapotig. ennek a gyűjteménynek az egyik gyöngyszeme következik most, mellesleg a mai hétfői hangulatomat tökéletesen tükrözi.

ennyi volt a kötelező, most jön a fakultatív továbbolvasás; egyrészt ennek a számnak van szerintem az egyik legtökösebb grúvja, úgy ever, legalábbis részemről benne van a top tízben, mindenképpen. másrészt, ha abból indulunk ki, hogy a tehetség szexisebb, ha elvesztegetik, akkor főleg érdemes beszerezni a skinny egyetlen albumát, amiből egyébként rögtön kettő van; a faithless saját kiadójánál ilyen kis aranyos, pár százas kiadásban, elég elborult dalokkal, zseniális borítóval, majd jó pár évvel később újra keverve, néhány új dallal, némileg elegánsabban, egy multi kiadónál. az énekes paul azóta se csinál semmit, pedig szerintem ilyen hanggal simán karriert is be lehetett volna futni a popbizniszben, ehelyett az egyetlen siker, amit elmondhatnak magukról, hogy ezt a számot elképesztően sok reklám és filmben nyúlták le, és persze legtöbbször senki nem fizetett nekik semmit, azzal a címmel, hogy a hangminta jogtulajdonosai nem ők; holott, ez külön vicc, ez a basszus futam nem hangminta, hanem ők játszották fel, tehát a multi kiadó téves információkat közölt a promójukon, nagy pereskedés, dühöngés, és aztán még nagyobb semmi lett belőle.

a faithless nagy családjából nőttek ki, a videóban a sofőr maga maxi jazz, még azokban a régi, szép, esős angol időkben, amikor a faithless még nem volt vérciki, hanem tök izgalmas dolgok történtek körülöttük. a háttér vokált pedig az a dido adja, aki egy eminem hangmintának köszönhetően egy darabig üstökösként csillogott a zene tévék kétes minőségű egén, hogy aztán inkább a családanya karrierjét válassza, egyébként szerintem okosan. a zenét a faithless dobosa, matthy szolgáltatta, aki, miután a sok pereskedés és dühöngés közben összeveszett az énekessel, saját maga vitte tovább a skinny projektet, elvileg, de gyakorlatilag azóta is bőszen hallgat. akárhogy is, a weekend címmel megjelent első lemezt úgyse tudod megszerezni, a taller címmel megjelent második-első lemezt is csak nehezen; de ha sikerül, ne hagyd ki, mert - szerintem - kurvajó. olyasmi, mint amivel a bent később világhírű lett, csak több dallal, és gitárral, és jóval karcosabb humorral; az olyan dalok mint a cafe del mart (!) is megjárt morning light, vagy a sweet thing (mindkettőnek kurvajó a videója, nyugodtan mutasd meg az egerednek) bizonyítják hogy milyen igazságtalan ez a csúnya világ, mert ez az album és ez a zenekar sokkal híresebbnek kellene legyen; és ha már itt tartunk, hétfőket is ki lehetett volna hagyni az életünkből, én azt hiszem.

jutalmul annak az elszánt keveseknek, akik mindezt idáig végigolvasták, íme egy david holmes remix a címben szereplő számról, ami tökéletesen megfelel arra, hogy maximumra tekert hangerővel bömböltessük leharcolt kispolszkinkban, míg kirobogunk vele a partra, és nagy ívben szarunk az igazságtalan életre, és a hétfőkre

nem vagyok már annyira biztos benne, hogy mindent el kell mondani. viszont amit megtartasz magadnak, abból is kiharap az idő, vagy csak lassan majszolgatja, és ahogy öregszel, egyre több lesz körülötted a nemfontos dolog, ami aztán majd körbeér, és akkor gondolom az a mindegy, a fagyhalál.
így aztán, van abban valami, mégha már nem is vagyok annyira biztos benne, amit a nagyapám csinált; mesélni, mesélni, mindegy miről, mindegy kinek; mindig volt miről, és mindig volt kinek.

minden bejegyzésnek megvan a története, bár nem biztos hogy mindig érdemes elmesélni őket. néha tervez az ember, annyi minden lenne, meleg van, nyár, valami kellemes, hűsítő, tinglitangli, vagy az egómnak is jólesne valami bitang jó zene, amit a kutya nemismer, cserébe a legtöbben a bejegyzést se olvasnák el, mert valami ismeretlen előadó, meg sok szöveg, ebben sok jó nem lehet. ehhez képest mindig valami felülírja, fogja a ceruzámat, és én azon kapom magam, hogy itt ülök, és olyanról írok, amit sose gondoltam volna.

például karády katalinról! szalóki ágiról! skrillexről! sokan használták provokatív címnek azt az állati baromságot, amit egy bebogyózott partimonkey nyomott az indexnek a volton, közvetlenül ákos kockásinges bölcsessége előtt, miszerint 'aki nem tud bulizni skrillexre, az nem ember!'

ehhez képest, tegnap este, egy esküvőn az utolsó szám pont az a perc volt, ami jó lett volna ha még órákig tart; egymás mellett táncoltak a vőlegény és a menyasszony, és a vőlegény szülei. erre nem a bulizás a leghelyesebb kifejezés, csak bosszúból használnám. és közben lassan megértettem valamit. nem valami coelhós bölcsesség, csak azt láttam, amit márquez száz év magányában, ahogy körbe megy az idő, mint valami nagymama fonala, gömbölyödik, és néha, mint a kötőtűk, összekoccan. egy pillanatra egyszerre láttam azt a görcsös kapkodást, és azt az egymás taposó, erőszakos boldogság keresést, ami pár kilométerrel és generációval arrébb dübörög a hangszórókból, és közben láttam úgy táncolni embereket, ahogy táncolni érdemes, egymással, egymásért. megdöbbentem, hogy ez a szakcsi szólóval leöntött zene, még ági és a szöveg nélkül is milyen elképesztően elegáns, a hangok szinte megfodrozzák a szoknyákat. és akkor még ott a dalszöveg is; 'utóbbiakról meg kell jegyeznem, hogy a maguk abszurd szélőségességében is jobbak, mint a mai magyar ún. slágerszövegek mintegy kilencvenkilenc százaléka' - mondta a quart anno. de nem is ez a fontos; hanem hogy tényleg.

mármint hogy az a perc a legszebb, amit nem. az a falat, ami a tányérodon maradt. és így, úristen milyen gazdag vagyok! nyugi. nem kell úgy akarni. tegnap valahogy ez ért körbe, mintha megéreztem volna ezt, és szép volt, szinte már a legszebb. elképzeltem, ahogy egy ilyen fesztiválon, mondjuk egy skrillex playback alatt, akciófények és a legnagyobb röfögés közepette lehúzom a zenét, valahogy a színpadra kerülök kis szakállas papóként, (még a fülem is a helyén, vérciki;) felemelt mutatóujjal ilyen kedvesen megfeddném őket, hogy ej ej, nem ettől lesz szép az élet, gyerekek. nem tudom hogy lesz e fiam, és leszek e nagyapa, és azt se tudom, érdemes lesz e mutatni neki még valamit, vagy már beleverik az orrát virtuálisan mindenbe; de ezt a dalt jó lenne ha ismerné. vagy ezt az érzést.

Kis rózsaszín felhő ereszkedett le az égből, és feléjük közeledett. 
– Menjünk bele! – javallotta a fiú. 
– Rajta! 
És a felhő beburkolta őket. Meleg volt benne, és fahéjascukor-illat.*

"Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle." - mondta Boris Vian, bár akkoriban még nem sejthette, hogy lesz egyszer egy őrült japán srác, aki a Makoto Miura névre hallgat, és olyan nagy rajongója, hogy egy teljes lemezt szentel neki. Az album első számából meg is tudjuk a koncepciót, mely szerint minden szám Boris Vian egy művének felel meg. S bár az én személyes kedvencem a Tajtékos napok (és az eddig olvasottak közül úgy érzem, ebben van a legtöbb zene), a fentebb hallható jazz-megőrülés a Szívtépő nevet kapta. (Talán visszafelé is működik ez a dolog: mi zenéről írunk, hogy a nagyérdemű meghallgassa, ez a srác meg irodalomról zenél, hogy azt elolvassák. Szerintem jól csinálja, én egyből kedvet kaptam hozzá...)

* Boris Vian: Tajtékos napok

Ki gondolta volna, hogy a Qualitons mellett van még magyar zenekar, aki lúdbőröztetően játszik funkot?

Szép funkmagenta árnyalatú lejátszónk jobb felső sarkában ne felejtsétek el maximumra állítani a hangerőt!

"A világ tapsolt, nagy idők kezdődtek: Björk megérkezett" - írja a Debutról az 1001 lemez, amit hallanod kell mielőtt meghalsz. Miután a Soundról a Björknek szóló e vasárnapi taps törlődött, terápiás céllal most kényszert érzek rá, hogy Björköt posztoljak, és ebben a pár percben még utoljára sajnáljam magamat és társaimat.

BEAT, BEAT, BEAT!

Ha netán megépítenék azt a Douglas Adams által kitalált számítógépet, amely még arra a kérdésre is választ tud adni, hogy mennyi hatszor hét, igen nehezen tudnám eldönteni, mely kérdésem tegyem fel neki. Valószínűleg kitörne belőlem az, mely már hosszú évek óta gyötör: hogy leszámítva azt a roppant alacsony számú közönséget, az emberek miért nem őrülnek meg az elektróért? (És itt természetesen az elnevezés mögött meghúzódó, eredeti elektróra gondolok, nem az azt millió szarságra ráhúzott dolgokra.)
Változatos, baromi energikus, tánctérbarát, és bár ezt is előnyének akartam írni, rájöttem, hogy az érzelmessége talán az egyik fő oka, amiért nálunk például nem mozgat meg ezreket.
A választott darab a 90-es évek óta aktív Gerard Hanson (ERP) találkozása a műfaj egyik fiatalabb, igen komoly tehetségével. Kis rajongótábor ide vagy oda, amikor ilyen zenék születnek közel 30 évvel a Clear után, amikbe ráadásul egy semmi közepén lévő erdő utáni faluban megrendezett bulin futok bele, hajlamos vagyok úgy érezni, hogy még az unokáimnak is lesz lehetősége megismerni az elektronikus zenének ezt a csodás oldalát.

igen-igen, ha már közhelyek, akkor én sem félek használni...

Azt, hogy a fasz tudja, hogy azért van, mert akartam, vagy azért akartam, mert adott, de mind az akarás, mind a pillanatnyi tényállás létjogosultsága megkérdőjelzhetlen.

Jól esik a magány... Volt, hogy ijesztő volt kimondani, de már nem; Jobb, mint mikor volt valaki körülöttem. Talán ez is a érzelmek racionalitássá tranformálásának végterméke, hiszen nyílván a semmi, jobb, mint a rossz. Számszerűsíthetjük, hogy ha csak nem vagy emós, akkor a nulla, jobb, mint a mínusz 20. Ez van például, ha panaszkodnak, hogy a kajának nincs íze... Bennem mindig az merül föl két tized másodperc múlva, hogy az íztelen az nem rossz, miért kell ezen panaszkodni. A szar íz, az már lehet alapja egy életerős hisztinek.

De egyébként egyáltalán nem is erről akartam beszélni most.

Csak annyit akartam mondani, hogy jó így egyedül, és jobb, mint sokszor nem. Nincs szükségem senkire, ahhoz  hogy a semlegest elérjem, úgyhogy nem kellesz.

A család csak teher, a barátok csak korlátok, a szexualitás csak körmönfont játék, a szerelem csak elmélet... "Csak a saját hajóm horgonya vagyok?" A Faszt... Én vagyok az egyetlen aki húzza előre ezt korhadó miliőt, a többi pedig akaszkodik belém a kis horgonyával, időnként nagyot harapva a testembe. Vagy az is lehet, hogy hátrafele megyünk, az tök mindegy, arra amerre a meggyőződésem hajt.

Nincs szükségem senkire.

Rád sem.

Dögöljön meg mindenki.

Dögölj meg Te is.

'hányan fogóznak önmagukba e percben végig a délkörökön? mert az álmatlanság hánykódó hajóján, úgy látszik, nincs biztosabb pont, amiben megkapaszkodjanak.
köröskörül az alvók lassan lélegző, nyugodt kontinensei, paradicsomi partok, amelyeken nem lehet kikötni.
csak az éjszaka vergődő vizei az irdatlan csillagos ég alatt.'
(somlyó)

nem tudok aludni, aludni nem tudok, tudok, aludni, nem, nem aludni tudok,
így viszont szükségszerűen ébren sem vagyok, mert ahhoz, hogy felébredj, ahhoz előtte el kell aludnod, ha sosem alszol, sose ébredsz fel;

már csak a saját esendőségével összezárt test, amellyel minden pillanatban minden megtörténhetik.

és közben mindig szól a zene:

az új generációs vigyor és fenékmozgatók közé tartozik a kellően hülye nevű baths is. olyanok mellett, mint caribou, vagy a gold panda, a mount kimbie, és hasonlók: jobb híján elektronikus zenének hívott stílus ez, amiben van egy csipetnyi dubstep (de csak ízléssel), funk, idm, hiphop, glitch, meg ami kell. számomra az a legviccesebb a baths-al kapcsolatban, hogy bár az albuma nem rossz, de egyik számtól se hasaltam el úgy igazán, sőt nekem az ilyen típusú zenékkel kapcsolatban az a bajom, hogy háttérzenének túl vidám és izgalmasnak tűnik, ha viszont figyelmesen hallgatom őket, nagyobb mennyiségben idegesítővé válnak. erre itt van ez a szám, ami simán az egyik legszebb dolog, amit mostanában hallottam, és képes eldugni egy ep b oldalára, sőt annak is csak a digitálisan megszerezhető verziójára; elképesztő. gyönyörű kis popdal, az albumot végighallgatva nem is hinné az ember, hogy ilyenekre is képes; mindenesetre ha a következő lemezén ilyen dolgok lesznek, imádni fogom.

a nagyon aranyos videó (az a kedvencem, hogy írja az alkotó hogy bár a dal szerzői jogaival nem rendelkezik, de övé a pohár, a szoba, a tinta és a felvevő) sajnos nem játssza végig ezt a bizonyos dalt, így itt a teljes verzió (most járnak pórul, akik előre felhördültek, hogy már megint két zenét nyom ez a tökéletlen, de most a dolog cselesebb; egy a kettő minden tekintetben egy):

még az elején elhatároztam, hogy azzal fogom befejezni, hogy megyek aludni, pedig

Bizonyára mindenkinek más emlékei vannak a szalagavatójáról, nekem például az, hogy alig vártam már, hogy vége legyen annak a nagy felhajtásnak, ami körülötte van. Felfoghatatlan, miért kell félmilliót költeni a helyszín bérlésére, puccos meghívók nyomtatására, hogy aztán azon menjen a veszekedés, hogy kinek a nagymamája fér még be a terembe. Miért kell eszméletlen sokat szervezkedni, hogy mindenkinek jusson egy fél pohár (!) pezsgő a műsor után, meg valami vacsora, és a torta, amire az osztály fényképét nyomtatták (ezt szerencsére nem is láttam akkor este). Na meg a rengeteg profi fotós operatőr, hangosító... és persze a diákok lázas igyekezete, a szorgos kiselefántok, akik már nyári szünet végén bejártak az iskolába, hogy a keringőt elpróbálják, mert biztosan nem fogják megtanulni októberig. De végül is nem is olyan nagy tragédia, ha elrontanak egy pár lépést, a lényeg, hogy szépen mosolyognak a hófehér kölcsönzős ruhájukban, a direkt ez alkalomra kölcsönkért ékszerekben. Na jó, gonosz vagyok, de igazából ilyesmik jutnak eszembe a keringőről (ami, ebben a formában az én életemből hál' isten kimaradt), pedig valójában eszembe juthatna ez is:

A fentebbi dolgot nem más követte el, mint Shitao, aki nevének hangzásával ellentétben tősgyökeres francia - talán így akart megemlékezni a szintén ezt a nevet viselő híres kínai tájképfestőre, habár ő a zenélés mellett más művészeti ágban, a fotózásban éli ki magát. 

A We egyébként La Jetée albumon található, ami Shitao és Son of a Bricklayer közös albuma, és elvileg ingyenesen le lehet tölteni a Ground Floor kiadó oldaláról, sikítson, akinek sikerült.